gázolaj

Tanyabetörőket fogtak a rendőrök
A feljelentést követően néhány órán belül gyanúsítottként hallgattak ki a rendőrök két hódmezővásárhelyi fiatalt, akik gázolajat és egy hegesztőgépet tulajdonítottak el Mártélyon. Lopás miatt kell felelniük. A megalapozott gyanú szerint a 24 éves férfi és fiatalkorú társa valamikor idén január 10-e és 20-a között bementek két szomszédos mártélyi tanyára, és onnan összesen 275 liter gázolajat, valamint egy inverteres hegesztőt vittek el. Zsákmányukat később értékesítették. A sértett január 21-én jelentette be…
Csökkent a gázolaj ára
A Mol bruttó 2 forinttal csökkentette a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát pénteken, a 95-ös benzin ára nem változott.  A mérsékléssel a gázolaj átlagára literenként 391 forint lett, a benziné 351 forint maradt.  Az árak legutóbb december 5-én változtak, a benzin átlagára 2 forinttal 351 forintra, a gázolaj átlagára pedig 6 forinttal, 393 forintra csökkent. Az autósok 50 forintos különbséget is tapasztalhatnak a töltőállomások árai között. A benzin ára 2012. április…
Emelkedik a gázolaj ára
A Mol Nyrt. bruttó 8 forinttal emeli a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán, a benzin ára nem változik – értesült az MTI piaci forrásokból hétfőn. Az emeléssel a gázolaj literje 435 forintra drágul. Az üzemanyagok ára legutóbb pénteken változott, a benzin 5 forintos emeléssel 406 forintra, a gázolaj 6 forintos emeléssel 427 forintra drágult. Az autósok 50 forintos különbséget is tapasztalhatnak a töltőállomások árai között. A benzin ára 2012. április…
Csökkent a benzin ára, a gázolaj nem változott
A Mol bruttó 4 forinttal csökkentette a 95-ös benzin literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán, a gázolajé nem változott. A csökkentéssel a 95-ös benzin literje átlagosan 401 forint, a gázolaj 417 forint maradt. Az üzemanyagok ára legutóbb múlt hét szerdán változott, a benzin literje 405 forint maradt, a gázolaj átlagosan 417 forintra drágult. Az autósok 50 forintos különbséget is tapasztalhatnak a töltőállomások árai között. A benzin ára 2012. április elején érte el…
Emelkedett a gázolaj ára
A Mol bruttó 3 forinttal emelte a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát pénteken, a 95-ös benzin ára változatlan maradt. Az emeléssel a gázolaj literje átlagosan 417 forintra drágult, a benzin literje 405 forint maradt. Az üzemanyagok ára legutóbb szerdán változott, a benzin literje 2 forintos emeléssel 405 forintra, a gázolajé 4 forintos emeléssel 414 forintra nőtt. Az autósok 50 forintos különbséget is tapasztalhatnak a töltőállomások árai között. A benzin ára 2012.…
Szerdán emelkedik az üzemanyagok ára
A Mol bruttó 3-3 forinttal emeli a gázolaj és a 95-ös benzin literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán – értesült piaci forrásokból az MTI hétfőn. A változással a gázolaj literenkénti átlagára 408 forintra, a benziné 401 forintra nő. Legutóbb augusztus 17-én változott a gázolaj átlagára, akkor is 3 forinttal emelkedett. A benziné augusztus 8-án változott, akkor 2 forinttal csökkent. Az autósok 50 forintos különbséget is tapasztalhatnak a töltőállomások árai között. A benzin…
Emelkedett a gázolaj ára
A Mol Nyrt. emelte bruttó 3 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát pénteken, a 95-ös benzin ára nem változott. A változással a gázolaj literenkénti átlagára 405 forintra nőtt, a benziné 398 forint maradt. Az üzemanyagok ára legutóbb múlt szerdán változott, akkor a benzin literje 2 forintos csökkenéssel 398 forintra, a gázolajé 4 forintos csökkenéssel 402 forintra mérséklődött.  Az autósok 50 forintos különbséget is tapasztalhatnak a töltőállomások árai között. A benzin…
Vidám szerda: 8 forinttal csökken a benzin ára – szavazóval
Szerdától 8 forinttal csökkenti a benzin, és bruttó 4 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát a Mol. MH A csökkentéssel a benzin átlagára 358 forintra, a gázolajé 369 forintra mérséklődik. Az üzemanyagok ára legutóbb múlt szerdán változott, akkor a 95-ös benzin átlagára literenként bruttó 3 forinttal 366 forintra emelkedett, a gázolajé pedig bruttó 4 forinttal átlagosan 373 forintra.  Az autósok 50 forintos különbséget is tapasztalhatnak a töltőállomások árai között. A…
Szerdától 9 forinttal drágul a benzin
