Makó

Táncra perdült a közönség a makói Beatles emlékkoncerten

Igencsak sikeres koncertet adott a BlackBirds Beatles emlékzenekar tegnap este a makói Hagymaház szabadtéri színpadán. A közönség együtt tapsolt, énekelt a zenekarral, s akadtak olyanok is akik egyszerűen táncra perdültek. Nem csoda, mert a Please, please me című Beatles album megjelenésének 50. évfordulója alkalmából rendezett turné ezen állomásán is koncertként hangoztak fel az egykori liverpooli négyes ma is remekül szóló dalai. (Beszámolónk képgalériával.)

Művészek örökítik meg Makó és a Maros-part szépségeit

Holnap kezdődik és augusztus 20-án zárul a makói VI. Natura Marosmenti Művésztelep. A műhelymunkáknak ebben az évben a Szent Gellért Diákotthon ad helyet. Augusztus 8-án délután 4 órakor Szabó Dániel Város-kép című kiállítását a Hagymaház aulájában, míg délután 6 órától Barabás Márton Munkácsy-díjas festőművész Könyv-képek című tárlatát a József Attila könyvtárban nyitja meg Feledy Balázs művészeti író. (A képen Fodor Ilda és Mészáros Gábor, a tábor júliusi nyitó tárlatán:)

Októbertől használhatják a Bagolyvárat a makói gyerekek

A Bartók iskola épülete az ott folyó művészeti képzéssel együtt szűkös, zsúfolt, ezért használták a közelében levő Bagolyvárat (képünk az udvar felől készült) évek óta raktárnak. Idén januártól (mióta átvette a makói önkormányzattól) az iskolát működtető Klebelsberg Intézményfenntartó Központ azon dolgozik, hogy a majd kétszáz éves műemléképületet is bevonja az oktatásba.

Makó bán tette országosan ismertté a makói írót

Beletrafált fordulatos történelmi regényével a mostani könyvdivatba és közízlésbe, s egycsapásra vált országosan ismert íróvá a makói Rozsnyai János, akit a Történelmi-regényírók Egyesületébe is beválasztották. A Táltos keresztje, mely előkelő helyen áll az eladási listákon, az 1200-as évek első harmadában játszódik Makó bán Maros melletti birtokán. Főszereplője Ketel urasági katona, aki egy lány megbecstelenítésével és egy kegyetlen gyilkossággal híresült el társai között, urával, Makó bánnal indul el II. András keresztes hadjáratára. A szerző most Az idők szárnyai című újabb regényén dolgozik.