rendőrök

Nőket futtató vásárhelyi családon ütöttek rajta a rendőrök -videó
Az emberkereskedelemből élő két férfit és anyjukat őrizetbe vették a nyomozók. A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Felderítő Főosztály Emberkereskedelem Elleni Osztályán indult nyomozás egy hódmezővásárhelyi család ellen, mert felmerült a gyanú, hogy 2016 és 2019 között nőket kényszerítettek prostitúciós tevékenységre. Az öt sértettet – akik között egy kiskorú lány is volt – erőszakkal és fenyegetéssel kényszerítették arra, hogy szexuális szolgáltatásokat nyújtsanak különböző férfiaknak, majd az ezért kapott pénzt elvették…
Kamionba bújva érkeztek Nagylakhoz a határsértők
A rendőrök kilenc határsértővel szemben intézkedtek fél nap alatt Csongrád-Csanád megyében. A járőrök március 9-én 7 óra 35 perckor négy határsértőt tartóztattak fel Szeged közigazgatási területén. Ellenőrzésük során a férfiak albán állampolgárnak vallották magukat, azonban sem személyazonosságukat, sem magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét hitelt érdemlően nem tudták igazolni. A határsértőkkel szemben a rendőrök a hatályos magyar jogszabályoknak megfelelően jártak el. Az egyenruhások néhány órával később a román-magyar közös ellenőrzés során egy iráni…
Tizenkilenc helyszíni bírság egy nap alatt – videóval
A Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályának munkatársai komplex közlekedésbiztonsági akciót tartottak kedden a megye útjain. Az egynapos akció célja a sebességhatárok betartásának ellenőrzése, a közlekedésbiztonság javítása, illetve a szabálytalankodók kiszűrése volt. A rendőrök 19 alkalommal helyszíni, míg két esetben közigazgatási bírságot szabtak ki, többek között sebességtúllépés, szabálytalan előzés, illetve a követési távolság be nem tartása miatt. A bírságok jelentős részét a szabálysértők a helyszínen, POS terminál segítségével befizették. Az egyenruhások…
Ötvenhárom szabálytalankodó kamionsofőrt fogtak a rendőrök – videó
A tilalom ellenére előzgető sofőrök majd mindegyike a helyszínen bankkártyával fizette ki a rá kiszabott büntetésüket. A rendőrök két hét alatt 53 esetben intézkedtek szabálytalanul előző nehéztehergépkocsi-vezetőkkel szemben a Csongrád-Csanád megyei sztrádákon. A cél továbbra is a szabálytalankodók kiszűrése. A Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság autópálya alosztályainak munkatársai január 29-e és február 11-e között 53 alkalommal intézkedtek szabálytalanul előző sofőrökkel szemben. A kiszabott bírságok csaknem 90 %-át a szabálysértők a helyszínen, POS…
Körözött luxusautót foglaltak le a rendőrök Csanádpalotánál
A magyar rendőrök a német hatóságok által körözött 15 milliós BMW-t foglaltak le az autópálya-határátkelőn. Egy bolgár férfi jelentkezett kilépésre január 28-án, azaz tegnap 12 óra 15 perckor egy német honosságú személyautóval a Csanádpalota autópálya-határátkelőhelyen. Az ellenőrzés során a rendőrök megállapították, hogy a BMW 520d típusú gépkocsi szerepel a Schengeni Információs Rendszerben, azt a német hatóságok keresik. A Makói Rendőrkapitányság nyomozói a 15 millió forint értékű járművet lefoglalták.
