önkormányzati választás

Farkas Éva Erzsébet: széles és erős szövetséget építettünk Makó fejlesztéséért

Makó dinamikus fejlődésének titka az együttműködés kultúrájának kialakítása, a közösség összefogásának megteremtése volt a polgármester szerint. Farkas Éva Erzsébet 2030-ig tartó jövőképet vázolt fel a városnak, melynek pillérei a turisztika és a gazdaságélénkítés, illetve a népességmegtartás: a fiatalok és a családok kiemelt támogatása. Interjú!

Lázár: országos szállodalánc építhet négycsillagos szállodát Makón

A következő időszak beruházási révén fantasztikus turisztikai centrummá válhat Makó városa, mely évi 200-250 ezer vendégéjszakával is számolhat. Erről Lázár János, térségünk országgyűlési képviselője beszélt a Rádió 7 Közös Nevező Extrájában, ahol bejelentette: következő fontos feladata a kiszombori elkerülő megvalósítása. Emellett az önkormányzati választások tétjéről is szólt.

Szijjártó Péter: Európa-bajnok a gazdasági növekedésünk

Bevándorlásellenes és bevándorláspárti, alkalmas és alkalmatlan jelöltek között kell dönteni az önkormányzati választáson – foglalta össze október 13-a tétjét a külgazdasági és külügyminiszter. Szijjártó Péterrel a lopakodó kvótaveszélyről, az unió bővítésről, szomszédságpolitikáról és a közép-európai együttműködés küldetéséről is beszélgettünk Makón.