illegális

Harminckilenc határsértő próbálkozott vasárnap
A Csongrád-Csanád megyei rendőrök 39 határsértővel szemben intézkedtek tegnap. Egy közülük a magyar-román határszakaszon próbálkozott. A rendőrök november 29-én 0 óra és 24 óra között négy esetben, összesen nyolc határsértőt tartóztattak fel Szeged, Szatymaz, Ásotthalom és Röszke közigazgatási területén. Ellenőrzésük során a migránsok palesztin, szír, tunéziai, valamint afgán állampolgárnak vallották magukat, azonban sem személyazonosságukat, sem magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét hitelt érdemlően nem tudták igazolni. A rendőrök a hatályos magyar jogszabályoknak megfelelően…
Illegális hulladéklerakót számoltak fel Földeákon
A földeáki önkormányzat elszállíttatta az úgynevezett Gajdosi bekötő útnál illegálisan lerakott elektromos eszközöket és a néhány „odatévedt” gumiabroncsot. Persze nem csak ilyesféle hulladék, de még mosdókagyló és törött műanyag szék is „nőtt” a szántóföld széli bokrok alján. Hamarosan ismét lesz e-hulladékgyűjtés a faluban. Ingyen lehet megszabadulni az ilyen fölöslegessé vált dolgoktól. Az pedig valószínű, hogy a rissz-rossz szétszedegetett tévékészülékeket széttört műanyag székeket nem Makóról, Vásárhelyről, vagy a környező településekről hordták…
Illegális migránsok Kiszombornál
Jogellenesen próbált meg bejutni az országba három határsértő Kiszombornál. A rendőrök feltartóztatták, majd az ideiglenes biztonsági határzárhoz kísérik őket. A járőrök ma 7 óra 40 perckor három határsértőt tartóztattak fel Kiszombor külterületén. Ellenőrzésük során a férfiak afgán állampolgárnak vallották magukat, azonban sem személyazonosságukat, sem magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét hitelt érdemlően nem tudták igazolni. A rendőrök a hatályos magyar jogszabályoknak megfelelően az illegális migránsokat visszakísérik az ideiglenes biztonsági határzárhoz.
Megszívta: 70 milliót érő illegális dohányáruval bukott le
A külföldről becsempészett dohányárut árulgatta a férfi, amíg le nem bukott vele. A Debreceni Járási Ügyészség minősített orgazdaság bűntette miatt emelt vádat azzal a férfival szemben, aki külföldről behozott illegális cigarettát árult. A vádlott az egyik családtagja által vezetett háztartási papíráru kereskedelmével foglalkozó gazdasági társaságnak huzamosabb ideje bérelt Debrecenben egy raktárat, majd bérbe vett egy budapesti garázst is. A férfi a debreceni raktárban a papíráru tárolása mellett nagy mennyiségű, ismeretlen…
Negyvenketten próbálkoztak szerdán az illegális határátkeléssel
Jogellenesen próbált meg bejutni tegnap az országba 42 határsértő Csongrád-Csanád megyében. A rendőrök 27 főt feltartóztattak, majd az ideiglenes biztonsági határzárhoz kísérték őket, 15 fő bejutását pedig megakadályozták – közölte a rendőrség. Az egyenruhások október 7-én 0 óra és 24 óra között kilenc esetben, összesen 27 határsértőt tartóztattak fel Röszke, Szatymaz, Mórahalom és Szeged közigazgatási területén, valamint a Röszke autópálya-határátkelőhelyen. Ellenőrzésük során a férfiak afgán, szír, algériai, líbiai, marokkói, illetve…
6000 köbméter út menti hulladékot vitt el 5 hónap alatt a Magyar Közút
Magyar Közút Nonprofit Zrt. csak idén, öt hónap alatt mintegy 631 millió forintot költött a kezelésében lévő közutak mentén és pihenőhelyeken összegyűjtött hulladék elszállítására és ártalmatlanítására. Ennek jelentős része az illegálisan elhelyezett hulladék, a társaság felmérése szerint jelenleg mintegy 6000 köbméternyi szabálytalanul elhelyezett szemétkupac található a közutak mentén, melyet folyamatosan számolnak fel, de újra és újra megjelennek. Az illegális szemétlerakások száma évről-évre növekszik, idén már 1420 tonnányi szabálytalanul kihelyezett szemetet…
