Kategória: Makó

Szűrő

Dátum szűrő

Makói hagymától gyorsak Kabókék galambjai

Az országban 5500 postagalambász működik, Makón 30 tagja van az egyesületnek, akik közül 15-20-an aktív versenyzők. Közéjük tartozik a makói Kabók család is, mely 60 éve foglalkozik galambokkal. Szárnyasaik gyorsaságának egyik titka, hogy makói vörös- és fokhagymával is etetik azokat.

Rendőrök munkáját ismerték el

Papp Károly rendőr vezérőrnagy, országos rendőrfőkapitány a Szegedi Határrendészeti Kirendeltségen ma adott át elismeréseket 12 rendőrnek az illegális migráció elleni küzdelemben nyújtott kiemelkedő helytállásért.

Csak fél óráig menekültek a Kárász utcai ékszerrablók

Három fiatal szerbiai férfi tavaly márciusban elhatározta, hogy rablást hajtanak végre végre Szegeden. Ezért háromszor is átjöttek a Tisza-parti nagyvárosba terepszemlét tartani, s végül kiválasztották célpontként a Kárász utcai Átrium Ékszer- és Porcelánüzletet. Az egy percig tartó rablás után csak félóráig tartott a menekülésük. Szerbia helyett Mórahalom felé vették az irányt, itt pedig a rendőrök lekapcsolták őket. Most fegyházbüntetésre ítélték őket.

A Lazio nyerte a derbyt az Olasz Kupa döntőjében

Az Olasz Kupa (Coppa Italia) történetében először fordult elő, hogy a két római csapat egymás ellen küzdhet meg a trófeáért – ráadásul a fővárosi Stadio Olimpicóban, amely mindkét csapat otthona.

Feladta magát a bántalmazó

Ma önként jelentkezett a rendőrségen az a 23 éves csanádpalotai férfi, aki május 19-én Szegeden a Csuka utcában előzetes szóváltást követően olyan súlyosan bántalmazott egy férfit, hogy az életveszélyes sérüléseket szenvedett.

Megindult a makói szállodaépítés

A napokban immár látványosan hozzákezdtek a leendő négycsillagos makói szálloda építéséhez. A Kállai kollégiumot alakítja át, az azt a várostól még tavaly megvásárló SK Kft.

Makó: megszüntetik a Belvárosi Óvodát

A holnap délelőtt 9-kor kezdődő makói testületi ülésen városi érdekeltségű cégek beszámolói hangzanak el, s a testület több kérdésben is kimondja a végső szót, így pontot tesznek a városi működtetésű óvodák átszervezésére is.

Óvodai ballagások Makón

Pénteken és szombaton is ballagnak a makói óvodákból a nagycsoportos gyerekek. Mindegyikről fotóriporttal számolunk be!

A Patyolatba költözne a makói ifjúsági klub

A Patyolatba menne a régi városháza pincéjéből az ifjúsági klub, további drótkötélpályát építenének a Maros-parton, felújítanának egy lóistállót, s korszerű futópálya épülne a makói Petőfi Parkban. Ezen tervek támogatására körülbelül 2 millió 300 ezer millió forintos visszatérítendő támogatást ítélt meg mai rendkívüli ülésén a makói képviselő-testület öt, Leader-pályázatot benyújtónak. A támogatást a győztesek visszatérítik a városnak.

Új kerékpárutak épülnek és két régit felújítanak Makón

2348 méter teljesen új kerékpár út épül Makón, s felújítják a Vásárhelyi és Justh Gyula utcai kerékpárutat is még a nyár végéig. Az ezzel kapcsolatos szerződést ma délelőtt írta alá (képünkön) Buzás Péter polgármester és Darida Olivér, a kivitelező cég ügyvezetője.  A pályázati forrás segítségével induló  munkálatok összesen 244,5 millió forintba kerülnek.

Borongós makói gyereknap – felhőtlen szórakozással

A rossz idő ellenére akadtak gyerekek, akik kilátogattak a makói városi gyereknapi rendezvényre.  A Hagymaház aulájában népi játékokkal játszhattak és a színházteremben őket szórakoztató műsorokat tekinthettek meg, vagy megkereshették a meselabirintus kijáratát.

Megijedt a kerékpártolvaj

Egy kerékpártolvaj ijedt meg a rendőröktől tegnap, s kanyarodott el, hogy kikerülje őket. Azok azonban nem ijedtek meg tőle.

Fellökte a motorost, majd elhajtott a szőke nő

Fellökött egy segédmotoros-kerékpárost Szegeden a Bajai út és a Fonógyári út kereszteződésében, majd megállás és segítségnyújtás nélkül elhajtott egy Opel Astra sofőrje május 17-én reggel. (Képünk ilusztráció)

Makó nyerte a Nagy Vagy! kupa negyedik fordulóját

A Makói Kálvin téri Református Általános Iskola csapata nyerte a Nagy Vagy! kupa negyedik, Kecskeméten rendezett fordulóját. A helybéliek vasárnap szurkolhattak a TV2 iskolák közötti játékos sportvetélkedőjének. (A képen a makói csapat. Forrás: www.kálviniskola.hu)

Harmadik lett Makó, tizedik Nagylak

Szépen teljesítettek a makóiak a Kihívás Napján, hiszen az országos versenyben harmadik helyezést értek el. Nagylak a tizedik lett. (Fotó: www.kihivasnapja.hu)

Makói csatornafórum – paprikás hangulatban

Paprikás hangulatba hozták magukat azok a makóiak, akik ma délután részt vettek azon a rendkívüli csatornafórumon, melyet az egyik lakó, Vízhányó Lajos kezdeményezésére hívtak össze az Aradi és  Wekerle utcák sarkára. Kiderült, az érintett környékbeli utcákon élők nem értik, hogy a város egyik legmagasabban lévő területén miért nem gravitációs szennyvízcsatornát építenek. A szivattyús megoldástól ugyanis tartanak.

A makói származású orvos rögös útja Amerikába

Majdnem belehalt a Makóról elszármazott gyermekorvos és pszichiáter ( képünkön) mire sorsa elvezette Amerikába, ahol a második világháború után tovább tanult, és családot alapított. Fia Jean-Paul Maitinsky osztotta meg emlékeit édesapjáról hírportálunkkal.

Szűrő

Dátum szűrő

Dátum kiválasztása