Két nyuszi is őrzi a kövegyi tojásfát

A kisközségben a főtéren az önkormányzat dolgozói díszítettek tojásfát, a helybélieknek gyümölcsökből összeállított ajándékcsomagot, de maszkot és kézfertőtlenítőt is vittek. A gyerekek még édességcsomagot is kaptak. A kövegyi önkormányzat az idén először készített „tojásfát” a település főterén, melyet az önkormányzat dolgozói nagy lelkesedéssel díszítettek. A feldíszített fát két, szintén fából készült nyuszi őrzi. Az önkormányzatának […]

Pitvaroson osztanak, Királyhegyesen és Nagylakon már kis is osztották a maszkokat és kézfertőtlenítőket

Pitvaroson minden háztartásba eljuttatnak három maszkot és három adag kézfertőtlenítőt, míg Királyhegyes már minden 6 évnél idősebb helybéli kapott két kézfertőtlenítőt és két maszkot. Nagylakon a héten osztják ki. A pitvarosi önkormányzat a folyamatban lévő EFOP-3.9.2-16-00023 – Esélyteremtés a gyermekekért – közszolgáltatások fejlesztése a makói kistérségben című pályázatnak, valamint a makói önkormányzatnak köszönhetően maszkokat és […]

Ma és holnap maszkot és kézfertőtlenítőt osztanak Csanádalbertin

Az önkormányzat valamennyi helybélinek kiviszi az FFP2 szájmaszkokat és a kézfertőtlenítőt. Az osztás tényét még pénteken tették közzé a község hivatalos Facebook csatornáján. Az adomány egyébként egy fillérjébe sem került a községnek. Ma reggel 8 és déli 12 óra között kezdték meg kihordani a szájmaszkokat a csanádalbertieknek az önkormányzat munkatársai, illetve kedden reggel 8 és […]

Önellátó lesz Magyarország az orvosi maszkgyártásban

Magyarország önellátóvá vált a vírus ellen védelmet adó maszkokból: a Vajda Papír üzembe állította azokat a modern gépsorokat, amelyekkel napi 1 millió orvosi eszköz minőségű maszk készül majd Dunaföldváron – jelentette ki Varga Mihály.

Rontás levételének ígéretével ingatlant, ékszert, pénzt csalt ki

Elképesztően hiszékeny embereket kopasztott meg, de jó alaposan a rontás levételét ígérő nő, aki még a fiát, a lányát is feljelentette. Persze hamis vádakkal. A Kiskunfélegyházi Járási Ügyészség többrendbeli üzletszerűen elkövetett csalás, hamis vád, okirattal visszaélés és hamis magánokirat felhasználása miatt vádat emelt egy nővel szemben, aki rontás levételt, áldást és szerencsét ígérve kicsalta idős, […]

Háromezer-ötszáz szájmaszkot ajánlott fel a NAV

A NAV munkatársai egy macedón kamion ellenőrzésekor mintegy 3 ezer 500 szövet szájmaszkot találtak Röszkén. A lefoglalt maszkokat a Katolikus Karitászon keresztül rászorulók, hajléktalanok és szociális intézményekben élők kapják meg. A pénzügyőrök egy macedón teherautó ellenőrzésekor a motortérben és a csomagok között elrejtve megközelítőleg 3 500 szövet szájmaszkot találtak. A vámvizsgálatot megelőzően a sofőr nem […]

Radó Tibor: Inkább a maszk, mint a lélegeztetőgép!

Radó Tibor polgármester szerint a pitvarosi piacon és az oktatási intézmények bejáratánál is indokolt és javasolt a maszk viselése. Akinek nincs, az az önkormányzattól is vásárolhat. November 11-ével 30 napon keresztül nem látogatható sem a művelődési ház és a könyvtár, sem egyik játszótér sem, kutyát sétáltatni kijárási tilalom idején is lehet a lakóhely 500 méteres […]

Makó közterületein, nyilvános helyein kötelező lesz a szájmaszk használata

Az Operatív Törzs iránymutatásait és az egészségügyi szakemberek, tanácsadók véleményét figyelembe véve, Makó városának közterületein, nyilvános helyein kötelezővé tesszük a szájmaszk használatát 2020. november 12-én 0:00 perctől – tette közzé közösségi oldalán Farkas Éva Erzsébet polgármester.

