Drimba Tibor

Százmilliókból fejlesztenék az idén Maroslelét
967 millió 407 ezer forintra módosította a maroslelei képviselő-testület a község tavalyi költségvetését tegnap. A képviselők jónak értékelték a falu tavalyi esztendejét is, miután a község a koronavírus járvány ellenére is fejlődött. Fejlesztési terveik is vannak, de pályázatok kellenének hozzájuk. Véleményező ülést tartott – betartva a szigorú egészségügyi előírásokat – tegnap délután a maroslelei képviselő-testület. A képviselők meghallgatták a polgármesteri hivatal tavalyi tevékenységéről, illetve a civil szervezetek működéséről szóló beszámolókat,…
Ma ismét munkába állt Maroslele polgármestere
Drimba Tibor átesett a koronavírus fertőzésen, két negatív teszt után ma ismét munkába állt. Maroslele polgármesterénél november 26-án jelentkeztek a tünetek, s ezért másnap délután Szegeden elvégezték rajta is Covid gyorstesztet. Az eredmény pozitív lett, s bár egyedül nála jelentkezett a koronavírus a családjából, de természetesen mindannyian karanténba kerültek. A betegsége ideje alatt a polgármesteri feladatokat Schulcz János alpolgármester látta el. A faluvezetőt az első hétvégén nagyon megkínozta a vírus,…
Drimba Tibor: Nem játék a koronavírus!
Maroslele polgármesterénél pénteken mutatta ki a teszt, hogy elkapta a koronavírust. Azt írta: nagyon nehéz hétvégén van túl és fogyott is. – Első kézből számolhatok be a Covid-19 vírus okozta betegségről. Nem játék! Az elmúlt 3 napom elég nehéz volt, sok tünet egyszerre jelentkezett. De most már talán kifelé megyek belőle… A családom hál istennek tünetmentes, amennyire lehet kerüljük egymást. Mindenki karanténba van tíz napig. Nagyon jó érzés az a…
Elkapta a koronavírust Maroslele polgármestere
Drimba Tibornál – a családjában egyedül – jelentkeztek a tünetek és a tesztje is pozitív lett, karanténban van. A faluvezetői teendőket Schultz János alpolgármester vette át. Óföldeákon is lett egy beteg. A tegnap délután jelentkező tünetek miatt, ma délután Szegeden elvégeztek rajtam is Covid gyorstesztet. Az eredmény pozitív. Egyedül nálam jelentkezett a családból, de természetesen mindannyian karanténba kerültünk. A betegségem ideje alatt a polgármesteri feladatokat Schulcz János alpolgármester úr látja…
Elmarad a Maroslelére tervezett fogadóóra
A járványhelyzet miatt nem tartja meg Drimba Tibor polgármester és a helyi képviselő-testület a jövő hétfőre, a könyvtárba tervezett fogadóórát. Bár eredetileg november 16-án délután négytől fogadóórát tartott volna a maroslelei könyvtárban Drimba Tibor polgármester közösen a helyi képviselő-testület tagjaival, ám a faluvezető közölte, a járványhelyzet miatt a fogadóórát nem tartják meg. A Lelei Hírmondó hasábjain jövő héten olvashatnak majd összefoglalót az érdeklődő helybéliek arról, hogy mik is történtek a…
Két újabb koronavírusosról tudnak Maroslelén
A két középkorú beteg maga jelezte a tényt az önkormányzatnak, mely folyamatosan fertőtleníti a közösségi tereket, illetve a közterületek legforgalmasabb részeit. Ahogy egyébként az koronavírus fertőzés első – tavaszi – hullámában is tették. – A járványügyi hatóság nem tájékoztatja veszélyhelyzet visszavonása óta a maroslelei önkormányzatot, ahogy a többit sem arról, hogy az adott településem hányan kapták el a koronavírus fertőzést, így csak annyiról tudunk, ahányan azt maguk jelzik azt az…
Köszöntötték a legkisebb marosleleieket
A település legkisebb lakóit, összesen huszonegy csöppséget köszöntött a képviselő-testület és a falu lakói nevében Drimba Tibor polgármester. A többséget a helyi könyvtárban, de akadt akit a házuk előtt. A Maroslelei Könyvtárban rendezett hangulatos ünnepségen a jelenlévő kisfiúkat és kislányokat, azaz a legifjabb marosleleieket, illetve jelenlévő szüleiket köszöntötte a község polgármestere az önkormányzat, illetve a település nevében. Az édesanyák egy-egy szál virágot, míg a babák névre emléklapot és névre szóló…
Két csapással végeznek a maroslelei szúnyogok zömével
