hét embere

A hét embere: Gabnai Győző
Gabnai Győző Apátfalván gazdálkodik és szabadidejében roncsderbinek hódol. A versenyző az elmúlt három évben megnyerte az I. géposztályt, és ebben az esztendőben ismét a rajtvonalhoz áll – most a cél az örömautózás. – Hogyan ismerkedtél meg a roncsderbivel? – Már tizedik éve, hogy Apátfalván roncsderbi futamot szervezünk, ekkor csöppentem bele ebbe a világba a testvérem által. Először nem versenyeztem, csak a helyszínt biztosítottam, majd pár évvel később én is belekezdtem…
A hét embere: Csőke Norbert
Egyéb szolgáltatás kategóriában Best of Makó díjas lett a HelloMi, amelynek tulajdonosa gyermekkora óta arra vágyott, hogy szórakozóhelyet üzemeltessen. Csőke Norbertnek az idén is sok ötlete van, így biztosan nem lesz unalmas évük.   – A HelloMi és a Figyi Coffee már üzemel egy ideje, de előtte mivel foglalkozott? Mióta tervezte a szórakozóhely üzemeltetést? – Egészen gyermekkoromig visszanyúlik ez a vágy, 6.-7. osztályos lehettem, amikor először megfordult a fejemben, hogy…
A hét embere: Vernyik Tibor
A Makói Mozaik tulajdonosa kapta meg a Vállalkozók bálján az újonnan alapított Év Vállalkozója elismerést. Vernyik Tibor szerint, ha nincs szív a munkában, akkor az csak egy üzleti vállalkozás, és azt megérzik az ügyfelek is.   – A mai estén is elhangzott, hogy a Makói Mozaik „több, mint gondolná”? Mit jelent ez a szlogen? – A legtöbb ember a Mozaikot az újsággal azonosítja, de mi emellett ajándéktárgyaktól kezdve, a névjegykártyákon,…
A hét embere: Csikota József
Csikota József, a Makói Magán Zeneiskola karnagy-igazgatója díszpolgári címet vehetett át Apátfalván, a Szent Anna Napok keretén belül. A kitüntetett örömmel gondol vissza az apátfalvi szülőházára, iskolás éveire, illetve mestere tanításaira is. – Hogyan emlékszel vissza a gyerekkorodra? – Nagyon jó emlékeim vannak, nagyon hálás vagyok ennek a falunak, mivel olyan értékeket kaptam, amelyeket továbbfejlesztve tanulmányaim során, a mai napig viszem a nagyvilágba, mindenfelé. Akár a szüleim részéről a nevelést,…
A hét embere: Sebők Árpád
A 74 éves veterán atlétát, Sebők Árpádot a legutóbbi testületi ülésen köszöntötte Farkas Éva Erzsébet polgármester, ugyanis a Syma Csarnokban rendezett fedett pályás atlétikai versenyen 200, 400, 800 és 1500 méteres síkfutásban aranyérmet, 60 méteren és távolugrásban pedig ezüstérmet szerzett. Árpád 46 évesen kezdett el sportolni, mivel nem szerette volna, ha nem fitt. Azóta több világ- és európai versenyen részt vett, ahonnan remek eredményekkel tért haza. Vele beszéltünk. Gajáta Fanni…
A hét embere: Doktor László
55. születésnapján egy jeles állami kitüntetést vehetett át Doktor László, a Forgatós Táncegyüttes művészeti vezetője, néptáncoltatója és alapítója a Parlamentben. Mint elmesélte, már 3 éves kora óta táncol – első partnere egy hokedli volt. Gajáta Fanni – Makó – Miért miért kezdett el néptáncolni? Hogyan kezdődött az egész? – Három éves koromban kezdtem el táncolni. Én hódmezővásárhelyi gyerök vagyok és nagyon sok mindenre úgy emlékszem vissza, ahogy édesanyám mesélte: már…