pénz

Börtönbe küldené az ügyészség a mohó szülész-nőgyógyászt
Öt esetben kért pénz az ingyenes ellátásért a szakorvos, a főügyészség fellebbez, hogy másodfokon letöltendő börtönbüntetésre ítéljék. A vádirat lényege szerint a vádlott – egy hetvennégy éves férfi – szülész-nőgyógyász szakorvosként dolgozott egy budapesti egészségügyi intézményben. A férfi az egyébként a társadalombiztosítás által finanszírozott ellátás keretében nyújtott szülész-nőgyógyászati beavatkozásokért 2014-2017. között öt ellátottjától pénzt kért és egyes esetekben kapott is. Előfordult, hogy az orvos a beteg által önként vagy kérésre…
Elvette a gyerekek pénzét, s a kólájukat is megitta a rabló
A Csongrád-Csanád Megyei Főügyészség a hétvégén a letartóztatását indítványozta annak a férfinak, aki két kiskorút rabolt ki múlt hét csütörtökön. 530 forint volt a zsákmánya és a kólájukat is megitta. A bíróság ma harminc napra elrendelte előzetes letartóztatását. A megalapozott gyanú szerint a helybéli férfi július 23-án, 11 órakor Szentesen, az utcán megszólított két tizenhárom éves fiút azzal, hogy segítsenek rajta, adjanak neki 2 ezer forintot. A sértettek közölték, hogy…
A bankkártyájáért akarta megölni barátját
Elvesztette munkáját, s rossza anyagi helyzetbe került, ezért elhatározta, megöli barátját és megszerzi a pénzét. A “remek” terv kivitelezésénél azonban akadt egy kis bökkenő. A Szegedi Fellebbviteli Főügyészség végrehajtandó szabadságvesztés kiszabását indítványozta annak a kecskeméti férfinak az ügyében, aki a pénzéért akarta megölni az ismerősét. A Szolnoki Törvényszék a 2020. április 8-án a férfit két év – végrehajtásában öt év próbaidőre felfüggesztett – szabadságvesztésre ítélte. Az ítélet szerint a vádlott…
Kiskorúakat tartott rettegésben a fiatalkorú rabló
Vádat emeltek egy tizennyolc éves fiúval szemben, aki tavaly nyáron sorozatban rabolt ki védtelen gyermekeket. A vád szerint a bűncselekmény-sorozat 2018 őszén kezdődött a településen, ahol az akkor még csak tizenhét éves elkövető rendszeresen csavargással töltötte a napjait, mivel – betöltve a tanköteles életkort – iskolába már nem járt, de nem is dolgozott. Szeptember 22-én délelőtt így vetődött el egy lakóházhoz, ahová hívatlanul bement, hogy cigarettát kérjen. A házban csupán…
Négyen rabolták el egy fiú locsolópénzét
Az ügyészség három fiatal és felnőttkorú társuk bűnügyi felügyeletének elrendelésére tett indítványt, akik a gyanú szerint húsvéthétfőn lakóhelyükön erőszakkal elvették egy fiú locsolópénzét. A gyanú szerint a nógrádszakáli  elkövetők április 13-án, 15 óra körül megállapodtak abban, hogy felkutatják a sértettet és tőle pénzt szereznek, mert úgy tudták, hogy a tizennégy éves fiúnál locsolkodásból származó készpénz van. Amikor az utcán gyalogosan közlekedő fiút meglátták, körbevették őt, majd egyikük hátulról átfogta és…
Egyre több új autót adnak el Magyarországon
Júliusban csaknem 30 százalékkal több új kocsit helyeztek forgalomba, mint egy évvel korábban – mondta a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesületének (MGE) ügyvezető elnöke kedden az M1 aktuális csatornán. Erdélyi Péter hozzátette: a növekedés egyrészt az évek óta tartó piaci fellendülés logikus következménye. Az eladott új autók számának növekedése összefügg a gépjárműgyártókkal szemben szeptemberre kilátásba helyezett károsanyag-kibocsátási  szigorításokkal. Számos jelenleg forgalmazható autót szeptember elsejétől már nem lehet árulni, ez elindított egy piaci…
Nőtt a forgalomban lévő készpénz mennyisége Magyarországon
Az utóbbi években nőtt a forgalomban lévő készpénz mennyisége Magyarországon – mondta Németh Dávid, a K&H elemzője szombat reggel az M1 aktuális csatornán. Az elemző szerint bár továbbra is népszerű a készpénz az országban, nem érdemes jelentős mennyiségben például bankban tartani a megtakarításokat, hiszen nagyon alacsonyak a betéti kamatok. Az egyik legbiztonságosabb befektetési formának az államkötvényt nevezte, hiszen így biztosan pénzéhez jut az ember, igaz a kamat is alacsonyabb. Arra…
Még a Jobbik vezetősége sem tudja, hova lett a százmilliós adomány
Ismét magyarázkodásra kényszerülhet a Jobbik, miután az eredetileg az Állami Számvevőszék által kiszabott büntetésre összekalapozott, majd a párt vezetőinek állítása szerint kampányra fordított százmillió forintos adománynak nincs nyoma a Sneider Tamás elnök által aláírt kampánybeszámolóban – írja a magyar Idők. A június elején közzétett elszámolás szerint a választási célra kapott adományok összege mindössze húszmillió forint volt a Jobbiknál. Nem akar tisztulni a kép, hogy a Jobbik által összegyűjtött, százmilliós nagyságrendű…
Pénzünkre mennek…
Meg az idegeinkre, az időnkkel és a türelmünkkel játszanak. Ügynökök, aktivisták, rejtett szám alól hívogatók, adategyeztetők, akik mind a javunkat akarják. Vagy mégsem? Egyik ismerősöm nemrég majdnem adathalász kísérlet áldozata lett. Köszönhetően jóhiszeműségének és segítségének, majdnem kiadott olyan személyes adatokat, amelyekkel valószínűleg a szorgalmasan összegyűjtött tartalékaira mentek volna rá a legkevésbé sem naiv „adategyeztetők”. Számos tanulsága van az ügynek, amely bankkártya letiltással és rendőrségi bejelentéssel zárult. Lehet mondani, hogy nem…
Micsoda? Egy lájk 50 ezer forintot érhet?
