kalapács

Munkadíjat próbáltak meg kőműves kalapáccsal behajtani
A Szentesi Járási Ügyészség emelt vádat  azzal a négy férfival szemben, akik tavaly év végén egy házfelújítással kapcsolatban ki nem egyenlített követelésüket próbálták meg erőszakkal behajtani. A vádirat szerint a kőművesként dolgozó vádlottak egyike tavaly nyáron megállapodott a sértettel, hogy az egyik Csongrád megyei faluban található házát felújítja, kicseréli a nyílászárókat, valamint a házat nemesvakolattal és szigeteléssel látja el. Munkadíjként 1,2 millió forintot állapítottak meg, és a felújítás tavaly december…
Elásta áldozatát: 10 évet kapott a kalapácsos gyilkos
Az idén 27 éves V. Z. 2013-ban egy kalapáccsal ütötte agyon homoszexuális partnerét, aki korábban kétszer is rátámadt. A Szegedi Ítélőtábla mai jogerős ítéletével 10 évre enyhítette a korábban rá kiszabott 14 év börtönbüntetést. A nős vádlott a 2000-es évek elején egy tanyaépület épített Tompán, ahol ideje nagy részét töltötte, és ahol felesége néha meglátogatta. A férfi homoszexuális fiatal férfiak társaságát kereste, több férfival volt szexuális kapcsolata, és 2009-ben ismerkedett…
Kapaláccsal ütött a befőttrabló
K. Mihály két üveg befőttet akart eltulajdonítani, de mert megzavarták, egy kalapáccsal vágta fejbe a sértettet, s angolosan távozott a helyszínről. A rendőrség vádemelést javasolt vele szemben. MH-CSMRFK A gyanú szerint az 55 éves vásárosnaményi férfi idén július 2-án 2 óra körül, a lakatpánt megrongálásával jutott be egy szegedi családi ház pincéjébe, ahol két üveg befőttet vett magához. Az ingatlan egyik lakója megzavarta a gyanúsítottat, a két férfi között dulakodás…
3 év 8 hónapot kapott a házigazdáját kalapáccsal ütlegelő makói férfi
Helybenhagyta a Szegedi Ítélőtábla Gyurisné dr. Komlóssy Éva vezette büntetőtanácsa a halált októ testi sértés miatt N. Tibor ellen indított büntetőügyben a Szegedi Törvényszék I. fokon meghozott ítéletét. Így a vádlott jogerős büntetése 3 év 8 hónap börtön és 4 év közügyektől eltiltás lett. MH N. Tibor 1997-ben hajléktalanná vált, ezért őt a sértett, V. Sándor (1931) befogadta a Makó-Rákos közelében lévő tanyájába. A vádlott ennek fejében a tanya körüli…
Jótékonysági árverés és gála
Jótékonysági árverést és gálát rendeztek ma este az Árpád utcai tájház megmentéséért. MH-Vásárhely Helyi képzőművészek alkotásaiból rendeztek jótékonysági árverést ma délután az Árpád utcai tájház megmentéséért a Bessenyei Ferenc Művelődési Központban. Kalapács alá kerültek helyi alkotók festményei, fotó, fazekas remekek, vásárhelyi hímzéssel díszített bortartó, grafika, miskakancsó. Az árverést követően helyi népzenészek és néptáncegyüttesek léptek fel a jótékonysági gálaműsorban. (X)