Kiss Mária Hortensia Honismereti Kör

135 ezer forint gyűlt össze a kiszombori jótékonysági esten
Nagy sikert aratott a Kiszombor-Maroslelei Egyházközség javára, a helyi önkormányzat támogatásával rendezett jótékonysági koncert. A kiszombori Ady Endre Művelődési Ház színháztermében helyet foglaló százharminc néző nem csak remekül szórakozott, de 135 ezer forintot össze is adott. Már reggel 9 órától készülődtek az est szervező Kiss Mária Hortensia Honismereti kör tagjai, akkortól sütötték ugyanis a „kínálós” pogácsát, Balázs Lászlóné, Böbe receptje szerint és irányításával. – A jótékonysági estet azért rendezték, mert…
Pezsgő programsorozatot tervez a kiszombori honismereti kör
A Kiss Mária Hortensia Honismereti Kör erre az esztendőre is pezsgő programsorozatot szervezett az érdeklődők számára. Lesz az idén is busójárás, színházi- és operaelőadás, emlékkő állítás és számos népszerű, már megszokott program. A képen az egyik érdekes program a lovasszánkózás. Nagyobb hó kell hozzá. A kör többek közt Kerekes Éva makói hegymászót hívta meg Kiszomborra, aki januárban érdekes előadást tartott arról, hogyan mászta meg a nepáli 8000 méternél magasabb hegycsúcsokat.…
Megújult vezetőség segíti Endrész Erzsébet munkáját
Csak az elnököt választotta újra legutóbbi tisztújító ülésén a kiszombori Kiss Mária Hortensia Honismereti Kör tagsága, mely a vezetőségbe három új tagok delegált. A képen az újjáválasztott elnök. A Kiss Mária Hortensia Honismereti Kör a közelmúltban tartotta tisztújító ülését. Az elnöki tisztet továbbra is Endrész Erzsébet tölti be, a vezetőség azonban megújult, hiszen három új tagja lett: a tagság elnökhelyettessé Bajnóczi Jánost, gazdasági felelőssé Filák Etelkát, míg titkárrá Hévízi Gézánét…
A kiszombori plébánia érdekes múltjával ismerkedtek az érdeklődők
A kiszombori római katolikus plébániába látogattak kedd délután a Kiss Mária Hortensia Honismereti Kör tagjai, akik a Historia Domussal, azaz a plébánia történetével ismerkedhetek meg. Képek: KMHHK A Kiss Mária Hortensia Honismereti Kör érdeklődő tagjai és az érdeklődők számára, Varga Attila esperes-plébános tette lehetővé, hogy betekintsenek a Historia Domusba, azaz a plébánia történetét megörökítő latin, illetve magyar nyelvű érdekes részben fényképekkel illusztrált iratokba, feljegyzésekbe. Borsi Sándor művésztanár és a zombori…
A plébániára látogatnak a kiszombori érdeklődők
A Kiss Mária Hortensia Honismereti Kör szervezésében tesznek látogatást a helyi plébánián az érdeklődők kedden délután negyed 5-kor. Az érdeklődőknek Varga Attila esperes-plébános mutatja be a Historia Domust.  Borsi Sándor pedig a kutatásai során talált érdekességeket villant fel.. Érdeklődők, csatlakozók jelentkezzenek a 30 499 8686-os számon, illetve Endresz Erzsébetnél a messengeren is.
Jótékonykodott a Kiss Mária Hortensia Honismereti Kör
A kiszombori honismereti kör gyűjtést szervezett és az összegyűlt adományokat a Kiszombor-Maroslelei Református Misszió Egyházközségnek adta át a hétvége során. A Kiss Mária Hortensia Honismereti Kör hagyományosan, hosszú évek óta összefogva másokkal november végétől december közepéig gyűjtést szokott kezdeményezni a rászorulók részére. Idén úgy alakult, hogy a helyi református közösség számára ajánlották fel adományukat a kör tagjai. Matosné Bokor Anikó lelkész asszony és a jelenlevő tagok már át is vették…
Pécskán és Aradon is felelevenítették a múltat
November 10-én a makói Szirbik Miklós Egyesület és a kiszombori Kiss Mária Hortensia Honismereti Kör Pécskára és Aradra látogatott. Pécskán, szülőhelyén tisztelegtek Klebelsberg Kuno munkássága előtt. Az Ecza Péter alkotta bronz mellszobrot a Puskás Tivadar Távközlési Technikum ajándékozta. A római katolikus plébánia és a helyi RMDSZ állíttatta, 2000. november 11-én. Forgó Géza a római katolikus templom udvarán álló alkotás előtt emlékezett meg a miniszter tevékenységéről. A makóiak már tíz éve…
Megnyílt a kiszombori kukorica-útvesztő
