Toroczkai: Történelmet csinálunk

A Mi Hazánk Mozgalom több küldetését is felvázolta Toroczkai László, pártelnök, aki évértékelő beszédében az elmúlt egy-másfél év elemzése mellett meghatározta pártja rövidebb és hosszabb távú teendőit is.

Toroczkai: Gyurcsányék történelemhamisításba kezdtek 2006-ról

A Mi Hazánk Mozgalom elnöke szerint folyamatosan zajlik egy történelemhamisítás 2006-tal kapcsolatban, a gyöngyöspatai szegregáció kapcsán pedig úgy véli, nem kell lemondania erről a csoportról a társadalomnak, de szükséges különválasztani azokat a diá­kokat, akiknek speciális oktatásra van szüksége.

Két polgármestert adott a Mi Hazánk Mozgalom

– A vasárnapi választás megmutatta, hogy ahol a Mi Hazánk jelen van, ott megerőltetés nélkül értük el az ötszázalékos küszöböt. Ugyanakkor látszik, hogy pártunk még nem készült el, folytatni kell az építkezést – értékelte a választási eredményeit Toroczkai László.

Toroczkai: Politikatörténeti sikert aratott a Mi Hazánk

A magyar politikatörténetben példátlan sikert aratott a Mi Hazánk Mozgalom azzal, hogy 9 hónappal zászlóbontása után 3,33 százalékos eredményt ért el az európai parlamenti választáson – jelentette ki a párt elnöke.

Toroczkai László: irtózom a Márki-Zay-féle elvtelen politikusoktól

Ha valakikre nincs szüksége a magyar embereknek, akkor azok az ilyen színtelen, szagtalan, értékek és elvek nélküli politikusok, mint Márki-Zay Péter – jelentette ki Toroczkai László a Promenádnak adott interjújában. A Mi Hazánk Mozgalom elnöke úgy véli, Vásárhely polgármesterének először a városban kellene valamit felmutatni, és csak utána országos politikával foglalkozni.  Mint arról a Promenád […]

Toroczkai: azon kevés pártok közé tartozunk, akiknek van programja

A Mi hazánk Mozgalom elnökével a makói lakossági fóruma előtt készítettünk interjút. Toroczkai Lászlót az EP választásokról, és arról a pártja által beharangozott törvényjavaslatról is kérdeztük, ami megtiltaná a homoszexuális propagandát az óvodákban és iskolákban.   – Csongrád megyében Makón kezdte el a lakossági fórumok sorát. Miért ide jött először? – Csongrád megye az én […]

Toroczkai: a balliberális ellenzéket az elvtelenség és a hatalomvágy tartja össze

Maradhattak volna a Jobbikban, ám nem volt gyomruk ahhoz, hogy Vadai Ágnessel csókolózzanak, vagy Gyurcsány Ferenc ölelje őket a keblére, mondta el a Mi Hazánk Mozgalom elnöke arról, miért volt szükség az általa csak harmadik pólusként említett közösség létrehozására. Az állandóan Fidesz-közeliséggel vádolt Toroczkai László azonban a kormány bírálatával sem spórolt makói fórumán. Mintegy 30 […]

A megyében először Makón tart fórumot Toroczkai László

A Mi Hazánk Mozgalom elnöke szombaton jön, hogy megismertesse pártja elképzeléseit a szimpatizánsokkal. Pikáns módon a helyszín ismét a Korona Szálló. Valószínűleg sokan emlékezhetnek még február 24-re, amikor Toroczkai László utoljára tartott fórumot Makón. Persze, az még a választások előtt volt, akkoriban bármennyire is forrtak a háttérben az indulatok a Jobbikon belül a néppártosodásnak nevezett […]

Mire számíthat Toroczkai pártja Makón?

Minden jel arra utal, hogy komoly bázist építene a Mi Hazánk Mozgalom a térségben, egy jó kampánnyal pedig simán lenyúlható a Jobbiktól legalább egy önkormányzati képviselői hely. Márki-Zay Péter jajveszékelése nagyon árulkodó arra nézve, mennyire tartanak Toroczkaitól. Tavaly év vége felé Dorogi György, a Mi Hazánk Mozgalom megyei elnöke minden előzetes hírverés nélkül Makóra látogatott, […]

Toroczkai: a nemzeti radikális jobb, mint egy elvtelen

Forgalomlassító demonstrációt tartott tegnap a Mi Hazánk Mozgalom Makón. Elnöküket arról is kérdeztük, hogy állnak a párt építésével, és mit gondol arról, hogy Márki-Zay Péter folyamatosan rasszistázza őket, miközben Sneider Tamást a keblére öleli. – A demonstrációk szervezése mellett marad idő a nemrég alakult párt szervezésére is? – Háromezer tagjelölttel rendelkezik a pártunk, folyamatosan növekszik […]

