Apátfalva SC

Gólzápor áztatta a zomboriakat
Kiadós verést kapott a Kiszombor a SZVSE-től a labdarúgó téli bajnokságban, az Apátfalva drámai körülmények között mentett pontot. Pintér M. Lajos – Makó Második mérkőzését is elveszítette a Kiszombor a megyei téli bajnokságban: a megye II-ben szereplő együttest a megye I. egyik élcsapata, a felkészülésben előrébb járó Szegedi VSE verte meg: a 14-3-as végeredményre aligha lehetnek büszkék a zomboriak. Mindez a C csoportban történt, melynek mérkőzéseit ugyanúgy a makói műfüves…
Vasárnap felpörög a téli bajnokság Makón
Négy mérkőzést rendeznek a makói műfüvön, az apátfalvi és a kiszombori labdarúgók is kijavítanák múlt heti hibájukat. Pintér M. Lajos – Makó Vasárnap a Makói Városi Sportcentrum műfüves pályája ad otthont a Csongrád megyei téli bajnokság C és D csoport 2. fordulója küzdelmeinek. Mindkét négyesben két-két összecsapást rendeznek, melyekre szeretettel várják a szurkolókat! Az első játéknapon az Apátfalva és a Kiszombor is vereséget szenvedett. A megye II-es zomboriaknak lesz nehezebb…
Téli bajnokság: beragadtak a rajtnál
A Kiszombor és az Apátfalva is vereséggel mutatkozott be a Csongrád megyei téli bajnokságban, ám nem kell szégyenkezniük, hiszen megyeegyes riválisok múlták őket felül. Fotó: archív P. M. L. – Makó Az elmúlt hétvégén megkezdődött a Csongrád megyei téli labdarúgó-bajnokság 2018. évi sorozata. A húsz résztvevő öt négyes csoportban mérkőzik februárban. Térségünkből két együttes, a megye II-es Kiszombor és Apátfalva érdekelt a versengésben. Mindkét gárda csoportmeccseit a makói műfüves pályán…
Folytatódnak a felkészülési meccsek és a bajnoki küzdelmek
Az M-Foci Kft. szombaton az UTA Arad ellen lép pályára, a M-Foci Kft. II pedig a Röszke ellen folytatja felkészülését a tavaszi szezonra. Az Apátfalva SC a Balástya KSE-vel mérkőzik meg. A Makó KC női kézisei a Lajosmizsei UKC-t fogadják, míg a férfiak a P P KHTK otthonába látogatnak. Albert Barbara – Makó Az M-Foci Kft. utolsó felkészülési mérkőzésén az UTA Arad ellen játszik hazai pályán. A fiúk mindent megtesznek,…
Megkezdik a tavaszi szezont a makói kézilabdások
A Makó KC női és férfi kézilabdásai is megkezdik szereplésüket a bajnokság tavaszi idényében. Az M-Foci Kft., valamint az Apátfalva SC folytatja felkészülését. Albert Barbara – Makó A Makó KC női csapata az első helyen álló Szarvasi NKK ellen kezd idegenben. A Maros-menti lányok másodikok a tabellán és csak négy ponttal előzi meg őket az ellenfél. Egy győzelemmel akár két pontra csökkenthetik a különbséget, ezért nagy küzdelemre lehet számítani. A…
Két győzelemmel kezdte a téli bajnokságot az Apátfalva
Az Apátfalva SC megkezdte felkészülését a tavaszi idényre. A csapat szerepel a téli nagypályás bajnokságban, eddig mindkét találkozóját megnyerte. Albert Barbara – Makó/Apátfalva A IV. Givaudan Kupán a csapat mintegy 90 százaléka játszott. A fiúk január 25-én kezdték a felkészülést a tavaszi szezonra. – Heti két edzést iktattunk be és mivel beneveztünk a téli nagypályás bajnokságra, így hétvégente mérkőzéseket játszunk. Jelenleg teremben edzünk, mert más lehetőségeink nincsenek. Két meccset játszottunk…
Gábor büszke az apátfalvi utánpótlás csapataira
Karsai Gábor utánpótlás futball edző három korosztálynak tart tréningeket Apátfalván és továbbra is várja a labdarúgás iránt érdeklődőket. Albert Barbara – Apátfalva Karsai Gábor az u7-es, az u11-es és az u19-es, azaz ifi csapattal foglalkozik Apátfalván. – Az u7-es és az u11-es csapatokkal részt veszünk a Bozsik-programban. Együtteseink Makón és Szegeden szerepelnek 4-6 alkalommal, amikor körmérkőzéseket játszanak. Az ifik a megye II B csoportjába tartoznak és a felnőtt meccsek előtt…
Jó hangulatban telt az apátfalvi jótékonysági focibál – galériával
Jótékonysági focibált rendeztek tegnap este az apátfalvi Művelődési Házban, amelyen mintegy 200 vendég vett részt. Albert Barbara – Apátfalva Harmadik alkalommal szerveztek focibált Apátfalván, mely jótékonysággal párosult. Közel 200-an vettek részt a mulatságon. – Hihetetlenül vártuk már a bált és örülünk, hogy ilyen sokan összejöttünk. Sok helyi és térségi cég támogatja az apátfalvi labdarúgókat. Mintegy 150-en fociznak, köztük lányok is, akik nagyon ügyesek és tehetségesek – avatott be Sóki Róbertné…
