motor

Nem tudta berúgni, ezért felgyújtotta a motort
Közveszélyokozás bűntettének kísérlete és más bűncselekmények miatt emelt vádat az ügyészség egy büntetett előéletű 22 éves férfi ellen, aki motorozni akart, de nem sikerült a járművet „berúgnia”, ezért felgyújtotta. A kép illusztráció. A vád szerint a vádlott 2017 októberében feldúltan gyalogolt Balatonlelle belterületén, amikor bement egy apartmanházakból álló ingatlan udvarára. A férfi ok nélkül megrongálta az udvarban leállított személygépkocsi csomagtartóját és leszakította hátsó ablaktörlő lapátját, majd egy segédmotoros kerékpár túradobozának…
Körözött motorokat foglaltak le Nagylaknál
A magyar rendőrök az osztrák hatóságok által körözött motorokat, valamint bukósisakokat és ruhákat foglaltak Csongrád megyében. Az osztrák kollégákkal való szoros együttműködésben a Nagylak Határrendészeti Kirendeltség járőrei 2018. július 20-án 15 órakor a 43-ás főúton ellenőriztek egy román állampolgár által vezetett, román honosságú Volkswagen kisteherautót. A jármű átvizsgálása során a rendőrök megtalálták azokat a motorokat, melyeket Ausztriában loptak el és az osztrák hatóságok a Schengeni Információs Rendszerben köröztek. A hét…
Rádőlt a tolvajra a motor
Lopás közben járt kétszeresen is pórul egy 26 éves férfi. Rádőlt a kiszemelt motor és a tulaj is tetten érte. A kép illusztráció. Fotó: police.hu MH-kék hírek Egy algyői férfi ma 1 óra körül, a tulajdonos szegedi lakása elől próbálta meg ellopni a motort, eközben a jármű eldőlt és megrongálódott. A sértett a 26 éves férfit a helyszínen tetten érte, majd bejelentést tett a rendőrségre. A kiérkező járőrök a gyanúsítottat a…
Motorért cserébe termesztett 130 tő kendert – videóval
A nyomozók azzal gyanúsítanak két férfit, hogy egy tanya hátsó kertjében álló fóliaházban termesztettek indiai kendert. A “gazda”, akit még köröznek, szállást adott és egy motort ígért az “alkalmazottnak”. A gyanú szerint egy 21 éves férfi idén tavasszal bérelt ki egy balástyai tanyát, ahol indiai kendert termesztett. Később, a 22 éves K. Ernőnek felajánlotta, hogy a növények gondozásáért, valamint további termesztéséért cserébe ingyen lakhat az ingatlanban, valamint egy motort is…
Rolls Royce is gurult a Hagymatikum elé
Évek óta hagyomány a veterán autós és motoros egyesület együttműködése a fürdővel. Idén is bemutatták a makóiaknak és a Hagymatikum vendégeinek a nagy becsben tartott járműveiket. Nagy Szabolcs – Makó Több tízéves, mégis kiváló állapotú és gyönyörűen karbantartott járművek gurultak be reggel a Hagymatikum területére, hogy megcsodálhassák őket a fürdő vendégei. Az idén tíz éves jubileumát ünneplő Maros-parti Veterán Autós Motoros Közhasznú Sportegyesület évente több hasonló bemutatót szervez, a hagyományokat…
Makói tavasznyitó veterán járművekkel
Első alkalommal szervezett tavaszi felvonulást a makói veterán járműves egyesület, de nem csak oldsmobil tulajdonosokat, hanem bárkit szívesen láttak. Nagy Szabolcs – Makó Átalakított öreg Ladák, gyönyörűre fényezett Trabantok, cross-, és gyorsasági motorok is gyülekeztek a technikai autós és motoros sportágak első tavaszi makói felvonulásán. Két dolog rögtön feltűnhetett bárkinek a vidám társaságot látva: egyrészről, hogy a térségben szinte mindenki ismeri egymást közülük, másrészről, hogy alig várták a tavaszt, amikor…
Lefújta a tolvaj, akiket meglopott, mire azok megverték
A meglopott férfiak megkeresték a tolvajt, hogy elvigyék a motorját, az tetten érte és gázspay-vel lefújta őket. Mire a férfiak megütötték és meg is rugdosták.  A két verekedőt helyezték előzetes letartótatásba. A Csongrád Megyei Főügyészség előzetes letartóztatását indítványozta annak a két ópusztaszeri férfinak, akik azon a férfin kívántak elégtételt venni, aki meglopta őket. A gyanú szerint a két ópusztaszeri férfi két további társával február 22-én éjjel jelent meg ittas állapotban egy…