határátkelők

Több százezren használták a megyei határátkelőket
Több mint 414 ezer utazó használta a karácsonyi ünnepi hétvégén a Csongrád megyei határátkelőhelyeket, akik csaknem 126 ezer személyautóval lépték át az országhatárt. A legtöbben 2018. december 23-án választották a megye átkelőhelyeit, csak aznap a 125 ezret is meghaladta az átutazók száma. A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság a szerb és a román társszervekkel együttműködve az átkelőhelyeket teljes kapacitáson működtette, sőt a rendőrök a legkritikusabb időszakokban a belépő oldali sávok egy részén…
Torlódás alakult ki a Csongrád megyei autópálya-határátkelőhelyek kilépő oldalán
Torlódás alakult ki a Csongrád megyei autópálya-határátkelőhelyek kilépő oldalán, vasárnap reggel a várakozási idő Röszkén és Csanádpalotán is elérte a három órát – közölte a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-vel. Huber Krisztián elmondta, a személyautóval utazóknak célszerű másik határátkelőt választani. Szerbia felé a naponta 7 és 19 óra között igénybe vehető tiszaszigeti, ásotthalomi, bácsalmási és bácsszentgyörgyi közúti határátkelőhely felé lehet kerülni. Románia irányába a kiszombori vagy battonyai közúti határátkelőhelyet érdemes…
Nagy volt a hétvégi forgalom a határátkelőkön
Csaknem 290 ezer utazó használta a hétvégén a Csongrád megyei határátkelőhelyeket, akik több, mint 96 ezer járművel lépték át az országhatárt – írja a police.hu. A személyforgalom csaknem 74 százaléka a belépő utasokat jelentette. A Röszke Autópálya-határátkelőhelyen a hétvégén a kilépők száma meghaladta a 43 ezret, az országba belépők száma pedig megközelítette a 83 ezret. Csanádpalotán kilépő irányban csaknem 33 ezren vették igénybe a határátkelőhelyet, Romániából Magyarország felé több mint…
Várakozásra kell számítani a megyei határátkelőknél
A nyár végével a vendégmunkások visszaindulnak Nyugat-Európába, ezért a Csongrád megyei határátkelőknél torlódásra kell számítani. Csanádpalotánál, Kiszombornál és Nagylaknál is több mint egy órás sor. A román határszakasz, belépési oldalán legalább 2 órás torlódásra kell azoknak számítaniuk, akik Magyarországra be szeretnének lépni. A Csanádpalota Autópálya Határátkelőnél a személygépjárművel közlekedőknek 3 órát kell várniuk, a kiszombori és nagylaki határátkelőnél legalább 2 órás a sor. A csanádpalotai belépésnél a buszoknak és a…
Még mindig erős forgalomra kell számítani a határátkelőknél
Több mint 342 ezer utazó használta az elmúlt hétvégén a Csongrád megyei határátkelőhelyeket, akik mintegy 106 ezer járművel lépték át az országhatárt. A következő napokban is torlódás várható, elsősorban Röszkén és Csanádpalotán. A francia, az osztrák és a német tartományok többségében a szabadságolási időszak elkezdődött, ezért a hazainduló elsősorban román, bolgár, szerb, koszovói és albán vendégmunkások, valamint a tengerpartra tartó turisták miatt, a kilépő irányban torlódásra kell számítani a hétvégén…
2 óra a várakozási idő a csanádpalotai határátkelőnél
A Csanádpalota Autópálya Határátkelőnél a ki- és belépőknek is várakozniuk kell. A kiszombor átkelőnél csak a belépőknek kell várakozásra számítaniuk. Aki Szerbia felé menne vagy lépbe be az országba készüljön fel: Röszkénél, Ásotthalomnál és Horgosnál is több órát kell vesztegelni. A Csanádpalota Autópálya Határátkelőnél a kilépőknek 2, a belépőknek 1 órát kell várakozniuk. Aki a kiszombori határátkelőt választja, azoknak az ország elhagyásakor nem kell álldogálniuk a több fokos autóban, azonban…
Erős forgalom várható a Csongrád megyei átkelőkön
A forgalom növekedésére kell számítani a hétvégén a Röszke és a Csanádpalota Autópálya-határátkelőhelyen. A hétvégén torlódás alakulhat ki a Csongrád megyei határátkelőhelyeken. A megnövekedett forgalom oka, hogy a Nyugat-Európában dolgozó vendégmunkások szabadságra, a turisták pedig nyaralni indulnak. Egy átlagos nyári napon 15-20 ezer utas veszi igénybe a Röszke Autópálya-határátkelőhelyet, a nyári szabadságok időszakában ez a szám akár 60 ezerre is nőhet. Csanádpalotán még ennél is erősebb ilyenkor a forgalom. A…
Egyórás várakozásra kell számítani Csanádpalotán
A személygépjárművek egy, a tehergépkocsik akár két órás várakozásra számíthatnak a Csanádpalota Autópálya-Határátkelőnél a kilépési oldalon. Befelé is várakozni kell.  MH Nemcsak ki-, de a belépéskor is minimum egy órás várakozásra is számíthatnak a személygépkocsival utazók a Csanádpalota Autópálya-Határátkelőnél. A tehergépkocsikra egy órás sorban állásra is várhat. A nagylaki határátkelőnél nincs 15 percet meghaladó sor. A Röszke-Horgos autópálya átkelőnél 2, a Röszke-Horgos közúti átkelőnél 1 órás várakozást ír a police.hu a…
Körözött autókat foglaltak le Nagylaknál és Csanádpalotánál
A magyar rendőrök a csanádpalotai és a nagylaki határátkelőhelyen öt személygépkocsit foglaltak le a hétvégén, melyeket a német, az osztrák és a spanyol hatóságok köröztek. CSMRFK Három szerb állampolgárságú férfi 2017. június 16-án 23 óra 50 perckor, egy német honosságú Jaguar, egy osztrák Alfa Romeo, valamint egy szintén német honosságú Seat típusú jármű sofőrjeként akarta elhagyni az országot Csanádpalotánál. Az adattári ellenőrzés alapján a rendőrök megállapították, hogy két járművet a…