Berényi Imre és Juhász Tibor fejlesztette ki a GiftHunter elnevezésű mobil applikációt, amellyel most egy versenyre is jelentkeztek. A fejlesztők az ígérték, ha megnyerik az Ötletgazda felhívását, a szavazók között egy szerencsés 50 ezer forintot kap.  MH – Színes Képzelj el egy applikációt, ami szó szerint behozza a boltodba a vásárlókat. A GiftHunter olyan mint a Pokemon Go, csak hogy itt ténylegesen ki kell nyitnod a dobozt, amit megtaláltál. Sőt,…
Ötvenöt milliót sikkasztott az ügyvéd
A Szegedi Járási és Nyomozó Ügyészség vádat emelt azzal a szegedi ügyvéddel szemben, aki 2011. augusztusa és 2015. márciusa között tizenegy ügyfél letétként átadott, összesen mintegy ötvenöt millió forintját saját céljaira fordította. A vádirat szerint a vádlott tizenegy esetben az ügyfél által átadott pénzt nem a megállapodásban foglaltak szerint kezelte, hanem saját megélhetését fedezte belőle. Egy esetben az ügyvéd a letéti számlájára tévesen megküldött pénzösszeget vett fel és használt fel…
Megrugdosta, majd kirabolta az édesanyját
30 ezer forintot követelt az édesanyjától egy férfi, s mert az nem adott, többször is lábon rúgta, mire megkapta az összeget. A gyanú szerint az elkövető idén január 16-án a délután felszólította a vele közös ingatlanban élő édesanyját, hogy adjon neki 30 ezer forintot. Az azonban megtagadta a pénz átadását, a férfi ekkor több alkalommal lábon rúgta a megromlott egészségű sértettet, miközben követelte tőle a pénzt. A sértett a bántalmazás…
Alvó férfit fosztott ki a szívességi garázslakó
Az ügyészség az előzetes letartóztatását indítványozta annak a gyanúsítottnak, aki év végén  készpénzt lopott attól a férfitól, aki szállást adott neki. A gyanú szerint az elkövető szívességi lakáshasználóként élt a sértett ingatlanának garázsában. A gyanúsított tavaly december végén bement a sértett házába, és amíg z aludt, elvett a párnája alá rejtett övtáskából 100 ezer forintot. Az ellopott pénzből lefoglalással mintegy 79 ezer forint megtérült. A Szeged Járási és Nyomozó Ügyészség…
200 ezret adnak a makói tolvajért
Készpénzt, ékszereket, régi pénzeket, órákat zsákmányolt Makón az ismeretlen tettest. 200 ezret kap a nyomravezető. MH-CSMRFK A Makói Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya lopás bűntettének gyanúja miatt nyomoz ismeretlen tettes ellen. Az ügyben a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője nettó 200 ezer  forint nyomravezetői díjat tűzött ki. A rendelkezése álló adatok szerint az ismeretlen tettes múlt szombatra virradóra behatolt a Makó, Széchenyi tér 25. I. emelet 4-es ajtószám alatti lakásba. Az elkövető onnan…
Így kerestek zsebpénzt a magyarcsanádi önkormányzatnál
Diákokat foglalkoztatott a magyarcsanádi önkormányzat a szünidőben. Iratokat pakoltak, rendszereztek, és még pénzt is kaptak érte.  Major Zsuzsanna – Magyarcsanád – Le akarom tenni a jogsit, és tizenegyedikben is megyünk kirándulni, oda is jól jön majd a zsebpénz – mondta Széles Richárd, a diákok egyike. Ricsi hozzátette: sokat tanult a nyári munka során, rájött arra is, hogy nem is olyan könnyű pénzt keresni. Ő az egyike annak az öt diáknak, aki…
Apátfalvi nők raboltak ki egy idős asszonyt
Két 20 éves apátfalvi és magyarcsanádi nő behatolt egy klárafalvi házba, egyikük hátulról fejbe vágott egy idős asszony, majd elvitte annak táskájából a pénzt. MH-CSMRFK A szegedi nyomozók azonosítottak két apátfalvi nőt, akik egy idős asszonyt raboltak ki Klárafalván. Magyarcsanádi társuk ellen kifosztás bűntettének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás. A gyanú szerint a három feltételezett elkövető pénteken 12 óra körül, személyautóval érkezett meg a sértett klárafalvi otthonához. Egyikőjük a családi…
Telefonos csalók kopasztják a hiszékenyeket
Ne dőljön be, senkinek, ha az arra biztatja , hogy töltsön fel pénzt egy általa megadott telefonszámra. Bármit is mond, bármilyen nyeremény is ígért csak csaló lehet. A rendőrség jó tanácsai. MH-CSMRFK Az elmúlt időszakban elszaporodtak a telefonon keresztül elkövetett csalások. A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság az alábbiakra hívja fel a figyelmet. A tettesek legtöbbször mobiltelefon szolgáltató képviselőjeként hívják fel áldozataikat, akiket egy állítólagos nyereményről értesítenek.  A csalók fantáziája széleskörű, sokszor…