zaklatás

Hosszú évekig rács mögött marad a gyermekét szexuálisan zaklató férfi
Jogerősen tizennégy évet kapott a 12 éves lánygyermekét 10 hónapon át szexuálisan zaklató apa. A Szegedi Fellebbviteli Főügyészség indítványával egyezően a Szegedi Ítélőtábla helybenhagyta az elsőfokú bíróság ítéletében kiszabott büntetést annak a férfinak az ügyében, aki hónapokon keresztül szexuálisan molesztálta a leánygyermekét. Az első fokon eljárt Szolnoki Törvényszék a terheltet szexuális erőszak, szexuális visszaélés és kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt 14 év szabadságvesztésre és 10 év közügyektől eltiltásra ítélte, továbbá megszüntette…
Zaklatták majd megverték szomszédjukat
A Makói Járási Ügyészség indítványára a nyomozási bíró letartóztatásba helyezte azt a három férfit, akik egy napon át zaklatták majd meg is verték a szomszédjukat. A megalapozott gyanú szerint az egyik megyebeli faluban lakó három testvér legelőször október 24-én 10 óra körül ment át a szomszédhoz, ahová egyébként egyikük volt élettársa költözött. Az udvaron a volt élettársat fejen dobták és combon rúgták, 8 napon belül gyógyuló sérülést okozva neki. Alig…
Agresszív koldusok zaklatják a magyarcsanádiakat
A képviselő-testület rendőrhatósági intézkedést kér az ügyben – döntöttek róla a képviselők a szeptemberi rendes, a községházán tartott ülésükön. Arról is határoztak, hogy felújítják a Táncsics sort és a Bánát utcát. Elfogadta Farkas János polgármester a két ülés között történt fontosabb eseményekről szóló beszámolóját a magyarcsanádi képviselő-testület, mely az ülésen különösebb vita nélkül szavazta meg a napirendre került előterjesztéseket is. Tájékoztatót hallgattak meg a község egészségügyi ellátása helyzetéről dr. Aboul-Hosn…
Hamis volt a szexuális zaklatás vádja
A 44 éves anyuka 9 éves lányával iratott levelet arról, hogy őt az asszonytól már különélő édesapa szexuálisan zaklatta, hogy az utóbbi börtönbe kerüljön, s az anya beköltözhessen az apa által használt lakásba. A remek terv azonban gyorsan zátonyra futott. A Gyulai Járási Ügyészség kiskorú veszélyeztetése és hamis vád miatt emelt vádat egy 44 éves büntetlen előéletű zsadányi nővel szemben, aki kiskorú lányát arra vette rá, hogy a különélő apját…
Éveken át zaklatta szexuálisan a lányát egy férfi
A Szegedi Fellebbviteli Főügyészség a szabadságvesztés súlyosítását indítványozta annak a férfinak az ügyében, aki több éven át szexuális cselekmény tűrésére kényszerítette kiskorú lányát. A Kecskeméti Törvényszék a a Bács-Kiskun megyei terheltet szexuális erőszak bűntette és szexuális kényszerítés bűntette miatt 9 év szabadságvesztésre és 9 év közügyektől eltiltásra ítélte. Az ítélet szerint a vádlott a gyermekét 10 és 16 éves kora között otthonukban rendszeresen zaklatta szexuálisan, és erőszakkal illetve fenyegetéssel szexuális…
Szexuálisan molesztálta a nagylaki nyugdíjas “pótnagypapa” a gyermeket
A Szegedi Fellebbviteli Főügyészség az ítélet helybenhagyását indítványozta annak a nagylaki férfinak az ügyében, aki szexuális cselekményt végzett volt élettársa 8 éves gyermekével. A Szegedi Törvényszék nem jogerős ítéletében 9 év börtönben végrehajtandó szabadságvesztésre ítélte azt a nyugdíjaskorú nagylaki férfit, aki 2016 ősze és 2017 februárja között több alkalommal szexuális cselekményt végzett a volt élettársa 8 esztendős fiú unokájával, melynek következményeként a kiskorú sértettnél súlyos pszichés trauma jött létre. A…
2961 alkalommal kereste telefonon volt barátnőjét