György lett a legjobb apátfalvi játékos
Rakity György, az Apátfalva SC hátvédje teljesített legjobban a csapatból az őszi idényben. Albert Barbara – Apátfalva Rakity György hét éves kora óta focizik, tíz évet játszott Makón, ezután került az apátfalvi együttesbe. – Először középpályás voltam, de jelenleg a középhátvéd szerepét töltöm be a csapatomban. Nekem a labdarúgás a hobbim, amikor csak tehetem, játszok – tette hozzá. A védő elégedett az együttes őszi teljesítményével, szerinte egy jó tavaszi szezonnal…
András lett az apátfalviak őszi gólkirálya
Baranyi András, az Apátfalva SC csatára 11 gólt rúgott az őszi idényben, a megyei másodosztályú bajnokságban. Albert Barbara – Apátfalva Baranyi András 11 találatot jegyezhetett az őszi szezonban, ezzel vezeti a hazai góllövő listát. A csatár már focizott Makón és Kiszomboron is. – A futball szinte az életem, mást el sem tudok képzelni. Szeretek játszani a csapatban, hiszen összetartó a közösség, jó barátok vagyunk – árulta el a sportoló. A…
31 gólt rúgott az apátfalvi csapat
Az Apátfalva SC az őszi szezon végén a tabella ötödik helyén áll, de az együttes tavasszal szeretne előrébb lépni. Albert Barbara – Apátfalva Az apátfalvi csapat 7 győzelmet, 2 döntetlent és 5 vereséget jegyezhetett. A játékosok 31-szer vették be az ellenfél kapuját és 29 találatot kaptak. – Elég hullámzó teljesítményt nyújtottunk, ez az év a tanulásé, hiszen 21-22 év a csapat átlagéletkora, több labdarúgónak ez az első felnőtt bajnoki idénye.…
Újabb három ponttal gazdagodott az Apátfalva
A felnőtt Apátfalva SC 1-0-ra, az u-19-es csapat pedig 3-1-re győzött a KSE Balástya ellen hazai környezetben. Albert Barbara – Apátfalva A hazaiaknak Farkas Dániel már a 15. percben megszerezte a vezetést. Az apátfalviak előtt adódtak helyzetek, de nem tudták tovább növelni előnyüket és eldönteni a mérkőzést. Az ellenfélnek szinte helyzete sem volt, amivel megszoríthatta volna a helyieket. – Az eredménnyel elégedett vagyok, bár nem játszottunk jól, de nyertünk. Úgy…
6-0-ás győzelmet arattak az apátfalviak
Az Apátfalva SC  felnőtt együttese 6-0-ra, míg az u-19-es csapat 4-0-ra nyert a Tömörkény KSE otthonában. Albert Barbara – Apátfalva Az apátfalviak már az 5. percben megszerezték a vezetést, Szabó Norbert egy jobb oldali szabadrúgásból volt eredményes. A vendégek folytatták a jó játékukat és a 20. percben Farkas Dániel tovább növelte előnyüket. Pár perccel később Baranyi András is betalált egy kidolgozott támadás végén. Az első játékrészt 3-0-ra hozta az Apátfalva.…
Fokozódik a küzdelem a hétvégén
Az M-Foci Kft. a Kiskundorozsmai ESK otthonába látogat, az Apátfalva SC a Tömörkény KSE-vel, az M-Foci Kft. II pedig a Zsombó SE-vel mérkőzik meg idegenben szombaton. A Makó KC női kézilabda együttese szombaton a Szeghalmi NKC-vel játszik, míg a férfiak vasárnap a Köröstarcsai KSK ellen bizonyíthatnak a városi sportcsarnokban. Albert Barbara – Makó Az M-Foci Kft. szabadnapja után a Kiskundorozsmai ESK ellen lép pályára idegenben. Az ellenfél tavaly a megye…
Győzelemre hajtanak a csapatok
A Makó KC női kézilabda csapata a Gyulasport NKFT-vel mérkőzik meg, míg a férfiak a Mezőtúri AFC-vel csapnak össze idegenben. Az M-Foci Kft. szabadnapos, az Apátfalva SC a Székkutas TC-t fogadja hazai pályán, az M-Foci Kft. II rangadót játszik a Csengele KSE-vel Makón. Albert Barbara – Makó A Makó KC női kézisei szombaton az ötödik Gyulasport NKFT-vel játszanak idegenben. A két csapat közt jelenleg öt pont a különbség. A makói…
Több csapatnak is szurkolhatunk a hétvégén
Az M-Foci Kft. a Kisteleki TE-t fogadja, az Apátfalva SC a Csanytelek SC ellen lép pályára idegenben, a M-Foci Kft. II pedig az Üllési ISE otthonába látogat szombaton. A Makó KC férfi kézilabdásai szombaton a Túrkevei VSE ellen játszanak, míg a női csapat vasárnap a Fiatal Kézilabdások SE-vel mérkőzik meg a városi sportcsarnokban. Albert Barbara – Makó Az M-Foci Kft. a szentesi győzelem után a tizedik Kistelekkel csap össze. Az…
