imahét

Az imádság kötelékében kapcsolódnak össze a hívek

A keresztények egységéért, szerte a világon január 17-e és 24-e között fohászkodnak, felekezeti hovatartozástól függetlenül. Az egyhetes programsorozatban a járványügyi előírások miatt, idén mindenki csak a saját egyházközségében vehet részt.  Az ökumenikus imahét makói alkalmain a hagyományoknak megfelelően, minden nap más közösség vezetésével kapcsolódhatnak össze lélekben a hívek.

A megtérés gondolatával fejeződött be az imahét
Befejeződött a keresztények egységéért folytatott eseménysorozat Makón. Az ökumenikus imahét utolsó vendéglátói az evangélikusok voltak, akiknél Biró István parókus hirdetett igét. A zárónap üzenete szívünk és elménk megváltozásáról szólt. Január 19. és 25. között, szerte a világon ökumenikus imahetet hirdettek. A keresztények egységéért minden este más felekezetnél imádkoztak a makóiak; az idén a baptisták, a római és görögkatolikusok, valamint az újvárosi reformátusok csatlakoztak a kezdeményezéshez. Az imaalkalmak lelki anyagát ebben…
Énekelve imádkoztak az egységért
Rendhagyó módon, egy taizéi imaórával folytatódott az ökumenikus imahét makói alkalmainak sora. A pénteki napon a római katolikusok belvárosi templomában  énekeltek együtt a különböző felekezetek tagjai. – Úgy döntöttünk, hogy szerzetesekhez hasonlóan fogunk imádkozni. Taizében ugyanis katolikusok, evangélikusok, reformátusok és ortodoxok fogadalommal kötelezik el magukat az egységért. A francia közösség énekei a világ összes nyelvén elérhetőek már, ezekből magyarul elhangzani az a válogatás, amit erre az estére állítottunk össze –…
A remény üzenetét adták át kiszombori ökumenikus imanapon
Fontosnak tartják az egység ügyét Kiszomboron is. Az imahét keddi nyitóalkalmán a Boldogasszony templomban gyűltek össze a hívek, akiknek Biró István görögkatolikus parókus hirdetett igét. A nap témája a reménység volt. A településen nagyon jó a kapcsolat a keresztény felekezetek között egész évben. – Az iskolai esztendő befejezését követően közösen szervezünk hittanos tábort, ősszel a reformáció ünnepéhez kapcsolódóan van találkozónk, Mindenszentekkor és Halottak napján együtt imádkozunk, de koncertet is adtunk…
Az újvárosi katolikusoknál folytatódott az ökumenikus imahét Makón
A világméretű kezdeményezés célja a keresztények egységre törekvésének szándéka. Makón, minden este más felekezet és igehirdető várja közös fohászra a híveket. A második napon az újvárosi római katolikusok voltak a házigazdák, a téma pedig a megvilágosodás volt. A hét lelki anyagát ebben az esztendőben a máltai és gozói keresztények állították össze, Pál apostol viszontagságos tengeri utazása alapján. A szervezők az „igen emberségesen bántak velünk…” (ApCsel 28,2) igéjét választották ki központi…
Az isteni gondviselésre hívja fel a figyelmet az idei ökumenikus imahét
 Január 19. és 25. között, minden este más felekezet közösségei várják közös imádságra a híveket Makón. A keresztények egységéért folytatott eseménysorozat első házigazdája hagyományosan a baptista közösség volt, az idei téma pedig Pál apostol tengeri útja. Paul Wattson anglikán lelkész 1908-ban felekezeti hovatartozástól függetlenül, imanyolcadra hívta a keresztényeket. A hagyomány azóta is folytatódik, oly módon, hogy közös imaszövegeket mondanak az egyes közösségek, ezzel is erősítve az ökumené ügyét.  A hét…
Az evangélikusoknál fejeződött be az imahét Makón
Lezárult a keresztények egységéért folytatott eseménysorozat a városban. Az ökumenikus imahét utolsó házigazdái az evangélikusok voltak, akiknél Pálfai Zoltán plébános hirdetett igét. Szerte a világon, január 20. és 26. között hívták közös fohászra a híveket, felekezeti hovatartozástól függetlenül. A kezdeményezés 111 esztendős és Makón is komoly hagyományai vannak.  A hét lelki anyagát ebben az évben az indonéz keresztények állították össze és a szervezők „Az igazságra és csakis az igazságra törekedj…”…
Az ökumené ügye nagyon fontos Makón is
Szerte a világon, január 20. és 26. között tartják az ökumenikus imahét programjait. Makón is minden este más felekezet várja közös fohászra a híveket. A keresztények egységéért folytatott eseménysorozat mai házigazdái az újvárosi római katolikusok voltak. 111 éves a most ünnepelt kezdeményezés, amely Paul Wattson anglikán lelkész hívott életre. 1908-ban felekezeti hovatartozástól függetlenül, imanyolcadra hívta a keresztényeket. A hagyomány azóta is folytatódik, oly módon, hogy közös imaszövegeket mondanak a közösségek,…
A Baptista imaházban vette kezdetét az imahét Makón
Összesen hét helyszínen, január 20 és 26 között zajlik az imahét Makón. A Krisztus-hívők egységéért tartott rendezvénysorozat első alkalmán Farkas Éva Erzsébet polgármester is részt vett vasárnap este. Az ökumenikus imahét közel húsz éve indult, mostanra pedig világméretűvé vált az imahét, amely során a Krisztus-hívők mindenhol összejönnek és imádkoznak az egységben növekedésért – tudtuk meg Szappanos Lajostól. – Azért tartom fontosnak, mert ez a Krisztus-hívők közösségének az összejövetele. És a…
A baptistáknál kezdődött az ökumenikus imahét Makón
Szerte a világon elindultak az ökumenikus imahét programjai. Makón is január 21. és 27. között, minden este más felekezet közösségei várják közös imádságra a híveket. A keresztények egységéért folytatott eseménysorozat első házigazdái a baptisták voltak. Szabó Anita – Makó 110 éves a most ünnepelt kezdeményezés, amely Paul Wattson anglikán lelkész hívott életre. 1908-ban felekezeti hovatartozástól függetlenül, imanyolcadra hívta a keresztényeket. A hagyomány azóta is folytatódik, oly módon, hogy közös imaszövegeket…
Képmeditációval is imádkoztak a keresztények egységéért
Rendhagyóan folytatódtak az ökumenikus imahét programjai Makón. A Szent István Király templomban tartott pénteki alkalmon igehirdetés helyett képmeditációval, énekléssel és sok csendet tartva imádkoztak a hívek a keresztények egységéért. Az eseménysorozat holnap az evangélikusoknál zárul. Szabó Anita – Makó Az ökumenikus nemzeti imahétnek több mint száz éves története van. Szerte a világon január 18-a és 25-e között a keresztény egyházak közösen imádkoznak a Krisztus-hívők egységéért úgy, hogy minden nap más-más…
Folytatódik az ökumenikus imahét
Hétfőn kezdődött és péntekig tart az ökumenikus imahét Makón. Minden nap más helyszínen tartanak istentiszteletet. Itt a program! MH-Makó Kedd 17:00: Belvárosi Református imaterem (Kálvin tér 3.) Szerda 17:00: Görög Katolikus templom (Templom köz 2.) Csütörtök 17:00: Újvárosi Református templom (Vásárhelyi u. 55.) Péntek 17:00: Belvárosi Katolikus templom (Szent István tér 22/A.) Az istentiszteleteken Farkas Éva Erzsébet polgármester valamint az önkormányzati képviselők is részt vesznek.