rablás

Kirabolták, majd a csalánosba lökték
A Szegedi Járási Ügyészség vádat emelt azzal a két fiatalkorúval szemben, akik tavaly novemberben egy ismerősüket rabolták ki, majd a csalánosba lökték, súlyos fulladásos rohamot kiváltva ezzel a sértettnél. A vádirat szerint a két vádlott 2019. november 21-én, este 8 órakor találkozott a sértettel egy Csongrád megyei kisváros benzinkútjánál, mivel utóbbi kölcsön akart kérni tőlük. A találkozás során azonban a vádlottak kiabálni kezdtek a sértettel egy korábbi sérelem miatt, valamint…
Fehér botos bácsit rabolt ki a makói férfi
A Makói Járási Ügyészség indítványt tett a nyomozási bírónak, hogy rendelje el a letartóztatását annak a helybeli férfinak, aki egy idős, súlyos beteg férfit rabolt ki hétfő délben. A megalapozott gyanú szerint a gyanúsított május 18-án, délben a makói buszállomáson meghallotta, hogy a sértett útba igazítást kér az ott tartózkodóktól, hogy hogyan tudna eljutni a makói kórházba. A gyanúsított ezután felajánlotta a segítségét az idős, látássérült, fehér bottal járó és…
A vírus miatti bankbedőléssel riogatták az idős asszonyt, majd kifosztották
Előbb kivetették a 70 éves asszonnyal a bankból a kétmillió forintját, majd levették a pénzről a “rontást”. Olyan alaposan, hogy meg is léptek az összeggel. A Csongrád Megyei Főügyészség – a hétvégi ügyeleti tevékenysége során – indítványt tett a nyomozási bíró felé, hogy rendelje el annak a szegedi nőnek a letartóztatását, aki társaival arra vette rá az idős sértettet, hogy vegye ki banki megtakarításait, majd azt ellopták tőle. A gyanú…
Négyen rabolták el egy fiú locsolópénzét
Az ügyészség három fiatal és felnőttkorú társuk bűnügyi felügyeletének elrendelésére tett indítványt, akik a gyanú szerint húsvéthétfőn lakóhelyükön erőszakkal elvették egy fiú locsolópénzét. A gyanú szerint a nógrádszakáli  elkövetők április 13-án, 15 óra körül megállapodtak abban, hogy felkutatják a sértettet és tőle pénzt szereznek, mert úgy tudták, hogy a tizennégy éves fiúnál locsolkodásból származó készpénz van. Amikor az utcán gyalogosan közlekedő fiút meglátták, körbevették őt, majd egyikük hátulról átfogta és…
Idős nőt rabolt ki két tinédzser fiú
A nyomozók elfogtak, majd őrizetbe vettek egy 15 és egy 16 éves fiatalt, akik elvették egy idős asszony táskáját Szegeden. Rablás miatt kell felelniük. Fotó: police.hu A megalapozott gyanú szerint a 15 és 16 éves elkövetők még február 10-én késő délután, a belvárosban figyeltek fel az idős sértettre, akit követni kezdtek. Amikor az asszony a lakásához ért és a kulcsokat kereste, a fiatalok odaléptek hozzá és megragadták a táskáját. Dulakodni…
Kihegyezett vasdarabbal raboltak ki egy makói fiút
Rablás miatt indult eljárás a Makói Rendőrkapitányságon három fiatallal szemben, mert a megalapozott gyanú szerint egyikük egy hegyes vasdarabot tartott egy gyerek hasához, akit ököllel megütöttek, majd kiforgatták a zsebeit. A 13 éves sértett 2018. április 14-én gördeszkázott a városban, ahol a buszállomáson három helybeli fiatal megállította és körbeállta. Egyikük, a 24 éves R. Norbert egy hegyes vasdarabot vett elő, amit a gyerek hasához tartott, majd felszólította, hogy ürítse ki a…
Megáll az ész! Rátámadtak a Pet Shop Boysra
Kirabolták a zenekar egyik zenészét és stábjának egyik tagját Rio de Janeiro híres tengerpartján, a  Copacabanán. A négytagú banda a telefonjukat és készpénzüket vette el. MH-bulvár Neil Tennantet és csapata egyik tagját, Pete Gleadallt koncertjük másnapján érte a támadás Tennant és kollégája a Belmont Copacabana Palace Hotelből indult sétálni este fél kilenc körül a Leme nevű partszakasz felé. Útközben égyen eléjük álltak pénzt és a telefonokat követelve. Az eset után…
200 ezret ér a dohánybolti rabló
A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője nettó 200 ezer forint nyomravezetői díjat tűzött ki. Egy tavalyi dohánybolti rablás tettesét keresik. A kép illusztráció. MH-Kék hírek A hatóság rendelkezése álló adatok szerint az ismeretlen tettes 2016. július 18-án 5 óra körül Szegeden, a Retek utcában található dohányboltban megtámadta az eladót, akit a földre lökött. Az elkövető ezután a kasszában lévő páncélkazettával és készpénzzel távozott a helyszínről. A rendelkezésre álló adatok szerint az…
Nyakláncrablás szemtanúit keresik
Rablás bűntettének megalapozott gyanúja miatt folyik nyomozást Cs. László ellen, aki ismeretlen társával nyakláncokat rabolt a nyílt utcán. Képünk illusztráció. MH-CSMRFK A gyanú szerint a feltételezett elkövető ismeretlen társával augusztus 19-én 7 óra körül a szegedi  Tarján Széle utcában meglökött egy nőt, majd kitépte a nyakából az ezüstláncát. A rendelkezésre álló adatok szerint az elkövetés napján 10 és 11 óra között Szegeden, a Tarján Széle utca és a Pósz Jenő utca…