advent

Mindennapi örömeink
Bármilyen kicsik is, kellenek, hogy legyenek. Nem tudom, ki mennyire tartja az adventi hagyományokat – nekem nagyon fontosak. A koszorú készítése közösségben és családban régóta ennek az időszaknak az elengedhetetlen kelléke, csakúgy, mint a hajnali roráték. Bevallom, kislányként nem csak a vallási vonatkozások vonzottak ilyentájt, hanem a férj- és szerencsejósló szokások is: a Borbála-ág és a fiúneveket rejtő papírlapok sorsolása sem maradhatott el. Ennek az eredményét mostanra már pontosan tudom…
Időt is ajándékoznak a makói katolikus plébánia önkéntesei

Szép hagyomány a makói Szent István Király Plébánián, hogy advent harmadik vasárnapján az egyházközség önkéntesei tartós élelmiszercsomaggal segítik a rászorultakat. Az idén rekord mennyiségű felajánlás érkezett a gyűjtőakció során, amelyből negyven helyi család karácsonyát tudják szebbé tenni.

Adventi gyertyákat gyújtottak a kistelepüléseken, s volt ahol a Mikulás is bejárta a falut
Rendhagyó módon kereste fel a gyerekeket a Mikulás Maroslelén. Apátfalván, Földeákon, Maroslelén és Kiszomboron is meggyújtották a második adventi gyertyát A képen az apátfalvi gyertyagyújtás). Pitvaroson és Nagyéren is működik az élő adventi naptár. Az utóbbi helyen a könyvtár adventi/karácsonyi gyermekrajzokat vár az ablakába. Maroslelén – karantén ide vagy oda – a Mikulás bácsi nem hagyta cserben a helybélieket! A falu minden gyermeke számára eljuttatta ajándékát! Apátfalván a szombati szentmise…
Ünnepre hangolódni
Nem könnyű, de nem is lehetetlen feladat az idén. Már a második gyertya ég a koszorún, jelezve, félidőhöz érkezett az adventi készülődésünk – a naptár szerint. Hogy miként érzünk valójában, más kérdés. És egyáltalán nem meglepő, ha a hangulatunk idén nem ünnepi. De még van remény! Ebbe a pici, csendes érzésbe kell most belekapaszkodnunk, hogy minden tény mellett, karácsony közeleg. Az út odáig nem változott, csak a körülmények. Azok viszont…
Fellobbant az első gyertyaláng az adventi koszorúkon
Az első, lila színű gyertya meggyújtásával négyhétnyi várakozás kezdődött el a keresztény hagyományok szerint Krisztus születéséig, Karácsonyig. A Makó-belvárosi Szent István Király templomban Pálfai Zoltán atya a türelem és az éberség jelentőségére hívta fel a hívek figyelmét. Az idei advent egészen más lesz – hangsúlyozta a plébános vasárnapi szentbeszédében, hozzátéve, eddig gyakran elfelejtkeztünk arról, kit is várunk valójában ilyenkor. A jelen helyzet azonban egy nagyszerű lehetőség arra, hogy szent egyszerűségre…
Élő adventi naptárt kezdeményeznek Kiszomboron, Nagyéren és Pitvaroson
Kiszomboron, Nagyéren, Pitvaroson élő adventi naptár, ablakdíszítést kezdeményeztek, Óföldeákon gyermekrajzversenyt hirdettek, a maroslelei iskola pedig a Máltai Szeretetszolgálattal közösen gyűjt könyveket gyermekjátékokat az idei adventben. Szó szerinti háziversenyt indított a kiszombori önkormányzat képviselő-testülete, mely „Adventi ablak” címmel hirdetett szépségversenyt a helybéliek otthonaiban kialakított adventi ablakok között. Az ízlésesen, szépen (bárhogyan) feldíszített adventi ablakokról készült fényképeket a kiszomborface@gmail.com e-mail címre kérik elküldeni, névvel, címmel, illetve annak tudomásulvételével, hogy a fényképet közzé…
Így kezdődött az advent a kistelepüléseken

Apátfalván a szentmise részeként gyújtották meg az első adventi gyertyát, Földeákon az óvodások díszítették fel a község fenyőjét, Kiszomboron az adventi koszorú a templomkertben, a rénszarvas, angyalka és a világító házak (a képen) a helytörténeti gyűjtemény mellett láthatók. Maroslelén online gyújtották meg a gyertyát a könyvtár adventi koszorúján.

Advent idején nagyobb a lakástüzek veszélye

Vasárnap gyújtjuk meg az adventi koszorú első gyertyáját, ezzel elkezdődik az ünnepi készülődés, a várakozás időszaka. Ha azonban nem biztonságos koszorút veszünk vagy készítünk, esetleg nem megfelelő helyre tesszük az adventi díszt, könnyen bekövetkezhet a baj, amikor már csak a tűzoltók segíthetnek – hívja fel a figyelmet a Csongrád-Csanád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság.

