műfüves pálya

Csütörtökön és pénteken nem lesz ügyfélfogadás a nagylaki községházán
Az orvosi rendelő 52-53 négyzetméteres bővítésére és orvosi eszközök vásárlására pályázik Nagylak, döntött róla mai ülésén a helyi képviselő-testület. A képviselők zöld utat adtak a Székkutasi Tömegsport Clubnak, hogy az pályázzon a nagylaki műfüves pálya építésére. Csütörtökön és pénteken cserélik a községháza nyílászáróit, így ezeken a napokon nem lesz ügyfélfogadás. Az ülésen Balogh Róbert alezredes, a makói tűzoltóság parancsnoka, a Katasztrófavédelmi igazgatóság beszámolója szóbeli kiegészítésében elmondta: a makói hivatásos tűzoltóság…
Elkészült a műfüves pálya a Pulitzer sétányon
Azért ne szaladjon, mert csak a hivatalos átadó után lehet majd használni, de akkor akár sötétedés után is, mert ki is lesz világítva. Korom András – Makó Befejeződött a 17 millió forintba kerülő műfüves pálya építése a Pulitzer sétányon. A Magyar Labdarúgó Szövetség állta a költségek legnagyobb részét, a makói önkormányzat a munkálatokhoz csak 5 millió forintos önerővel járult hozzá. Czirbus Gábor alpolgármester elmondta, egyre nagyobb az igény arra, hogy…
Ránéztünk a makói nagyberuházásokra
Már az emelet készül a könyvtáron, még mindig a palát cserélik a Hagymaházon és jól haladnak a Pulitzer sétányon a műfüves pálya építésével. Korom András – Makó Egyszerre több nagyberuházás is zajlik jelenleg is a makói belvárosban, Az egyik alaposan felforgatva a közlekedési rendet a Deák Ferenc utcán. Megnéztük, hogy is állnak ezek. Nem, ne is keressék a fotók közt sem, még egy kapavágást sem végeztek a Hagymatikum 8,8 milliárdos…
17 millióból épül a belvárosi műfüves pálya
Megkezdődött a Pulitzer sétányon a műfüves futballpályája építése. A 17 milliós költségből 5,5 milliót állt a város, a többi TAO támogatás. MH-Makó Együttműködési megállapodást kötött a makói önkormányzat a Magyar Labdarúgó Szövetséggel, ennek köszönhetően épülhet meg a Pulitzer sétány mellett a 14×26 méteres, műfüves futballpálya. A sportlétesítmény több mint 17 millió forintba kerül, a város az elnyert TAO támogatáshoz 5,5 millió forint önerőt biztosított. A pályaépítésére az MLSZ kötött szerződést…
Az Isten háta mögött avatták a magyarcsanádi műfüves pályát
Tényleg, hiszen az nemcsak a római katolikus templom mögötti telken áll, de a lelátónak is kért a helyi önkormányzat egy kis egyházi területet a püspökségtől. Korom András – Magyarcsanád A III. Szent Gellért Napok nyitóprogramja keretében adták át ma késő délelőtt a 33 millió forintból épült, a római katolikus templom mögötti részen álló műfüves pályát, melyet Farkas János polgármester. Lázár János miniszter, Nógrádi Tibor, az MLSZ megyei igazgatója és Kiss-Rigó…
Ifjú focisták avatták az új palotai pályát
Csanádpalotai és apátfalvi gyerekek játszották az első mérkőzést a műfüves focipályán. A városnapokon adták át a település díszpolgári címét is, amelyet idén Fejes Ferenc pedagógus kapott. Nagy Szabolcs – Csanádpalota Zászlófelvonással kezdődött a csanádpalotai városnapok második napja, a település főterén tartott ünnepségen fellépett a nemrég újjáalakult fúvószenekar is. A város polgármestere az ünnepségen kiemelte, komoly munka áll még a városvezetés előtt, de az elmúlt időszak fejlesztései sok itt élő számára…
A gyermeknapon avatták a lelei műfüves pályát
Lázár János országgyűlési képviselő, Kiss-Rigó László megyéspüspök és Martonosi György polgármester avatták fel ma délután a gyermeknapon a 30 millióból épült maroslelei műfüves pályát. Korom András – Maroslele Valamivel több mint 30 millió forintból készült el az a műfüves pálya, melyet ma kora délután a lelei gyermeknapon avattak fel. A pálya – melyhez 20 milliót a község a Magyar Labdarúgó Szövetség pályázatán nyert, majd a hiányzó 10 milliót Lázár János,…