Magyarcsanádi házban bujkált az apátfalvi késelő
A rendőrök 24 órán belül elfogtak, majd őrizetbe vettek egy 35 éves tótkomlósi férfit, aki egy késsel többször megszúrta ismerősét, illetve annak gyermekét is megpróbálta megsebesíteni apátfalvi otthonukban. Emberölés kísérlete miatt kell felelnie. A Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenységirányítási Központjába  január 20-án 23 óra 40 perckor érkezett bejelentés, miszerint H. András az egyik apátfalvi házban – korábbi sérelme miatt – egy késsel rátámadt az ott lakó családra. Többször megszúrta az ágyban…
Nádasban találták meg az eltűnt bácsit a rendőrök, a polgárőrök és a katonák
A bejelentéstől számított fél órán belül megtalálták, s ezzel megmentették az életét a rendőrök, a polgárőrök és a katonák annak az idős férfinak, akinek eltűnését hozzátartozói jelentették be a rendőrségi segélyhívó számán. A bácsit kórházba szállították. Fotó: police.hu. A rendőrségre tegnap valamivel 19 óra előtt érkezett bejelentés arról, hogy a nap során az egyedül élő férfi elhagyta otthonát és azóta nem tudják, hogy hol van. Családja ezért segítséget kért. A…
Száznegyvennyolccal száguldott az önfeledt sofőr
A Csongrád-Csanád megyei rendőrök több gyorshajtót és egy ittas vezetőt szűrtek ki a forgalomból Hódmezővásárhely környékén. A megyei rendőr-főkapitányság Forgalomellenőrző Alosztálya július 7-én sebességmérést végzett a 47-es számú főúton és Hódmezővásárhely belterületén. Ennek során több gépjárművezetővel szemben intézkedtek, közülük néhányan jelentősen túllépték a megengedett sebességhatárt. A 4521-es, úgynevezett mártélyi úton pedig „finn módszerrel” szűrtek ki a forgalomból egy ittas sofőrt. A férfit a Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányságra előállították, ellene közigazgatási eljárás indult.…
Körözött 10 milliós autó, hamis rendszámmal
A magyar rendőrök az olasz hatóságok által körözött járművet foglaltak le a Csanádpalota Autópálya-határátkelőhelyen. A sofőr ellen büntetőeljárás indult. Egy moldáv férfi jelentkezett kilépésretegnap 13 óra 30 perckor egy magyar honosságú személyautó vezetőjeként a Csanádpalota Autópálya-határátkelőhelyen. Az ellenőrzés megállapította, hogy a Nissan X-Trail típusú gépkocsi alvázszámát és forgalmi engedélyét meghamisították, az eredeti adatok alapján a járművet az olasz hatóságok körözik. A sofőrrel szemben egyedi azonosító jellel visszaélés bűntett, valamint közokirat-hamisítás…
Nagyérnél is fogtak migránsokat ma reggel
A Csongrád-Csanád megyei rendőrök két illegális migránst fogtak el Nagyérnél. A határsértők ellen idegenrendészeti eljárás indult. A járőrök  június 18-án 6 óra 40 perckor fogták el a határsértőket a település közigazgatási területén. A férfiak közül az egyik algír, a másik pedig marokkói állampolgárnak vallotta magát. A migránsok sem személyazonosságukat, sem magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét hitelt érdemlően nem tudták igazolni. A rendőrök a Nagylak Határrendészeti Kirendeltségre előállították őket, velük szemben idegenrendészeti eljárás…
Huszonötmilliós BMW-t foglaltak le a rendőrök Csanádpalotán
A Csongrád megyei rendőrök a német hatóságok által körözött személyautót foglaltak le Csanádpalotánál. Egy német állampolgár jelentkezett kilépésre még tegnap 15 óra 30 perckor egy BMW 530XD típusú személyautó vezetőjeként a Csanádpalota Autópálya-határátkelőhelyen. Az ellenőrzés során a rendőrök megállapították, hogy a személygépkocsit a német hatóságok körözik. A Makói Rendőrkapitányság nyomozói a csaknem 25 millió forint értékű járművet lefoglalták.