Adventi gyertyagyújtás Királyhegyesen és Földeákon
A Hit gyertyáját vasárnap délután Királyhegyesen Horváth Lajos polgármester, míg Földeákon Olasz Attila plébános gyújtotta meg. A címlapképen a királyhegyesi Csurgó Hagyományőrző Néptánccsoport tagjai táncolnak. Remek műsorral színesítetté az első adventi gyertya meggyújtásának tegnapi ünnepét Királyhegyesen. A hit gyertyáját a községháza előtt felállított óriás adventi koszorú Horváth Lajos polgármester gyújtotta meg, míg az ünnepi hangulatot a helyi Csurgó Hagyományőrző Néptánccsoport dél-alföldi táncösszeállítása, illetve Tilimpás Mária karácsonyi meséje, illetve Fülöp Boglárka…
Fellobbant a Hit gyertyájának lángja az adventi koszorún

A Makovecz téren vásár, számos program és jótékonysági sütikóstoló is várta a kilátogatókat advent első vasárnapján. A koszorút Biró István görögkatolikus parókus áldotta meg, aki kiemelte: „a szeretet hiányát semmi nem pótolhatja, de a szeretet minden hiányosságot képes pótolni”.

Mindig csak várni…
Ez az, ami nehezen megy mostanság. Most meg akarom próbálni. Sor a pult előtt, a pénztárnál, a bankban, az orvosi rendelőben, ügyintézéskor… Ülni a dugóban, a képernyő előtt, hogy megérkezzen az email, pittyenjen a telefon, megszólaljon a csengő, kopogjon a postás, kinyisson végre az üzlet, telefonáljon a szerelő… Mindennapi helyezetek, amihez csak idő kell és türelem. De legtöbbször pont ezekből van a legnagyobb hiány. És ez a két tényező szorosan…
Apátfalván már meggyújtották a hit gyertyáját
Az első ma esti gyertyagyújtás előtt a faluházban rendeztek adventi készülődést, majd a templomban adott ünnepi műsort a helyi nyolcadikosok. Az adventi gyertyagyújtást szentmise követte. Aki csak a faluház közelében járt, máris érezte a finom palacsinta illatot, amellyel a helybéli asszonyok kedveskedtek az Apátfalvi Ifjúsági Klub ma délutáni adventi készülődésének résztvevőinek. És volt kinek osztogatni a finom lekvárral, illetve kakaóval töltött finomságot. Persze a gyerekek nem csak csemegéztek, hanem különbözőnél…
Adventi időszakban kétszer annyi a lakástűz
Idén decemberben már mintegy félezer ilyen esethez kellett kivonulniuk a tűzoltóknak – mondta Mukics Dániel, a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságának szóvivője az M1 aktuális csatornán vasárnap. A szakember azt tanácsolta: a karácsonyfát minden hőforrástól legalább másfél méteres távolságra állítsuk fel, csak megfelelő műszaki állapotú fényfüzért használjunk, és ha elmegyünk otthonról, vagy lefekszünk aludni, áramtalanítsuk. A gyertyákat nem éghető alátétre kell helyezni, karácsonyfán meggyújtani veszélyes – figyelmeztetett a szóvivő. Egy füstérzékelő…
Másként is lehetne…
Nagyon elveszettek tudunk most lenni. De nem mindegy, hogyan talál ránk karácsony. És most nem arról van szó, hogy sikerül-e az égősort nekünk is az ablakba tenni vagy milyen öltözetben állunk majd a fa mellé. Ezeket és az ugyanebbe a kategóriába tartozó hasonló kérdéseket már elengedtem abban az értelemben, hogy a „jó lenne, de nem fontos” polcra tettem. Sokkal inkább izgat az a lelkiállapot, amiben magamat és sokakat látok ebben…
Testvériséget sürgetett Ferenc pápa Advent második vasárnapján
A mai társadalmat jellemző ridegség és közöny helyett testvériséget sürgetett Ferenc pápa a Szent Péter téren mondott vasárnapi beszédében.  Ferenc pápa kijelentette, advent második vasárnapja a “megtérés” ideje.  Az egyházfő szerint a mai világban ez magatartásváltást jelent: az emberek önteltségükbe bezárkózva élnek, amely a ridegség és a közöny szakadékába süllyesztette őket. Innen pedig csakis a többiek iránti szeretet, gondoskodás és testvériség emelheti ki őket, mindenekelőtt a rászorulók irányában.  Ferenc pápa…