közlemény

Rossz úton indul, aki a gyűlöletet és a közösség megosztását választja
Farkas Éva Erzsébet, Makó város polgármesterének közleménye: A napokban, a sajtóban és a közösségi médiában is felbukkant az a fotó, amelyen városunk egyik önkormányzati képviselője, Zeitler Ádám, a Jobbik korábbi országgyűlési képviselőjelöltjével, Kiss Attilával együtt gúnyt űz Hódmezővásárhelyből, és ezzel megsérti a hódmezővásárhelyi polgárokat. Azt gondolom, sem kampányidőszakban, sem azon kívül egyetlen felelősen gondolkodó politikusnak sem lehet célja, hogy megsértse egy település lakóinak identitástudatát.  Szeretnék minden jóérzésű makói polgár nevében…
Változás a Kálvin utcai gyermekorvosi rendelésben
A Kálvin utcai háziorvosi rendelő elbontása, majd újjáépítése miatt 2018. július 30. napjától Dr. Lóczi Rozália és Dr. Kiss Ivánka gyermekorvosok a Kálvin utcai orvosi rendelő helyett a Hollósy Kornélia utca 2/A szám alatt, az I. emeleti orvosi rendelőben folytatják a tevékenységüket a megszokott rendelési időben.
Nincs leszerelési hullám a rendőrségnél
Valótlan adatokat tett közzé a rendőrségtől 2018. július 31-én leszereltek létszámáról egy, csak a nevében a rendőrökért működő csoportosulás a facebookon – írja a rendőrség közlése alapján a Magyar Idők. A közzétett adatok már csak azért sem hitelesek, mert ilyen adatok – jelenleg – egész egyszerűen nem léteznek. A rendőrségnek 2018. augusztus 3-án lesznek erre vonatkozó adatai – olvasható a police.hu-n. A rendőrség statisztikai adatgyűjtése szerint 2018. első félévében 867 hivatásos…
Emmi: az új kormány az eddigieknél is erősebben segíti az édesanyákat
A megalakuló új kormány egyik legfontosabb célja, hogy az eddigieknél is erősebben segítse az édesanyákat – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) család- és ifjúságügyért felelős államtitkársága Anyák napja alkalmából küldött vasárnapi közleményében az MTI-vel.  Azt írták, szeretnék az eddigieknél is erősebben kifejezni megbecsülésüket és támogatásukat az édesanyák felé. Hozzátették: ott állnak az édesanyák és a leendő édesanyák mellett minden élethelyzetben: amikor gyermekvállalásra készülnek, amikor várandósak, amikor megszületik az első,…
Május 8-án ül össze az új Országgyűlés
Május 8-ára hívja össze az Országgyűlés alakuló ülését Áder János köztársasági elnök, aki Orbán Viktort, a Fidesz-KDNP pártszövetség listavezetőjét kérte fel a kormányalakítási tárgyalások megkezdésére – olvasható a Köztársasági Elnöki Hivatal oldalán kedden megjelent közleményben.  Az alaptörvény értelmében a köztársasági elnök az Országgyűlés alakuló ülését az országgyűlési képviselők választását követő harminc napon belüli időpontra hívja össze. Az új Országgyűlés május 8-án, 10 órakor kezdi meg munkáját – olvasható az államfő…
Morvai Krisztina az ország megvédésére buzdít
Morvai Krisztina független EP-képviselő szerint hatalmas az izgalom Brüsszelben: sikerül-e április 8-án megtörni, térdre kényszeríteni Magyarországot, s elárasztani hazánkat afrikai és közel-keleti bevándorlókkal, az Európai Unió és szövetségesei “nyílt társadalom”-tervének (azaz a Soros tervnek) megfelelően. MH – Belföld A képviselő közleményében kifejtette, miközben Magyarországon az ellenzéki pártok egymással versengve kicsinyítik, jelentéktelenítik a tömeges migráció, az idegenek betelepítése veszélyét, aközben az Európai Parlamentben nap mint nap győződhetünk meg arról, hogy a migránspártiak elszántsága…
A hosszú hétvégén is dolgoznak az építkezéseken
A kivitelezők tájékoztatják a lakosságot a Deák Ferenc utca, illetve a Levéltár építése kapcsán. MH – Makó   Deák Ferenc utcai építkezés Az eredeti forgalomtechnikai közlekedési  tervnek megfelelően visszaáll az egyirányú forgalmi rend, erről a táblák is tájékoztatják az arra közlekedőket. Március 16-án és 17-én  (pénteken és szombaton) a Deák Ferenc utcában és a könyvtár épületén folyamatosan lesz munkavégzés.   Levéltár építése A Makó, Petőfi park 14. szám alatt épülő…
Fidesz: Mucsi Tamás és a DK új adó bevezetését tervezi
“Amíg a jobboldali városvezetés nem győzi a helyi rezsit csökkenteni, addig Mucsi Tamás újabb adó bevezetését javasolja a makói polgárok számára” – reagált a makói Fidesz, a DK választókerületi elnöke legutóbbi a Fidesznek címzett válaszközleményére. “A helyi rezsicsökkentés része az is, hogy az alapellátásban résztvevő orvosok iparűzési adó alóli mentességet kaptak 2016-ban. A makói DK által javasolt vizitdíj tulajdonképpen egy újabb adó. Ez utóbbit 2008-ban a népszavazáson a választók 84%-a…
Visszaüzent a Jobbik a makói Fidesznek
Nem hagyta szó nélkül a Jobbik makói szervezete a helyi Fidesz frakció neki szánt nyilvános üzenetét. Közleményük alant olvasható. “A Fidesz egy országot szétlopó rablóbanda. Egy maffiapárt. Az erkölcsi mocsárban dagonyázó Fidesztől nehezen értelmezhető a stílusra hivatkozás. Ha a Vásárhelyről irányított makói bábfrakció nem a makói nyugdíjasok szavazatait szeretné megvásárolni, akkor szórólapok nélkül adta volna át számukra a karácsonyi 5 000 Ft-os utalványt.” – írta válaszközleményében a Jobbik Makói Alapszervezete.
Nem lehet több mint három millió magyar akaratát sutba dobni
“Vitathatatlan politikai jelentősége van annak, hogy a szavazók 98 százaléka, mintegy 3.28 millió ember nemet mondott a kötelező betelepítésre. Nem értünk egyet azokkal, akik a népszavazás jogi érvénytelenségére hivatkozva elvetik annak politikai jelentőséget”. A Munkáspárt Elnökségének állásfoglalása a népszavazásról alább. 1. Október 2-án népszavazás volt Magyarországon.  A népszavazást a magyar kormány kezdeményezte. Egy kérdés szerepelt: “Akarja-e, hogy az Európai Unió az Országgyűlés hozzájárulása nélkül is előírhassa nem magyar állampolgárok Magyarországra…
Lázár János: a térségben élők elutasították, hogy Brüsszel dönthessen
A Hódmezővásárhely és Makó térségében élő polgárok egyértelmű és határozott véleményt mondtak Brüsszel bevándorláspolitikájáról – közölte a népszavazással kapcsolatos közleményében Lázár János. Közleménye alább olvasható: “A Hódmezővásárhely és Makó térségében élő választópolgárok 53,76 százaléka vett részt és mondta el véleményét a népszavazáson. Az itt élők határozottan és egyértelműen elutasítják, hogy Brüsszel döntést hozhasson arról, ki él Magyarországon. Szeretnék mindenkinek köszönetet mondani, aki az ország jövőjéről felelősen gondolkodva élt demokratikus jogaival…