mulatság

Fergeteges hangulatban mulattak a nyugdíjasok Makón
Nyolcszáznál többen gyűltek össze ma az Idősek Világnapja alkalmából rendezett makói ünnepségen. A városi sportcsarnokban tartott eseményen felhőtlenül szórakoztak a város szépkorúi. „Jó az öreg a háznál!” – idézte a bölcs közmondást köszöntőjében Lázár János. – Szerencsés Makó, hogy ilyen sok tisztességben, becsületben, munkában megőszült ember üli körbe az asztalt, akiknek tapasztalatára, józanságára, kitartására, város- és hazaszeretetére nagy szüksége van a településnek és az országnak is – hangsúlyozta a térség…
Jókedv és csodálatos jelmezek a Honvéd farsangján
Egy hollywoodi filmben sincs annyi szuperhős, mint amennyi összegyűlt a roma nemzetiségi önkormányzat farsangján. Aki nem hozott magával jelmezt, annak sem kellett búsulnia, a kézműves sarokban egy szempillantás alatt elkészültek az álarcok. Nagy Szabolcs – Makó Az emberfeletti erővel rendelkező szuperhősök voltak a favoritok idén farsangi mulatságon, amelyet a Makói Roma Nemzetiségi önkormányzat szervezett. Persze szolidabb jelezek is felbukkantak, Kovács Cintia testvérével, Makai Jázminnal például pillangónak öltözött, mint megtudtuk azért,…
A masiniszta is befutott Apátfalvára
Az Apátfalvi Bíbic Egységes Óvoda – Bölcsőde Maros, Dózsa és Rákóczi utcai tagintézmények óvodásai farsangi mulatságot rendeztek a faluházban. A kicsik csoportosan is felléptek, de egyéni jelmezekben is bemutatkoztak a közönség előtt. Gajáta Fanni – Apátfalva Ismét elérkezett a farsangi időszak, amikor előkerülhetnek szuperhősös, hercegnős, tündéres vagy akár autóbuszos jelmezek. Ahogy már tavaly, idén is Apátfalvi Bíbic Egységes Óvoda – Bölcsőde Maros, Dózsa és Rákóczi utcai tagintézményeibe járó gyerekek a helyi faluházban léptek fel csoportos és…
Szilvamagozás is volt a szüreti mulatságon
Műsoros szüreti mulatságot rendeztek szerda délelőtt a szegedi dr. Waltner Károly Otthonban. MH – Szeged Izgatottan várakoztak az otthon idősebb és fiatalabb lakói már jóval a mulatság kezdete előtt. A nézők és a szereplők is toporogtak, az előbbiek a műsorra várva, míg az utóbbiak, a fellépés előtt. Aztán elkezdődött a műsor, s a nézőtéren ülők hatalmas tapssal köszönték meg az egyes műsorszámokat, az éneklést és a táncot. Az ezt követő…