Apátfalva

Ismét ezer csirkét nevelnek az apátfalvi közmunkaprogramban
Nemrégiben érkezett meg az az ezer előnevelt csirke Apátfalvára, melyeket a közmunkaprogramban nevelnek fel. A község meglévő sertés- és juhállománya is nagyon szépen fejlődik. Fotó: Szekeres Ferenc. Évek óta olyan értékteremtő mezőgazdasági közmunkaprogram is zajlik Apátfalván, mely áldásait szó szerint élvezhetik a községben élő szociális rászorultak, hiszen az így felnevelt állatokat az önkormányzat rendszeresen kiosztja köztük. A nemrégiben a faluba érkezett ezer előnevelt csirke sorsa is ez lesz, ha meghíznak.…
Idős férfi pénzét vette el az apátfalvi amazon
A nyomozók befejezték az ügy vizsgálatát azzal a helybeli nővel szemben, aki elvette egy idős férfi pénzét Apátfalván. Kifosztás miatt indult ellene eljárás. A megalapozott gyanú szerint a nő idén február 27-én délután az utcán szólította meg az autójában ült, és éppen indulni készülő idős sértettet. A gyanúsított odalépett a gépjárműhöz, kinyitotta az ajtaját, eközben szóval tartotta a férfit. Egy óvatlan pillanatban belenyúlt a férfi zsebébe, ahonnan kiemelte a pénztárcáját,…
Véradást tartanak az apátfalvi faluházban
Október 20-án, kedden 8-tól 11 óráig a Apátfalvi Faluházban tartanak kihelyezett véradást. Erre sok-sok szeretettel és sok  ajándékkal várják az önkéntes véradókat, akiktől kérik, hogy vigyék el magukkal azonosító okmányát, azaz személyi igazolványt vagy az útlevelet, illetve a lakcím- és TAJ-kártyát.
Aszfaltoznak Apátfalván
Elkezdődött az apátfalvi Kereszt utca aszfaltozása, köszönhetően a Magyar Falu Programban a belterületi utak fejlesztésére beadott pályázattal elnyert összegnek. Fotó: Szekeres Ferenc A Magyar Közút Nonprofit Zrt. a Magyar Falu Program 2020 keretében, bruttó 24 millió forint értékben, összesen 610 méter hosszban, teljes felületű aszfaltozási munkálatokat végez az apátfalvi Kereszt utcában. Ezzel egy nagyon régi probléma oldódik meg – tette közzé Facebook oldalán Szekeres Ferenc, a község polgármestere.  
Az aradi vértanúkra emlékeztek Apátfalván
– Az aradi tizenhármak, Batthyány és valamennyi áldozat vértanúsága a kiegyezés utáni egyedülálló felemelkedésben, a magyar polgárosodásban nyerte el értelmét – emelte ki Szekeres Ferenc ma délután, az apátfalvi Petőfi-szobornál rendezett megemlékezésen. – Ma október hatodikán az aradi vértanúkra emlékezünk, azokra a hősökre, akik az 1848-as forradalom és szabadságharc leverése után a kegyetlen megtorlás áldozatai voltak, akik önként vállalták a halált egy nemzetért – mondta ünnepi megemlékezésében Szekeres Ferenc. Apátfalva…
Várják a gyerekeket az apátfalvi ovifocira
Olyan népszerű az apátfalvi ovifoci, hogy Magyarcsanádról is visznek erre gyerekeket a szüleik, s tavaly ketté is kellett választani a csoportot. Most ismét lehet jelentkezni rá. Részletek lejjebb! – Elsősorban a 2014-ben vagy a 2015-ben született gyerekeket várjuk az ovifocira, de bárki jöhet, aki érez magában egy kis kedvet a foci iránt, legyen ő kisfiú vagy akár kislány – mondta a makohirado.hu-nak Bány Tamás edző, aki Keresztúri Dáviddal közösen várja…
Három játszótér is megújult Apátfalván
Három játszótérre kerültek vadonatúj elemek egy sikeres, 3 milliós pályázatnak köszönhetően, melyet félmillióval fejelt meg az önkormányzat. A Dózsa György, a Szabadság és a Damjanich utcán pedig járdaépítésbe kezdtek. – A Hunyadi, a Móricz Zsigmond valamint a Damjanich utcai játszóterekre tudtunk egyenként 1-1 millió forintot értékben új játszótéri eszközöket és elemeket beszerezni, összesen 3 millió forint értékben. Az apátfalvi önkormányzata ezen felül félmillió ezer forint értékben további eszközöket tudott vásárolni…
Maradnak az eddigi földbérlők Apátfalván
Nem változik a személyük, ugyanazok bérelhetik továbbra is az apátfalvi önkormányzat tulajdonában lévő földeket, akik azt eddig műveltek – döntött róla szeptemberi rendes ülésén a helyi képviselő-testület. A testület több fontos döntést is hozott, miután elfogadta az Apátfalvi Bíbic Óvoda és Bölcsőde az előző nevelési évben végzett munkájáról szóló tájékoztatót, valamint a 2020/2021-es nevelési évvel kapcsolatos munkatervét. Luczó Anikó intézményvezető összegzéséből a képviselők megtudhatták, hogy a 2019-2020. nevelési évben a…
Ezüstmisés atya vezette az apátfalvi körmenetet
Jánosi Gellért székelyvarsági plébános, ezüstmisés atya mutatott be szentmisét, majd vezette a körmenetet az apátfalvi Szent Mihály templom hétvégi hagyományos búcsúünnepén. Szombaton rendezték meg az apátfalvi Szent Mihály templom hagyományos búcsúünnepét. Melyen az ünnepi szentmisét bemutatta és a körmenetet vezette a 25 éves papi jubileumát ünneplő, főtisztelendő Jánosi Gellért székelyvarsági plébános, ezüstmisés atya. A templombúcsú az apátfalvi katolikus hívek egyik jeles napja, így nem lehet csodálkozni azon, hogy szép számmal…