Most szaladjon a benzinkútra, mert holnapra jelentős lesz a drágulás. MH-belföld A 95-ös benzin literenkénti bruttó nagykereskedelmi árát 9 forinttal, a dízelét pedig 6 forinttal emeli szerdától a Mol – írja az MTI. Az emeléssel a benzin átlagára 352 forintra, a gázolajé 346 forintra nő. A 95-ös ára legutóbb augusztus végén változott, akkor 2 forinttal, 343 forintra nőtt, a dízel ára pedig két héttel 3 forinttal 340 forintra csökkent. Az…
Mától 5 forinttal olcsóbb a gázolaj és 4-gyel a benzin
4 forinttal csökkentette a 95-ös benzin és 5 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát ma a Mol Nyrt. A csökkentéssel a benzin átlagára 346 forintra, a gázolajé 345 forintra mérséklődött. Legutóbb múlt pénteken változott az üzemanyagok ára, a 95-ös benzin 5, a gázolaj 3 forinttal lett olcsóbb. Az autósok 50 forintos különbséget is tapasztalhatnak a töltőállomások árai között. A benzinár 2012. április elején érte el csúcsát, akkor egy liter átlagosan…
Csökkent az üzemanyagok ára
5 forinttal csökkentette a 95-ös benzin és 6 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát szombaton a Mol Nyrt. A csökkentéssel a benzin átlagára 355 forintra, a gázolajé 366 forintra mérséklődött. Legutóbb szerdán csökkent az üzemanyagok ára, a benzin ára 3, a gázolajé 5 forinttal. A benzin március 1-je óta 13 forinttal lett olcsóbb. A benzinár 2012. április elején érte el csúcsát, akkor egy liter átlagosan 451 forintba került. A gázolaj…
Több mint 5 százalékkal nőtt az üzemanyag-fogyasztás
Tavaly 5,5 százalékkal, csaknem 3 milliárd 358 millió literre nőtt az üzemanyag-fogyasztás a magyar piacon, ezen belül a gázolaj iránti kereslet 6,4 százalékkal, a benziné pedig 4,1 százalékkal bővült az egy évvel korábbihoz képest. MH-MTI A Magyar Ásványolaj Szövetség csütörtökön közzétett adatai szerint benzinből 1,310 milliárd liter fogyott 2016-ban, gázolajból pedig 2,048 milliárd liter. Az üzemanyagok közül a legnagyobb mértékben, 35,4 százalékkal a prémium motorbenzin iránt nőtt a kereslet, ebből…
Csökken a gázolaj ára
2 forinttal csökkenti a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán a Mol Nyrt., a 95-ös benzin ára nem változik. MH-MTI A csökkentéssel a gázolaj átlagára 375 forint lesz, a benziné 366 forint marad. Legutóbb múlt pénteken változtak az üzemanyagárak, akkor a 95-ös benzin ára bruttó 2 forinttal a gázolajé bruttó 3 forinttal csökkent. A benzinár 2012. április elején érte el csúcsát, akkor egy liter átlagosan 451 forintba került. A gázolaj literje…
Ismét drágult az üzemanyag
 Az emeléssel a benzin átlagára 370 forint, a gázolajé 382 forint lett. MH-MTI Bruttó 3-3 forinttal emelte a 95-ös benzin és a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán a Mol Nyrt. Legutóbb múlt hétfőn változott a 95-ös benzin ára, bruttó 3 forinttal nőtt, a gázolaj ára akkor változatlan maradt. A benzin ára 2012. április elején érte el csúcsát, akkor egy liter átlagosan 451 forintba került. A gázolaj literje 2012. január közepén…
Ismét drágultak az üzemanyagok
3-3 forinttal emelte mától a 95-ös benzin és a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát a Mol Nyrt. MH-MTI Ezzel  benzin átlagára 360 forintra, a gázolajé 375 forintra nőtt. A legutóbb múlt pénteken változott az üzemanyagok ára, akkor a 95-ös benzin és a gázolaj ára is bruttó 6 forinttal emelkedett.  A benzinár 2012. április elején érte el csúcsát, akkor egy liter átlagosan 451 forintba került. A gázolaj literje 2012. január közepén volt…
Ismét drágult az üzemanyag
Ma bruttó 6-6 forinttal emelte a 95-ös benzin és a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát Mol Nyrt. A héten ez más a második áremelés. A mai emeléssel a benzin átlagára 357 forintra, a gázolajé 372 forintra nőtt. Legutóbb szerdán változott az üzemanyagok ára, akkor a 95-ös benzin bruttó 5, a gázolaj ára pedig bruttó 4 forinttal emelkedett. A benzinár 2012. április elején érte el csúcsát, akkor egy liter átlagosan 451 forintba…
Na ne már! Ismét csökkent az üzemanyag ára
Egy hét alatt másodjára is csökkentette a benzin és a gázolaj árát a Mol. Mától bruttó 4-4 forinttal olcsóbb a 95-ös benzin és a gázolaj literje. MH-MTI A csökkentéssel a benzin átlagára 336-337 forintra, a gázolajé 348-349 forintra mérséklődött. Az üzemanyagok ára legutóbb szerdán változott, akkor a 95-ös benzin átlagára bruttó 7 forinttal, a gázolajé bruttó 9 forinttal csökkent.  A benzinár 2012. április elején érte el csúcsát, akkor egy liter…