Maszk nélkül verekedett

A férfi azután verte meg az egyik áruház biztonsági őrét, hogy az szóvá tette, hogy az nem húzott maszkot. A Pécsi Járási Ügyészség vádirata szerint a férfi és élettársa az idén nyáron az egyik pécsi üzletben vásároltak, azonban a járványügyi előírások ellenére nem viseltek maszkot. Amikor ezt a biztonsági őr észlelte, felszólította őket, hogy húzzanak […]

Italt és szállást kért az orvosi maszkot viselő rabló

Az ügyészség többszörösen minősített rablás miatt vádat emelt egy férfival szemben, aki 85 éves áldozata tanyájában orvosi maszkban megjelenve italt és szállást kért, majd egy késsel kirabolta az idős férfit. A vádirat szerint a mélykúti férfi – az ügy vádlottja – június 8-án délben arcán orvosi szájmaszkot viselve megjelent a 85 éves sértett tanyájának udvarán, […]

Koronavírusos lett két pitvarosi diák

Ezért mától egészen jövő hétfőig digitális órarendben azaz odahaza tanulnak a hetedikes és a nyolcadikos diákok. A két diák már a gyanú óta nem jár az iskolába, a suliban csak a tantermekben nem kell szájmaszkot hordani, ha biztosítható a megfelelő védőtávolság. Két, a pitvarosi Petőfi Petőfi Sándor Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola felső tagozatos […]

Maszkban, lesből támadtak a rablók

Felfegyverkezve elkövetett rablás kísérlete és közúti közlekedés biztonsága elleni bűntett miatt emeltek vádat két férfival szemben, akik előre kitervelték áldozatuk kirablását, majd maszkban, lesből támadtak a kerékpáros férfira. A vádirat szerint a szabadszállási testvérpár 2019 őszén elhatározta, hogy a helyi söröző tulajdonosát egy reggel, nyitáskor megtámadják azért, hogy a nála lévő készpénzt elvegyék. Ennek érdekében […]

Maxoljuk ki a maszkot!

Az utóbbi hetek nélkülözhetetlen kelléké vált a bevásárlásainknál és a társasági életünkben egyaránt a szánkat-orrunkat eltakaró eszköz, amivel sokunk idáig csak az egészségügyi intézményekben és kórház sorozatokban találkozott. Ott láttuk, természetesnek tartottuk és nem volt kérdés a szükségessége – eddig. Azután jött, amit korábban nem igazán tudtunk elképzelni és a tenyérnyi textildarab hirtelen központi szereplővé […]

Több mint hárommillió maszk érkezett Magyarországra

Szerdán két kamion és egy repülőgép érkezett védőfelszerelésekkel Magyarországra, ezek 3 millió 120 ezer maszkot, 2 millió kesztyűt és 164 lélegeztetőgépet hoztak – mondta a külgazdasági és külügyminiszter.

Mindenkinek varrnak szájmaszkot a magyarcsanádi önkéntesek

Önkéntesek, közfoglalkoztatott és az óvoda négy dolgozója varrják a szájmaszkokat Magyarcsanádon. Eddig már nyolcszázat készítettek, de közel ezeregyszázat varrnak, hogy minden helybéli kapjon egyet. A képen: Farkas Jánosné korábbi polgármester is maszkot készít. Nem aprózzák el a munkát a magyarcsanádi önkéntesek, óvodai dolgozók és közfoglalkoztatott. Úgy ráálltak a mosható, fertőtleníthető szájmaszkok varrására, hogy már nyolcszázat […]

Már a magyarcsanádi óvónők is szájmaszkot varrnak

A magyarcsanádi református óvoda tizenegy dolgozója kezdett el mosható, fertőtleníthető szájmaszkokat varrni. A maszkokat ma kezdik kiosztani. Miután az óvodát a koronavírus járvány miatt a kormányzat bezárta, a magyarcsanádi református óvoda dolgozói a gyerekekkel való személyes oktató-nevelő munka helyett új módon segítik a helybélieket: nekiláttak mosható, fertőtleníthető szájmaszkokat varrni. Lelkes csapat dolgozik a szájmaszkok készítésén. […]

850 ezer forintot söpörtek be a szájmaszkkal csalók

Egy házaspár jogosulatlanul belépett egy ismeretlen személy e-mail fiókjába, majd a jelszó megváltoztatásával az egyik internetes portálon szájmaszkokat kezdtek el árulni, bár nem rendelkeztek ilyenekkel. Hat vevőtől 850 ezer forintot csaltak így ki. A bíróság egy hónapra letartóztatta őket. A Pécsi Járási Ügyészség indítványára a bíróság elrendelte annak a két gyanúsítottnak a letartóztatását, akik nem […]

Farsangi rajz- maszk- és álarckészítő szakkör indul Pitvaroson

Az érdeklődő gyerekeket most szombaton várják a helyi művelődési házba. Az itt készült alkotásokat a február 15-i jótékonysági bálon lehet megvásárolni. A befolyt pénzt az Iskolánk és Óvodánk Gyermekeiért Alapítvány kapja. Holnap délután 3 órára várják a pitvarosi művelődési házba azokat a gyerekeket, akik kedvet éreznek farsangi raj-, maszk- és álarckészítéshez. Minden érdeklődőt szeretettel várnak […]