Toroczkai: Sok csontváz van még a Jobbik szekrényében

Toroczkai László, a pártból kizárt, egykori alelnök azt mondta: „nagyon sok csontváz van még a Jobbik szekrényében”. Ez egybecseng azzal, amit kedden Volner János, a pártból frissen kilépett alelnök mondott, vagyis, hogy vannak kétes ügyei a Jobbiknak, amelyeket eddig a közvélemény nem ismert, de mostantól jöhet, aminek jönnie kell. Még sok olyan ügye van a […]

Megalakult a Mi Hazánk Mozgalom

Párttá alakult Toroczkai László és Dúró Dóra mozgalma – írja az Index. Dúró Dóra azt mondta: visszatérnek az alapokhoz, melyek anno a Jobbikot jellemezték. Két hónappal megalakulása után hivatalosan is párttá alakult a Jobbikból kivált Mi Hazánk Mozgalom, jelentette be Dúró Dóra, a párt elnökhelyettese az ATV-ben.Dúró Dóra azt mondta: első körben visszadobta bejegyzési kérelmüket a bíróság, ki […]

Mi Hazánk Mozgalom: lezárult a programvita

Lezárult a Mi Hazánk Mozgalom programjának társadalmi vitája; a bejegyeztetés alatt álló szervezet augusztus 20-ai rendezvényén elfogadandó alapító nyilatkozathoz feltett húsz kérdésről egyenként átlagosan ötezernél is többen mondtak véleményt. Novák Előd, a Mi Hazánk Mozgalom alelnöke szombati budapesti sajtótájékoztatóján elmondta: minden várakozásukat felülmúlta az összesen százezer voks és a harmincezernyi írásos vélemény. Hangsúlyozta, “egyáltalán nem […]

Lelépett, majd kipakolt a Jobbikos N1TV főszerkesztője

Mentek vele még páran, de a párt szerint az internetes tévé nem szűnik meg, csak átalakul. Kisberk Szabolcsnak a kormányt lejárató anyagokkal még nem volt baja, csak amikor már Toroczkai ellen is küldték őket. Kisberk Szabolcs, Szilvási Péter és Magyar Klára egy videóban jelentette be, hogy otthagyják az N1TV-t, amelyet a Jobbik Kiegyensúlyozott Médiáért Alapítványa […]

Csongrád megyében sem áll jól a Jobbik

Csongrád megye 3-as körzete konkrétan egy az egyben átállt Toroczkai László mozgalmához az expártelnök nyaralása alatt. – írja az Origo. Míg Vona Gábor felhőtlenül napozott és koktélozott a Lido di Venezián, és bizalmasa, Sneider Tamás, a Jobbik elnöke nagyítóval kereste a demokráciát Magyarországon, nem állt meg az élet a Jobbik háza táján. Erre mondják: ha egy üzlet beindul, nincs megállás. […]

Toroczkai László: Nem érdekel, milyen bélyeget akarnak ránk sütni

Toroczkai László

Unortodox, tabudöntögető, potens erőt hozna létre a jelenlegi életképtelen ellenzéki pártokkal szemben a párttá alakuló Mi Hazánk mozgalom vezetője. Toroczkai László ásotthalmi polgármester szerint a Jobbik alkalmatlanná vált a nemzeti ügy képviseletére, és óriási az igény egy olyan ellenzéki formációra, mely a nemzeti sorskérdéseket soha nem áldozza fel semmiféle politikai taktikázás oltárán. A Promenad.hu-n megjelent […]

Új politikai erő alakult

Szombat délután elkezdődött Ásotthalmon a Toroczkai László-féle Mi Hazánk Mozgalom zászlóbontó nagygyűlése. Ezzel hivatalossá vált az adósság és hazugságspirálba került, valaha szebb napokat megért, egykor radikális Jobbik pártszakadása – írja az Origo.  A Csongrád megyei Ásotthalmon több száz volt jobbikos gyűlt össze. A nyitóbeszédet Novák Előd, a Jobbikból Vona Gábor által kizárt volt alelnöke mondta. Novák már […]