A jó szereplésben bizakodnak a csapatok
A Makó FC az Algyő SK-val csap össze, az Apátfalva SC a Csengele KSE otthonába látogat, a Makó FC II a Kiszombor KSK ellen mérkőzik meg idegenben szombaton. A Makó KC női csapata az Abonyi KC-nál játszik. Albert Barbara – Makó A Makó FC a múlt heti szegedi sikert követően az Algyőt fogadja hazai pályán. A két együttes közt csak két pont a különbség, ezért a Maros-mentieknek mindenképpen győzniük kell,…
Könnyedén nyert az Apátfalva
Az Apátfalva SC 3-0-ra győzött az Üllési ISE ellen hazai szurkolók előtt. Albert Barbara – Apátfalva Az apátfalvi focisták a múlt heti idegenbeli győzelem után motiváltan fociztak, már az első játékrészben sok lehetőség adódott előttük, de nem sikerült kihasználniuk azokat. A 20. percben az üllésiek nem bírták a nyomást és Rakity György megszerezte a vezetést. A hazaiak ugyanebben a szellemben folytatták a játékot, a 41. percben Baranyi András révén növelték…
Kemény küzdelmekre számíthatunk szombaton
A Makó FC az FK 1899 Szeged otthonában lép pályára, az Apátfalva SC az Üllési ISE ellen játszik hazai környezetben, a Makó FC II pedig a ST Mihály FC Sportegyesületet fogadja szombaton. A Makó KC férfi kézilabdásai az Újkígyósi KC-vel mérkőznek meg idegenben, míg a női csapat a Gyomaendrődi Liget Fürdővel csap össze a városi sportcsarnokban. Albert Barbara – Makó A Makó FC jelenleg harmadik a tabellán, de egy győzelemmel…
Végig uralta a meccset az Apátfalva
Az Apátfalva SC 1-0-ra nyert a Nagymágocs SE ellen idegenben. Albert Barbara – Apátfalva Az apátfalvi csapat már az első percben megszerezte a vezetést Baranyi András révén. A vendégek ezután sem fogtak vissza a tempóból, végig kontrollálták és uralták a játékot. Az ellenfélnek egyetlen komolyabb helyzete volt, de az Apátfalva sikeresen hárította a veszélyt a kapuja előtt. – Átálltunk egy új játékrendszerre, de még gyakorolnunk kell. A helyzetkihasználások, pontosabb befejezések…
Eseménydús a makói sportolók hétvégéje
A Makó FC az Ásotthalmi TE ellen lép pályára hazai környezetben, az Apátfalva SC a Nagymágocs otthonába látogat, a Makó FC II pedig a Móravárosi Kinizsinél játszik szombaton. A Makó KC női kézilabdásai a Békéscsaba ENKSE II csapatát, míg a férfiak a Kiskunhalas UKSC-t fogadják a városi sportcsarnokban. Albert Barbara – Makó A Makó FC szombaton az ásotthalmi csapat ellen igyekszik javítani a hétvégi vereség után. A hazaiak másodikok a…
A kézisekért és a focistákért is izgulhatunk a hétvégén
A Makó FC a Sándorfalva SK ellen játszik, míg a Makó FC II a Mindszenti Sport Club SE-t fogadja hazai környezetben. Az Apátfalva SC az ST. Mihály FC Sportegyesület otthonába látogat. A Makó KC férfi kézilabda csapata a PP Kiskunfélegyháza HTK ellen lép pályára a városi sportcsarnokban, a női kézilabdázók pedig a Lajosmizsei UKC-val mérkőznek meg idegenben. Albert Barbara – Makó A Makó FC játékosai a kupában aratott siker után…
Megkezdődnek a labdarúgó bajnokságok
A Makó FC vasárnap a Csongrád TSE otthonában kezdi bajnoki szereplését. A Makó FC II a Székkutas TC ellen lép pályára idegenben, az Apátfalva SC pedig szabadnapos. Albert Barbara – Makó A Makó FC az első két tétmérkőzését megnyerte a Magyar Kupában, a hétvégén pedig elkezdheti menetelését a bajnokságban. Tavaly a csongrádiak a negyedik helyen végeztek a tabellán és csak egy ponttal maradtak le a dobogóról. A két csapat legutóbb…
Erősített az Apátfalva SC
Az Apátfalva SC új vezetőedzője Koczkás Zoltán lett. A csapatba 10 új játékos érkezett és 9 labdarúgó távozott a klubtól.  Albert Barbara – Apátfalva A csapat július 12-én kezdte meg a felkészülést, heti két edzés, illetve egy-két felkészülési meccs szerepel a programban. Nagy változások történtek a kereten belül, hiszen 10 focista érkezett és 9 távozott. – Három éves ciklust határoztunk meg. Az első évben a tapasztalatszerzés a legfontosabb és igyekszünk…