falu

NAK: Helyre kell állítani a falu és a város egyensúlyát

Tovább fog erősödni az élelmiszer-előállítás ipari jellege a jövőben, ugyanekkor közelebb kellene vinni azt az emberekhez – ez az ágazat egyik nagy kihívása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által a XXX. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor keretében szervezett kerekasztal-beszélgetés résztvevői szerint.

Iposz: a Magyar falu program az iparosok célkitűzését tükrözi
A Magyar falu program az iparosok célkitűzéseit tükrözi, fontos színtere lehet a magyar mikro- és kisvállalkozások termelékenységének és modernizációjának, ezért a partnerség szellemében a szövetség  bekapcsolódik a programba  – hangsúlyozta Németh László, az Ipartestületek Országos Szövetsége (Iposz) elnöke szerdán Budapesten a Magyar kézművesség napja ünnepségen. Gyopáros Alpár, a Miniszterelnökség modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos kiemelte, hogy az 5 ezer lakos alatti településekre vonatkozó Magyar falu program a tervezési fázisban van, ősszel terjesztik…
NAK-kerekasztal: felértékelődik a vidéki élet
A vidéki élet felértékelődésére számítanak és a magyar falvak életképességét hangoztatták pénteken Tusnádfürdőn, a XXIX. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktáborban tartott kerekasztal-beszélgetés résztvevői. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) fórumát A mezőgazdaság modernizációjának hatása a vidékre címmel tartották. Nagy István agrárminiszter a NAK közleménye szerint arról beszélt, hogy a különleges minőségi és mennyiségi termelés lehet a mezőgazdaság sikerességének kulcsa a jövőben. A szektor kihívásának nevezte, hogy milyen módszerekkel lehet több pénzt…
A vidéki életminőséget javítaná a Modern Falvak Program
A Modern városok program 200-nál több, már elindult projektjének háromnegyede tervezési, illetve kivitelezési szakaszban van, és jövőre indulhat a legkisebb települések népességmegtartó képességét fejlesztő Modern falvak program – mondta a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára az M1 csatorna csütörtök reggeli műsorában. Orbán Balázs hangsúlyozta: minden településen a helyi igények szerint hajtják végre a hazai és európai forrásokat is felhasználó programokat. A városokban ipari parkok épülhetnek, fejlődhet a közlekedés, az oktatás és az…
Lázár János: egy igazi politikusnak nem szabad elszakadnia a választóktól
Választókerületének mind a 19 településén aktívan részt vesz a munkában Lázár János. Az országgyűlési képviselővel a térség előtt álló lehetőségekről és kihívásokról beszélgettünk. – Az elmúlt hetekben újra végigjárta a választókerületének településeit, és ahogyan a közösségi oldalán írta: munkára jelentkezett. Felvették a települések? Milyen tapasztalatokat szerzett? – Az előző ciklusban, 2014 és 2018 között kevesebb időm volt a választókerületemre. Nyolc éve kiemelt kormányzati munkát végzek, ami sokszor heti 4-5 napot…