Ma napszállta előtt repülőgéppel, holnap pedig földi meleg ködös módszerrel gyérítik a szúnyogokat Maroslelén. Nem csak Apátfalvát és Magyarcsanádot, de Maroslelét is meglátogatja m napszállta előtt a Katasztrófavédelem jóvoltából a szúnyoggyérítést végző repülőgép. Épp ideje, mert a kis vérszívó olyan alaposan elszaporodtak a faluban, hogy szinte lehetetlen tőlük a szabadban tartózkodni. – A repülőgépes gyérítés utána következő napra, azaz szerdára az önkormányzatunk is rendelt pluszban földi meleg ködös szúnyoggyérítést, melyet…
Július az útjavítások hónapja lett Maroslelén
A maroslelei önkormányzatnál korábban ötven, míg a helybéliek további negyven, a szennyvíz csatornázást követő úthibát vettek számba. Az útjavítást garanciában végző cég nekilátott a napokban a feltárt hibák kijavításához. Egy belügyminisztériumi pályázat segítségével a temetőhöz vezető utat is most javítják. A falu szennyvízcsatornázása már évekkel ezelőtt megépült, azóta a visszamaradt úthibák tartották izgalomban a bosszankodó helybélieket. Mivel a hibajavítás is a csatornázási munkálatok része, ezért már az előző ciklusban tárgyaltak…
Nem hagyott fel börtönőrként kezdett küldetésével Maroslele polgármestere
Hét esztendeje folyamatosan tart bűn- és drogmegelőzési előadásokat Drimba Tibor, aki még börtönőr korában kezdte ezeket, s Maroslele polgármestereként is folytatja. Februárban Maroslelén, míg a múlt pénteken a szentesi Zsoldos Ferenc Középiskola és Szakiskola diákjainak tartott előadást. Hét év alatt száznál is több bűn- és drogmegelőzési előadást tartott diákoknak, s mindezt missziójának tekinti. – Nyolc évig előállító biztonsági felügyelőként nagyon sok tárgyalást ültem végig előzetesben lévőket kísérve, s megtapasztaltam, hogy…
Újraindítják a maroslelei diákok ösztöndíjpályázatát
A helyi képviselő-testület döntése szerint újjáélesztik a jó tanulók, jó sportolók és a művészetekben jeleskedő maroslelei diákokat támogató ösztöndíj rendszert. Elfogadták a polgármesteri beszámolót a maroslelei képviselő-testület tagjai, akik a korábbi online ülések helyett immár személyesen is összeültek a lelei községháza emeleti termében. Drimba Tibor polgármester beszámolójában szerepelt, hogy személyesen találkozott Nagy Sándor rendőr alezredessel, a május 18-án kinevezett új makói rendőrkapitánnyal. De részt vett a Nagyéren május 28-án rendezett…
Hajnal óta küzdenek a belvízzel Maroslelén
A község három férfi közmunkása mellett a helyi polgárőröket is mozgósítani kellett a faluszerte színültig megtelt árkok miatt. A vasárnap délután 6 körül eleredt eső miatt ma hajnal óta a belvízzel küzdenek a faluban. – Komoly problémáink vannak a falu egész területén a belvíz elvezetésével. Tegnap délután 6 óta akkora mennyiségű csapadék esett el, hogy a községi árokrendszer egyszerűen nem győzi azt elnyerni, elvezetni, annak ellenére sem, hogy az előző…
Bárki elmehet a szombati maroslelei fogadóórára
Szombaton reggel 8 és délelőtt 10 óra között tartanak fogadóórát a maroslelei községházán. Ha igény lesz rá, akár rendszeressé is teszik ezeket. A fogadóórát Drimba Tibor polgármester és a helyi képviselő-testület tagjai tartják, s arra bári elmehet, hogy elmondja észrevételeit, panaszait. – Hosszabb szünet jön most a karácsony és az újév miatt, ezért úgy gondoltuk, hogy ha bárkinek tudunk segíteni mi mint testület, vagy csak szeretné nekünk kiönteni a lelkét,…
Jó csapatnak tartja a testületet Maroslele új polgármestere
A temető korszerűsítése, megközelíthetőségének javítása, a fiatalok szórakozási lehetőségének megteremtése és az idősekkel való fokozott törődés is szerepel Drimba Tibor, Maroslele új polgármestere tervei között. Az új testület alakuló ülésen ismét Schulcz Jánost választották alpolgármesternek. – Hogyan értékeli a választást? – kérdeztem Drimba Tibor polgármestertől. – Négyen indultunk a polgármesteri tisztség elnyeréséért. Mindenki számított rá, hogy szoros lesz ez a küzdelem, ha nevezhetjük annak. Bár én a választást megelőzően is…