További két év moratórium az illegális kutak engedélyezésére
Megígértük, beterjesztettük, megszavazták. További két év a kutak engedélyeztetésére. De nem nyugodhatunk meg. További egyeztetések szükségesek a jogalkotóval,hogy az engedélyeztetés minél egyszerűbb és olcsóbb legyen – ezzel a bejegyzéssel osztottak meg a Nemzeti Agrárkamara alábbi cikkét hivatalos Facebook oldalán Szél István, a NAK megyei elnöke. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) még 2016-ban kezdeményezte azt a törvénymódosítást, miszerint illegálisan kialakított kutakat bírságmentes lehessen engedélyeztetni az illetékes vízügyi hatóságoknál. A 2016-ban életbe…
Két illegális migránst tartóztattak fel a rendőrök Makónál
Jogellenesen próbált meg bejutni az országba két migráns Makó térségében. A férfiakat a rendőrök feltartóztatták, majd az ideiglenes biztonsági határzárhoz kísérik őket. A rendőrök 2018. augusztus 26-án 16 óra 45 perckor tartóztatták fel a határsértőket Makó térségében, akik egy Maros ártérben levő tanyán próbáltak megbújni. A férfiak koszovói állampolgárnak vallották magukat, azonban magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét hitelt érdemlően nem tudták igazolni. A rendőrök a hatályos magyar jogszabályoknak megfelelően az illegális migránsokat…
Egy vietnámi férfit fogtak el Csanádpalota közelében
A rendőrök egy illegális migránst fogtak el Csanádpalota közelében. A férfit a Nagylak Határrendészeti Kirendeltségre előállították. A Csongrád megyei rendőrök 2018. július 16-án 21 órakor fogták el a határsértőt a település külterületén. A migráns magát vietnámi állampolgárnak vallotta, azonban sem személyazonosságát, sem magyarországi tartózkodása jogszerűségét hitelt érdemlően nem tudta igazolni. A rendőrök a férfit a Nagylak Határrendészeti Kirendeltségre előállították.   Forrás: police.hu
Vigyázat! Illegális tűzifát árulnak az interneten
Az ellenőrzött internetes tűzifahirdetések mintegy 70 százalékának, 54 hirdetés azonnali törlését kezdeményezte a portál üzemeltetőjénél a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), mivel a tűzifa vélhetően illegális eredetű, vagy azt a vásárlók megkárosításával próbálták eladni. MH – MTI A Nébih folyamatosan ellenőrzik az online tűzifahirdetéseket is, mivel itt a legnehezebb azonosítani a hirdető személyét és a hirdetés valóságtartalmát, a vásárlók jogos panaszának érvényesítése pedig akadályokba ütközhet. A szakemberek a Jófogáson megjelenő tűzifahirdetéseket ellenőrizték a portál…
Hihetetlen: 284 tonna illegális hulladékot vittek el Makóról – szavazóval
A helyben élők segítésére is elköthette volna a város azt a 4,4 millió forintot, melyből az idén összesen 284 tonna illegálisan lerakott hulladékot volt kénytelen elszállíttatni. Ebből 210-et Honvédból. Korom András – Makó Bődületes mennyiségű illegálisan lerakott hulladékot számolt fel a város az idei első 10 hónapban. Összesen 280 tonnányit szállíttattak el a Makó egész területéről, ebből 210-et a Honvéd városrészből. Az utóbbit leginkább az üres telkekre pakolták le –…
Röszkénél próbáltak bejutni