Megállíthatatlanul fogy a Jobbik

Alig egy hónap alatt több mint negyven Jobbikos alapszervezet oszlatta fel magát vagy vált működésképtelenné – írja a Magyar Idők. A távozók szinte mindegyike részt vesz a Mi Hazánk Mozgalom holnapi zászlóbontó nagygyűlésén. A Jobbik szemlátomást nem tulajdonít jelentőséget a kilépési hullámnak, pedig a jövő évi önkormányzati választásra is kihathat a tagok távozása. Több száz […]

Egyre többen támogatják Toroczkai mozgalmát

Napról napra többen csatlakoznak a Mi Magunk platformhoz, amelynek megalapítását még május közepén jelentette be Toroczkai László, Ásotthalom polgármestere – írja a Magyar Idők. A Jobbikból a múlt héten kizárt politikus nevével fémjelzett mozgalomnak mára több mint 1500 követője van a közösségi oldalon, a zászlóbontó rendezvényre pedig több százan jelezték részvételüket. Walter Pál Péter, a […]

Dől, borul a Jobbik

Sorra dobják kukába tagságukat a párt vidéki szereplői Toroczkai László kizárása után. Az ásotthalmi polgármester közben nyilvánosságra hozta az elnökválasztáson mondott beszédét, amit egy támogatója vett fel, mert az elnökség nem adta ki neki. Ahogyan az várható volt, a többek között Vona Gábor testőrével és Szabó Gábor pártigazgató édesapjával felálló bizottság csütörtök este kizárta Toroczkai […]

Toroczkai szerint mások is követhetik Dúró Dórát

– Egy éven belül az a politikai erő, amelyet mi képviselünk erősebb lesz, mint a Jobbik. Mások is követhetik Dúró Dórát, így akár frakcióalakítás is jöhet – mondta el a Ma Reggelben a Jobbik volt alelnöke, Toroczkai László. Dúró Dóra volt az egyetlen a Jobbik frakción belül, aki támogatta az ásotthalmi polgármester tervét a párton […]

Dúró Dórát a mandátumától is megfosztaná a Jobbik

A Jobbik parlamenti képviselőcsoportja kedden zárta ki soraiból bizalomvesztés miatt Dúró Dórát, és felkérte az elnökséget, hogy döntsön mandátumáról, amit szerdán a vezető testület meg is tett, és visszahívta országgyűlési képviselői tisztségéből – írja a Blogstar. Felidézték: az Országgyűlés megalakulásának napján minden jobbikos képviselő letette külön esküjét a Szent Koronára. Az esküben – amelyet saját kezűleg […]

Toroczkai zászlót bont, a Jobbik meg szétesik

Valószínűleg az elnökválasztáson mellé álló Dúró Dóra kizárása volt az utolsó csepp a pohárban. Ásotthalom polgármestere azt válaszolta erre közösségi oldalán, hogy mostantól nincs értelme arról beszélni, hogy egyben kell tartani a Jobbikot. Bizalomvesztésre hivatkozva kizárta a frakcióból a párt elnöksége Dúró Dórát, a Jobbik országgyűlési képviselőjét. Toroczkai László már korábban is jelezte, ha a […]

Folytatódó Jobbik-bohózat: most Toroczkai rúgott bele az elnökségbe

Úgy tűnik, tovább folytatódik a belháború a Jobbikban a Vona meghosszabbított kezeként funkcionáló új elnökség, azaz a Sneider Tamás és Gyöngyösi Márton által fémjelzett néppártos vonal és a Toroczkai László által képviselt radikálisabb, jobboldali irányzat között – olvasható az Origón. Ahogy arról korábban olvasni lehetett, a Jobbik elnöksége etikai eljárást kezdeményezett a párton belüli „Mi […]

Fegyelmi eljárás indul Toroczkai ellen

A Jobbik országos elnöksége felkérte Sneider Tamás elnököt és Gyöngyösi Márton elnökhelyettest, hogy kezdeményezzen etikai és fegyelmi eljárást Toroczkai László ellen – közölte az ellenzéki párt az MTI-vel. A Jobbik közleményében arra reagált, hogy Toroczkai László, a párt volt alelnöke kedden jelentette be, hogy Mi magunk néven platformot alakítana a Jobbikon belül azért, hogy visszatereljék a pártot az alapító okiratban […]

Most akkor lesz egy mégJobbik?

Toroczkai László

A választásokon elért eredmény után borítékolható volt, hogy a néppártosodást nem támogató tagok és vezetők nem maradnak csendben. A párt új elnöksége gyorsan véget akar vetni a belső forradalomnak, ám nem biztos hogy egyszerű lesz. Keddre ígérte Toroczkai László annak bejelentését, mik a jövőbeli tervei politikusként, az ásotthalmi polgármester pedig állta is a szavát, a […]