Mától hivatalosan is el lehet tévedni a kiszombori kukorica-útvesztőben: a jubileumi évben is minden hétvégén tematikus programmal várja a Kiss Mária Hortensia Honismereti Kör a kilátogatókat. Az „útvesztő napján” főtt kukoricával és tombolával kedveskedtek a bolyongóknak. Helytörténeti kiállítással vette kezdetét a tizedik, jubileumi kukorica-útvesztő. Az Ady Endre Művelődési Házban olyan textilanyagot és használati tárgyakat állítottak ki, amelyet az elmúlt években a Kiss Mária Hortensia Honismereti Kör számára ajánlottak fel a…
Édes volt a jótékonykodás Kiszomboron
A hagyománynak számító jótékonysági süteményvásáron befolyt összegből idén a majálist támogatja a Kiss Mária Hortensia Honismereti Kör. A finomságok nem sokáig maradtak az asztalokon: rengetegen vásároltak, és támogatták így a községi majálist. A hatvan fős honismereti körből mintegy harmincan álltak az asztalok mögé, hogy süteményeikkel ismét egy jó ügyet támogassanak. Mint Bajnóczi János, a kör tagja elmondta, május elsején pörköltfőző verseny várja a résztvevőket, 5-10 fős csapatokkal lehet nevezni, és…
Anonim támogatója is akadt a kukorica útvesztőnek
Négy héten át várta a kiszombori kukorica útvesztő a vendégeket, érdeklődőket. Minden szombaton tematikus nappal készültek a szervezők, azonban hétköznap is ki lehetett jutni a labirintusból. Idén egy anonim támogató 100 ezer forintot ajánlott fel a Kiss Mária Hortensia Honismereti Kör és az útvesztő számára. Gajáta Fanni – Kiszombor Idén a tavalyinál egy picivel kevesebben, de így is mintegy 2300-an látogattak ki a kiszombori kukorica útvesztőbe – a szervezők szerint…
Évet zártak a kiszombori honismeretisek
Remek évük volt a Kiss Mária Hortensia Honismereti Kör tagjainak számára: a kiszombori hagyományőrzők ebben az esztendőben is rengeteg programmal kedveskedtek a helyieknek és a térségieknek egyaránt.  Gajáta Fanni – Kiszombor – 2016-nak vége és ezzel együtt a rengeteg munkánknak is. Nagyon jó hangulat volt végig a körben. Bár most pihenhetünk, de azt kell mondjam, a 2017-es év még csodásabb és melósabb lesz. A csapat készen áll arra, hogy jövőre is remek programokat,…
Házi rétest sütöttek a kiszombori asszonyok
A régi világban a szegények süteménye volt a rétes, hiszen csak liszt, só és víz kell hozzá – tudtuk meg a kiszombori Kiss Mária Hortensia Honismereti Kör tagjaitól, akik péntek délután jó nagy adag házi rétest sütöttek. Gajáta Fanni – Kiszombor A házi bejgli sütés után ma rétest készítettek a kiszombori honismereti kör tagjai. A 60 deka lisztből, langyos sós vízből és tojásból gyúrták össze a tésztát, majd pihentetés után…
4 héten át mintegy 2500-an az útvesztőben
Nyolcadik alkalommal szervezte meg a kiszombori Kiss Mária Hortensia Honismereti Kör a kukorica útvesztőt. Idén a retro jegyében zajlott a négyhetes programsorozat. Gajáta Fanni – Kiszombor Endrész Erzsébet, Kiss Mária Hortensia Honismereti Kör elnöke szervezőként és résztvevőként is azt véli, hogy idén is remek hangulatban telt a kukorica útvesztő. A visszajelzések is csak pozitívak: tökéletes, családias légkörről írtak többen is vendégkönyvbe. – Jól zártunk, nagyon sok embernek tudtunk örömet szerezni.…
Szőnek, fonnak a kiszombori takácsok
Sző, fon, nem takács: ezzel a címmel hirdetett tábort a kiszombori Kiss Mária Hortensia Honismereti Kör. Az egyhetes nyári elfoglaltságon 18 gyerek vesz részt, minden korosztályból. Gajáta Fanni – Kiszombor A Kiss Mária Hortensia Honismereti Kör 13. éve szervez valamilyen tematikus tábort. Idén a szövéssel és a fonással foglalkoznak az elkövetkező öt napban a gyerekek. – Két napot Kiszomboron a művelődési házban és két napot Algyőn töltünk, ahol elmegyünk Gálné…
Hűtőmágnes lett a kiszombori kastélyból
Nem tétlenkedik a kiszombori Kiss Mária Hortensia Honismereti Kör: a község jellegzetességeit bemutató hűtőmágnest, képeslapot és leporellósorozatot is készítettek. Gajáta Fanni – Kiszombor Még februárban döntötték el a Kiss Mária Hortensia Honismereti Kör tagjai, hogy készíttetnek a községi jellegzetességet bemutató hűtőmágnest, képeslapot és leporellósorozatot „Jeles elődeink” címmel. Mindezek első darabjai elkészültek, amelyekhez kis adományért hozzá lehet jutni a rendezvényeiken. – A kiadványok tervei Borsi Sándor segítségével és a Makói Mozaik  által valósulhattak meg – árulta el Endrész Erzsébettől,…