Testületi ülést tartanak Apátfalván
Hétfőn délután 4 órakor a községi könyvtárban kezdődik az apátfalvi képviselő-testület szeptemberi ülése. A tervezett napirend szerint a testület meghallgatja a Dózsa György Általános Iskola 2019/2020-as tanévben végzett munkájáról szóló tájékoztatót, az Apátfalvi Bíbic Óvoda és Bölcsőde 2019/2020-as nevelési évben végzett munkájáról szóló beszámolót és az óvoda az idei nevelési évre vonatkozó munkatervét, majd a rendelek után meghallgatják Szekeres Ferenc polgármester jelentését a lejárt határidejű képviselő-testületi határozatok végrehajtásáról és az…
Négy kislányt köszöntöttek ma Apátfalván
Az idén már 23 kisbaba született Apátfalván. Ma a négy csöppséget köszöntött otthonában Szekeres Ferenc polgármester és Kiszely János Pálné alpolgármester, akik a kislányok szüleinek az önkormányzat ajándékát is elvitték. Még 2018-ban döntött arról a képviselő testület, hogy minden újszülött 40 ezer forint értékű készpénzes bébikötvényt kapjon. Ma négy kislányt köszöntöttek a faluvezetők a község lakói és az önkormányzat nevében. Elsőként Sápos Eszter Máriát és szüleit Vass Ildikó Annát és…
Kedvelik a kismamák az apátfalvi Babusgatót
Bár kéthetente kezdték, de július óta minden csütörtökön várják a kismamákat és óvodása korúnál fiatalabb gyermekeiket az apátfalvi faluház Babusgató rendezvényére. Igaz ezen a héten kedden tartották… Ez annyira népszerűvé vált, hogy a koronavírus veszélyhelyzet első tavaszi fordulója idején, bár a faluház is zárva volt, tudomásunk szerint akadt olyan édesanya, akinek csak útközben esett le, hogy fölöslegesen etette, öltöztette fel gyermekét, nincs foglalkozás. – Idén február közepén kezdődtek a Babusgató…
Száz mázsa csemegekukoricát osztottak szét Apátfalván
Mindenki annyi vihetett belőle, amennyit csak akart. Az Apátfalvi Búzakalász Kft. akart így örömöt szerezni a helybélieknek az extra minőségű, helyben termett, s reggel vágott csemegekukoricával. Az óvodások, iskolások és az idősek otthonában étkezők ebédre főve kapták. Száz mázsa csemegekukoricát osztottak szét ma délelőtt 10 és délután 1 óra között az Apátfalvi Búzakalász Kft. jóvoltából a községháza udvarán az helyi önkormányzat segítésével. A mezőgazdasági cég ma vágta le a csemegekukoricát,…
Oscar-díjat kapott a Borbély András Band vezetője
Az elismeréssel az idén 40 éves zenekar kedveskedett a jubileum alkalmával Mátó Mátyásnak, a zenekar vezetőjének és lelkének. 1920-ban már alakult Borbély András vezetésével levente fúvószenekar Apátfalván, az azonban 1945-ben prózai okok miatt szűnt meg, a szovjet Vörös Hadsereg ugyanis közösségi tulajdonába vette a hangszereiket. Ezek nélkül pedig nehezen lehet muzsikálni. Az újabb immár úttörő zenekar megalakulására 1964-ban került sor, melyben már Mátó Mátyás is muzsikált. A mai Borbély András…
Óriás playmobil figurákkal is lehet szelfizni a maroslelei könyvtárban
Köszönhetően annak, hogy hétfőn délelőtt nyílt meg az apátfalvi Farkas Attila a héten látogatható playmobil kiállítása. Van ott minden, lovagok, angol katonák, kalózok, tűzoltóautó, mozgó és világító eszközök. A 39 esztendős gyűjtő kollekciója legérdekesebb darabjait mutatja be. – 2010 óta gyűjtöm a playmobil figurákat, de az első ötöt még 2003-ban vásárolta Szegeden – árulta el az apátfalvi Farkas Attila, akinek ma délelőtt nyitotta meg a maroslelei könyvtári kiállítását Schultz János,…
Kistraktornyi szemetet szedtek össze az apátfalvi öko-nap önkéntesei
Még Szekeres Ferenc polgármester is részt vett a szombati apátfalvi öko-napon, melyen a túraútvonal felén szedték fel a szemetet a résztvevők, zömében gyerekek. Egy kistraktornyi jött össze építési törmelékből és háztartási szemétből, de bőröndre és dróthálóra is akadtak. A mintegy húsz, többségében gyerekekből álló csapat végül az az eredeti tervektől eltérően nem a homokkitermeléstől indultak a falu felé hanem a falu felől haladtak a szombati apátfalvi öko-napon a homokkitermelés felé,…
A túraútvonalat tisztítják meg az apátfalvi önkéntesek
Ha az időjárás lehetővé teszi, szombaton az öko-nap keretében önkéntesek tisztítják meg az apátfalvi túraútvonal egy részét. A homokkitermeléstől indulnak. A szemétszedést a következő hét szombatján is megismétlik. Már csak a kedvező időjárásra van szükség ahhoz, hogy sikeres legyen az a szombatra tervezett apátfalvi öko-nap, melyre – mint azt Varga-Jani Ildikó szervezőtő megtudtuk – , már nagyon sokan jelentkeztek a 06-30-527-7902-es telefonszámon, illetve a Facebookon. – Reméljük, hogy többen is…