Fészekrablással ünnepelték a Madarak és fák napját – videóval
A rendőrök a jeles nap előtt fogtak el négy solymászt, akik védett madarakat: héjafiókákat loptak egy fészekből. A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) Környezeti Bűnözés Elleni Alosztályának nyomozói május 9-re összehangolt akciót szerveztek Tahitótfalu határába. A rendőröknek információjuk volt arra nézve, hogy egy közeli bükkfán fészkelő héja két fiókáját ismeretlen solymászok megpróbálják ellopni. A rendőri művelet sikeres volt, a helyszínen tetten értek három férfit és egy nőt, akik…
Tizennyolcmilliós BMW-t foglaltak le a rendőrök Csanádpalotán
A Csongrád megyei rendőrök a német hatóságok által körözött személyautót foglaltak le Csanádpalotánál. Egy bolgár állampolgár jelentkezett kilépésre még tegnap 16 óra 15 perckor egy bolgár honosságú autószállító trélerrel a Csanádpalota Autópálya-határátkelőhelyen. Az ellenőrzés során a rendőrök megállapították, hogy a vontatmányon szállított BMW X5 Xdrive 3.0 d típusú személygépkocsit a német hatóságok körözik. Fotó: police.hu A nyomozók a 18 millió forint értékű gépkocsit lefoglalták.
Hét határsértő szírt fogtak hajnalban a rendőrök
Jogellenesen próbált meg bejutni az országba hét határsértő Röszkénél. A rendőrök feltartóztatták, majd az ideiglenes biztonsági határzárhoz kísérték őket. A Szeged Határrendészeti Kirendeltség járőrei tegnap néhány perccel 3 óra előtt hét határsértőt tartóztattak fel Röszke közigazgatási területén. Ellenőrzésük során a férfiak szíriai állampolgárnak vallották magukat, azonban sem személyazonosságukat, sem magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét hitelt érdemlően nem tudták igazolni. A rendőrök a hatályos magyar jogszabályoknak megfelelően az illegális migránsokat visszakísérték az ideiglenes…
Kattintásvadász álhírgyártókra csaptak le a rendőrök
Koronavírusos álhírek terjesztőire és kattintásvadász kamuoldalakra csapott le a rendőrség, mely egy olyan Facebook-oldalakat üzemeltető hálózatot is feltártak, amely a kamuportálokhoz kapcsolódott. A nyomozók három eljárásban összesen négy gyanúsítottal szemben javasolnak vádemelést. A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) Kiberbűnözés Elleni Főosztálya több nyomozást indított közveszéllyel fenyegetés bűntett elkövetésének gyanúja miatt ismeretlen tettesek ellen. A nyomozások olyan különböző internetes oldalakon megjelentetett cikkekre, illetve videófelvételre irányultak, melyek a köznyugalom megzavarására…
Kábítószer-termesztőt fogtak a vásárhelyi rendőrök – videó
A hódmezővásárhelyi rendőrök elfogtak egy helybeli férfit, akinek házában 23 tő kábítószergyanús növényt és 137 gramm kábítószergyanús fehér port foglaltak le. A rendőrök április 24-én tartottak kutatást a férfi lakóhelyén. Ennek során a szobában és az udvaron a 23 kendergyanús növény mellett, megtalálták az azok termesztéséhez szükséges eszközöket, berendezéseket, kiegészítőket. Az elsődleges szakértői vélemény szerint a talált növény marihuána. A szemle keretében a hűtőszekrény fagyasztóládájából, egy tejfölös dobozba csomagolva 137…
Algériai migránst fogtak Csanádpalotánál
A Csongrád megyei rendőrök egy illegális migránst fogtak el Csanádpalota külterületén. A férfi ellen idegenrendészeti eljárás indult. A járőrök még tegnap 11 óra 30 perc körül fogták el a határsértőt a város közigazgatási területén. A férfi algériai állampolgárnak vallotta magát, azonban magyarországi tartózkodása jogszerűségét hitelt érdemlően nem tudta igazolni. A rendőrök az illegális migránst a Nagylak Határrendészeti Kirendeltségre előállították, majd meghallgatását követően átadták a román hatóságoknak – közölte a rendőrség.