Jogellenesen próbált meg bejutni az országba hét migráns Röszkénél. A rendőrök feltartóztatták, majd az ideiglenes biztonsági határzárhoz kísérték őket (A kép illusztráció). MH – összeállítás A rendőrök a pénzügyőrökkel közösen 2017. október 30-án 2 óra 30 perckor két személyre, majd 2 óra 45 perckor még három főre találtak a Röszke Autópálya-határátkelőhely belépő tehergépjármű-termináljában. A határsértők egy bolgár és egy görög honosságú kamion rakterében bújtak el. Ellenőrzésük során a magukat afgán…
264-en próbálkoztak a zöldhatáron a hétvégén
Péntek 0 óra és vasárnap éjfél között 264-en szándékoztak illegálisan bejutni az országba a magyar-szerb határon. A kép illusztráció. MH A rendőrök és a katonák 144 személyt megakadályoztak az ország területére történő illegális belépésben, 120-at feltartóztattak és átkísértek az ideiglenes biztonsági határzáron. Magyarország területén 5 személlyel szemben közokirat-hamisítás, 3 fővel szemben pedig embercsempészés miatt indult büntetőeljárás – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság. A két héttel ezelőtti hétvégén 297-en akartak átjönni a…
297-en akartak átjönni a zöldhatáron
Magyarország területére péntek 0 óra és vasárnap éjfél közötti összesen 297-en akartak illegálisan bejutni a magyar-szerb határon. A kép illusztráció. MH A rendőrök és a katonák 239 főt megakadályoztak az ország területére történő illegális belépésben, 58 főt feltartóztattak és átkísértek az ideiglenes biztonsági határzáron. Magyarország területén 33 fő határsértőt fogtak el a rendőrök, továbbá 2 fővel szemben közokirat-hamisítás miatt indítottak büntetőeljárást – közölte az Országos Rendőrfőkapitányság.
100 illegális migránst tartóztattak fel a hétvégén
Péntek 0 óra és vasárnap éjfél között 268 fő szándékozott illegálisan bejutni a magyar-szerb határon. Migránsok a horgosi táborban. Az unióba szeretnének jönni. MTI Fotó: Molnár Edvárd A rendőrök és a katonák 168 főt megakadályoztak az ország területére történő illegális belépésben, 100 főt feltartóztattak és átkísértek az ideiglenes biztonsági határzáron. Magyarország területén 9 fő határsértőt fogtak el a rendőrök, továbbá 1 fővel szemben közokirat-hamisítás miatt indítottak büntetőeljárást – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság.  
Hétvége: 172 határsértőt fogtak
Péntek 0 óra és vasárnap éjfél között 375-en szándékoztak illegálisan bejutni Magyarországra a magyar-szerb határon. MH A rendőrök és a katonák 204 személyt megakadályoztak az ország területére történő illegális belépésben, 171-et feltartóztattak és átkísértek az ideiglenes biztonsági határzáron, 1 személy ellen közokirat-hamisítás miatt indult büntetőeljárás.
3 nap alatt 220-an próbálkoztak
Magyarország területére péntek 0 órától vasárnap éjfélig 220-an szándékoztak illegálisan bejutni a magyar-szerb határon. Képünk illusztráció. MH A rendőrök és a katonák 81 főt megakadályoztak az ország területére történő illegális belépésben, 139 főt feltartóztattak és átkísértek az ideiglenes biztonsági határzáron. Magyarország területén 26 határsértőt fogtak el a rendőrök, 1 személy ellen embercsempészés, 8 személy ellen közokirat-hamisítás miatt indult büntetőeljárás. – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság. Forrás: police.hu
39-en próbáltak átjutni a magyar-szerb határon
Pénteken 39 ember próbált illegálisan átjutni a magyar-szerb határon. MH A rendőrök és a katonák megakadályozták, hogy 5 ember illegális belépjen az országba, 34-et pedig a kerítés közelében feltartóztattak és visszakísértek az ideiglenes biztonsági határzáron túlra – – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság Kommunikációs Szolgálata szombat reggel.