Kategória: Top-Sport

Szűrő

Dátum szűrő

A tanulásra koncentrál Loós Dominik

Szinte az összes versenyén dobogón végzett a Makói Királyteam Kickbox Akadémia ifjú tehetsége, Loós Dominik, aki az idén nemcsak a tatamin áll kihívások előtt, hanem az iskolában is, ugyanis érettségire készül.

Célba ért az akció

65 ezer forinttal támogatta a Makó FC a makói Pápay Endre Oktatási Intézményt. A pénzösszeg egy licit során gyűlt össze. Egy kapusmezre és egy, a játékosok által aláírt labda volt a tét.

A hölgyeké volt a pálya a hétvégén

A marosmenti lányok igazán nem tudnak focizni? Három mérkőzés, három győzelem – ez a mérlege a Makó FC felnőtt női alakulatának a Csongrád – Csanád és Békés megyei futsal bajnokság első fordulóját követően, melyet Apátfalván rendeztek meg.

Újra együtt edz az NB3-as labdarúgócsapat

Nyolc edzőmérkőzéssel készül a tavaszi szezonra a Makó FC. A próbajátékok során a Megye I-től egészen NB2-es szintű csapatokkal mérik össze erejüket, javarészt a Makó Arénában.

Teljessé vált a makói jégpálya

Egy melegedővel, úgynevezett hüttével bővült a Maros Télisport Egyesület jégpályája. A közösségi teret az edzésre járó jéghokisok mellett a közönségkorcsolyázásra érkező vendégek is használni tudják.

Jótékonykodtak a makói focisták

Bejglivel köszöntötték meg egész éves munkájukat kórház dolgozóinak a Makó FC labdarúgói. A klubtól nem áll távol a jótékonykodás, nemrégiben egy mezt is licitre bocsátottak közösségi oldalukon, melyre december 26-ig várják az ajánlatokat.

Hét versenyzőjét díjazta a Makó Budó Klub

Minden évben a hagyományos évzáró gálájukon kerít sor a Makó Budó Klub elnöksége, hogy elismerje azon versenyzőik, sportolóik és tagjaik munkáját, akik a legaktívabban részt vettek az egyesület életében. A pandémia miatt idén erre nem kerülhetett sor, azonban szakosztályi kereteken belül hét tagjuk munkáját is elismerték.

Nemzetközi sikerekkel büszkélkedhet Vörös Márton

Három bajnokság, három dobogós helyezés- ezzel zárta az évet a makói autóversenyző. Az ifjú tehetség egyedüli magyarként küzdött a profi ligában és a vívta ki magának a tiszteletet nála idősebbek versenyzőknél.

Pihenő vár a Makó FC csapataira

Tizenkét gőzelemmel, három döntetlennel és öt vereséggel a tabella harmadik fokáról várhatják a folytatást az NBIII-ban a Makó FC, az utánpótlás csapatok is eredményesen zártak. Csernus Imre ügyvezetőt kérdeztük és Popgeorgiev Patelis is értékelte a szezont a Makó Híradónak.

Bronzérmes ősszel a Makói KC

Az NB.II. Dél – keleti csoport 11. fordulójában a Makói KC a Kunszentmártont fogadta az Erdei János Városi Sportcsarnokban. Az őszi szezon utolsó találkozóján hét gólos maros-menti diadal született.

Esővédő tetőre gyűjt a Maros TSE

A gyerekek egészségének megóvása érdekében tetővel kötné össze az öltözőket és a jégpályát a Maros Téli Sportegyesület. A pénzbeli támogatásokat az egyesület bankszámlaszámlájára várják.

Szűrő

Dátum szűrő

Dátum kiválasztása