Három afgán határsértőt tartóztattak fel a rendőrök
Jogellenesen próbált meg bejutni az országba három határsértő Csongrád megyében. A rendőrök feltartóztatták, majd az ideiglenes biztonsági határzárhoz kísérték őket. A Szegedi Határrendészeti Kirendeltség járőrei tegnap 14 óra 40 perckor egy kamion rakterében három határsértőt találtak megbújva a Röszke Autópálya-határátkelőhely belépő tehergépjármű-termináljában. Ellenőrzésük során a férfiak afgán állampolgárnak vallották magukat, azonban sem személyazonosságukat, sem magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét hitelt érdemlően nem tudták igazolni. A rendőrök a hatályos magyar jogszabályoknak megfelelően az…
Még az áramot is lopta a vásárhelyi kábítószer-termesztő
A hódmezővásárhelyi rendőrök 69 tő száraz kendernövényt találtak egy helybeli férfi házában, aki még a termesztéshez szükséges elektromos áramot is illegálisan vételezte. Kábítószer birtoklása és lopás miatt kell felelnie. Fotó: police.hu A nyomozók március 26-án tartottak kutatást a gyanúsítottnál, amelynek során 69 tő elszáradt kendert, valamint nagyobb mennyiségű kábítószer termesztésére alkalmas eszközt foglaltak le. A rendőrök a szemle során megállapították, hogy a tulajdonos a helyiségben lévő berendezések működtetéséhez szükséges elektromos…
Harminchárom határsértőt és két török embercsempészt fogtak Csanádpalotán
Egy teherautó ellenőrzése során harminchárom illegális migránst találtak a magyar és a román rendőrök Csanádpalotán. Az ügyben a román hatóságok járnak el. Fotó: police.hu A magyar és a román rendőrök tegnap néhány perccel éjfél előtt közösen ellenőrizték a török honosságú járművet a Csanádpalota Autópálya-határátkelőhelyen. Az ellenőrzés megállapította, hogy a raktérben harminchárom illegális migráns bújt meg. A csoport tagjai közül huszonhatan szír, öten iraki, ketten pedig palesztin állampolgárnak vallották magukat. Az…
Kivilágítatlan trélerekkel autókáztak az M43-ason
A rendőrök két szabálytalanul közlekedő járműszerelvény vezetőivel szemben intézkedtek az M43-as autópályán. Fotó: police.hu A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság M43-as Autópálya Alosztályának baleseti helyszínelői tegnap este két román honosságú járműszerelvényre figyeltek fel a sztráda Csanádpalota felé vezető oldalán, az államhatár közelében. Az ellenőrzés során az egyenruhások megállapították, hogy a vontatmányok fényjelző berendezései nem működnek, illetve a sofőrök nem fizettek úthasználati díjat. Az elkövetett szabálysértések miatt a rendőrök a sofőröket helyszíni bírsággal…
Huszonöt szír határsértőt fogtak Kiszombornál
Jogellenesen próbált meg bejutni az országba huszonöt migráns Kiszombornál. A rendőrök feltartóztatták, majd az ideiglenes biztonsági határzárhoz kísérték őket. A Kiszombor Határrendészeti Kirendeltség és a Készenléti Rendőrség járőrei ma 5 óra és 7 óra között huszonöt migránst tartóztattak fel a település közigazgatási területén. Ellenőrzésük során a határsértők szír állampolgárnak vallották magukat, azonban sem személyazonosságukat, sem magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét hitelt érdemlően nem tudták igazolni. A rendőrök a hatályos magyar jogszabályoknak megfelelően…
Két kutya kóborolt az M43-as autópályán
A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályának munkatársai két bajba jutott kutyát mentettek meg az M43-as autópályán, amelyek az úttesten szaladgáltak. Telefonon érkezett bejelentés a rendőrségre 2020. február 5-én 11 óra körül, amely szerint az M43-as autópálya Budapest felé vezető oldalán, az algyői és a sándorfalvi lehajtó között két nagytestű kutya rohangál. A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság M43-as Autópálya Alosztályának baleseti helyszínelője, valamint az alosztályvezető néhány percen belül a helyszínre érkeztek, majd…
Öt körözött autót fogtak Csanádpalotánál