A 18 éves fiatalember nem akart belenyugodni, hogy a barátnője szakított vele, s másfél hónap alatt majd háromezerszer hívta, vagy küldött neki sms-t. Most zaklatás miatt emeltek ellene vádat. Zaklatás vétsége miatt emelt vádat a Balassagyarmati Járási Ügyészség egy tizennyolc éves Nógrád megyei fiatalemberrel szemben, aki másfél hónapon keresztül rendszeresen háborgatta volt barátnőjét. A vád szerint a fiatalok 2019 szeptemberétől szerelemi kapcsolatban álltak egymással, azonban november elején a lány szakított…
Börtönben marad az élettársa kiskorú lányát zaklató férfi
Élettársa kiskorú lányát éveken át zaklatta szexuálisan egy férfi, aki a gyerekkel pornófilmet is nézetett. A Szegedi Ítélőtábla határozata szerint a férfi letartóztatásban marad. A Szegedi Ítélőtábla helybenhagyta a szexuális erőszakkal vádolt férfi letartóztatásának fenntartásáról hozott törvényszéki határozatot. Korábban a Szolnoki Törvényszék fenntartotta annak a férfinak a letartóztatását, akit az ügyészség egyebek mellett a kiskorú nevelt gyermeke sérelmére elkövetett szexuális erőszak bűntettével vádol. A vádirat szerint a terhelt a saját…
Pornográf üzenettel is zaklatta korábbi szeretőjét
Pornográf üzenetet küldött volt szeretőjének, többször is megrongálta az autóját, s egymillió forintot követelt szexuális szolgáltatásáért az a nő, aki ellen távoltartási végzést rendeltek el. A kép illusztráció. Zaklatás vétsége és 2 rendbeli kisebb kárt okozó rongálás vétsége miatt kezdeményezte az ügyészség 36 éves orosházi nő távoltartásának elrendelését, aki korábbi szeretőjét és annak családját zaklatta. A zaklató nő – aki egyébként prostitúciós tevékenységet folytat – a tavalyi évben hónapokig szexuális…
Lázár János
Lázár a Btk. szigorításával lépne fel az internetes zaklatás ellen
Mindemellett fontosnak tartja a piaci önszabályozást és a társadalmi nyomásgyakorlást is a cyberbullyinggal szembeni fellépésben. A politikus a budapesti Brand Festivalon tartott előadást. Az online zaklatások jogi vonatkozásairól, illetve a biztonságos online környezet megteremtésének lehetőségéről beszélt csütörtökön a Brand Festivalon Lázár János. Az országgyűlési képviselő hangsúlyozta, a rendpárti, konzervatív megközelítés híve, ebben a szellemben szabályozná ezt a területet is. Lázár János azt mondta, a legújabb technológiai, ipari forradalom egyik legsúlyosabb…
Egy nőt megütött, haragosaira faléccel támadt egy makói férfi
Egy nőt megütött és megfenyegetett, három haragosára faléccel támadt egy helybeli férfi Makón. A rendőrök a gyanúsítottat előállították. A vita 2018. július 15-én este alakult ki a feltételezett elkövető és a nő között Makó belvárosában. A 49 éves férfi megütötte, megpofozta, majd megfenyegette a sértettet. Ezután a nő segítségére siető háromfős társaságra egy közelben talált faléccel támadt, akik emiatt elmenekültek a helyszínről. A bejelentést követően a kiérkező rendőrök a gyanúsítottat…
Rendőrségi feljelentés miatt fenyegetőztek
Egy férfi és egy nő fenyegette egy éjszaka veréssel és megöléssel és azt, aki egy másik ügy miatt kihívta a rendőrséget. Zaklatás miatt emeltek ellenük vádat. A kép illusztráció. A Hódmezővásárhelyi Járási Ügyészség vádat emelt azzal a helybeli férfivel és nővel szemben, akik egy rendőrségi intézkedés miatt zaklatták a sértetteket. A vádirat szerint a két vádlott 2016. év augusztusában egy éjjel a sértettek hódmezővásárhelyi lakásához ment. Az ajtón mindketten dörömbölni…