Makói kórházsors – frissítve, videóval

A makói és vásárhelyi kórházak december végéig befejeződő integrációja nem jelenti egyik városban sem a betegellátás jelenlegi rendszerének módosítását – hangzott el Szócska Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának egészségügyért felelős államtitkára, valamint Baráth Lajos, a makói, illetve Kallai Árpád, a vásárhelyi kórház igazgatója mai délutáni vásárhelyi sajtótájékoztatóján. (Videóval)

Jeles bizonyítvány a makói rendőröknek

Jelest adtak a makói képviselők a helyi rendőrkapitányság munkájának döntő részére, de ugyanazt hiányolták, amit az általunk megkérdezett helybéli járókelők: a gyalogos járőrök fokozottabb jelenlétét.  A testület azért ragadt tollat,  hogy eleget tegyen Tállai András államtitkár  kérésének, aki a rendőrség munkájának értékelésére kérte az önkormányzatok segítségét. A kitöltött kérdőívek alapján igazítják majd a rendőrség működését a lakosság elvárásaihoz.

Árakat csökkent a Hagymatikum

Egy hónapja bízta meg Nagy Nándort a makói Hagymatikum vezetésével a helyi képviselő-testület. Feladata az, hogy növelje a fürdő vonzerejét, s csökkentse azt a veszteséget, mely miatt a működést az idén 132 millióval kell támogatnia a városnak. Az új ügyvezető számos, a fürdőzők igényeinek megfelelő változtatás mellett a következő esztendőtől olcsóbb árakat is ígér.

Se éjjelük se nappaluk a Kölcsey utcaiaknak

Az általa végzett forgalomszámlálási, illetve a rendőrség sebesség ellenőrzési adatai alapján nem javasolja a sebességkorlátozást a makói Kölcsey utcára a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Pedig az utcában élők és a helyi önkormányzat is ezt kérte. Itt haladnak át ugyanis az M43-as elkészülte óta éjjel-nappal mindazok, akik Vásárhely felől érkeznek, s a közeli Kiszombornál lépik át a román határt, nem kerülnek Nagylak, Arad felé. Az önkormányzat felülvizsgálati kérelmet nyújt be az ügyben, a Kölcsey utcaiak panaszkodnak.