A magyar rendőrök az olasz, a norvég, a német és a belga hatóságok által körözött személyautókat foglaltak le a Csongrád megyei határátkelőhelyen. Két olasz állampolgárságú férfi jelentkezett kilépésre 2020. január 18-án 15 óra 30 perc körül egy olasz honosságú BMW X3 típusú és egy szintén olasz Toyota C-HR típusú személyautó vezetőjeként a Csanádpalota Autópálya-határátkelőhelyen. Néhány óra múlva egy norvég honosságú Ford Mondeo vezetőjeként akarta elhagyni az országot egy román állampolgár…
Szabálytalanul az M43-ason
A Csongrád megyei rendőrök két szabálytalanul közlekedő tehergépjármű-vezetővel szemben intézkedtek az M43-as autópályán. Fotó: police.hu A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság M43-as Autópálya Alosztályának járőrei a napokban egy bolgár honosságú autószállító trélert ellenőriztek a sztráda Csanádpalota felé vezető oldalán, a Kéthalmi pihenőhelyen. A tengelysúly mérés során megállapították, hogy a rakomány csaknem 1200 kilogrammal haladta meg a megengedett legnagyobb össztömeget. Egy órával később az autópálya Szeged felé vezető oldalán, a járőrök egy szabálytalanul…
Körözött BMW-re bukkantak Csanádpalotán
A rendőrök a magyar hatóságok által körözött 4 milliós személyautót foglaltak le Csanádpalotánál. Fotó police.hu Egy olasz állampolgárságú férfi jelentkezett kilépésre még január 11-én 17 óra 15 perckor egy román honosságú autószállító trélerrel a Csanádpalota Autópálya-határátkelőhelyen. Az ellenőrzés megállapította, hogy a vontatmányon szállított BMW 316 D típusú személygépkocsit a magyar hatóságok körözik. A nyomozók a csaknem 4 millió forint értékű gépkocsit lefoglalták – közölte a rendőrség.
Fosztogatót fogtak a rendőrök
A 42 éves Cs. György mindent ellopott, ami a keze ügyébe került. Kottatartóval kezdte, s “munkássága” egy alvó férfi arany nyakláncának eltulajdonításában csúcsosodott ki. A rendőrök végül elkapták. Fotó: police.hu Őrizetbe vették a rendőrök azt a vásárhelyi férfit, aki többek között készpénzt, élelmiszert, illetőleg használati tárgyakat tulajdonított el városszerte. Kifosztás és lopás miatt kell felelnie. A megalapozott gyanú szerint a 42 éves férfi idén július 4. és augusztus 22. között…
Két vietnámi kóborolt Nagylak külterületén
A Csongrád megyei rendőrök két illegális migránst fogtak el Nagylak külterületén. A férfiak ellen idegenrendészeti eljárás indult. A kép illusztráció A rendőrök tegnap este fél 8-kor fogták el a határsértőket a település közigazgatási területén. A férfiak vietnámi állampolgárnak vallották magukat, azonban magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét hitelt érdemlően nem tudták igazolni. A rendőrök a Nagylak Határrendészeti Kirendeltségre előállították őket, velük szemben idegenrendészeti eljárás indult.
Négy kerékpár ellopását ismerték be, de tizennégyet találtak náluk
Három helybeli és egy mindszenti fiatalt fogtak el a vásárhelyi rendőrök.. Azzal gyanúsítják őket, hogy több kerékpárt tulajdonítottak el a városban. Lopás miatt kell felelniük. Fotó: police.hu A 15 és 16 éves gyanúsítottak még  október 12-én hajnalban Hódmezővásárhely belvárosából vittek el három mountain bike-ot és egy cruisert. Miközben egyikük eltávolította a lakatot a kétkerekűekről, a többiek figyelték, hogy jön-e valaki, végül eltolták a kerékpárokat a helyszínről. A nyomozók az adatgyűjtés…
Három deci pálinkával vezetett – le is sodródott az útról
Három deciliternyi pálinkát fogyasztott, volán mögé ült, majd teherautójával lesodródott az a férfi, aki ellen ittas vezetés miatt javasoltak vádemelést a rendőrök. MH-kék hírek Vádemelést javasol a Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság azzal a férfival szemben, aki a város külterületén anyagi káros balesetet okozott. A nyomozás során kiderült, hogy a sofőr ittas volt. A gyanú szerint a férfi tavaly november 24-én nem sokkal 19 óra után helytelenül választotta meg tehergépkocsija sebességét, ezért lesodródott…