hűtőház

120 millióból épült napelemes hűtőház Maroslelén
A község pályázaton nyert 119 millió 420 ezer forintot, ebből készült el a 144 négyzetméter alapterületű hűtőház a helyi ipari parkban. Maroslele Községi Önkormányzat pályázatot nyújtott be a Nemzetgazdasági Minisztérium Széchenyi 2020 Program területi Operatív Program „Felhívás ipari parkok, iparterületek fejlesztésére” című TOP-1.1.1-15 kódszámú pályázati felhívásra. Az önkormányzat igénylése pozitív elbírálásban részesült, a projektre 119 millió 420 ezer forint támogatást kaptunk. A támogatásból az M43-as autópálya melletti önkormányzati tulajdonú 0309/14.…
Nyárra készül el a maroslelei hűtőház
1 milliárd 474 millió forint az idén Maroslele költségvetése, megkezdi annak tízmilliós hitelnek törlesztését a község, mely másfél milliárdos fejlesztést tett lehetővé – hangzott el a ma esti falugyűlésen, ahol az érdeklődők a kóbor kutyákra, a kátyús utakra és a bárki által használható futópálya hiányára panaszkodtak. A faluházban rendezett falugyűlésen megjelent érdeklődők számára Martonosi György polgármester adott ismertetőt a község tavalyi gazdálkodásáról. Elmondta: az előző esztendőben 1 milliárd 474 millió…