Blog

Elmúlik

Néhány napos kényszerű kórházi tartózkodásom alatt, pár óra különbséggel voltam szemtanúja egy szobában születésnek és halálnak. Ami leginkább megérintett a történésekből, nem a fájdalom vagy az öröm érzései voltak, hanem azé a végtelen természetességé, ahogyan a dolgok összekapcsolódtak. Bármilyen furcsa, azt gondoltam ezekben a pillanatokban, hogy rend van a világban.

 

Ahol laposra verték a Jobbikot

Van olyan település Magyarországon, ahol a jelenleg második erőként nyilvántartott Jobbik még a 2014-es eredményénél is gyengébben szerepelt. A Csongrád megyei Ambrózfalván a nyáron elhunyt polgármester utódát választották meg. Az ügy kiemelt érdeklődésre tarthatott számot, hiszen a község Lázár János választókerületéhez tartozik. Meg is rohamozta a Jobbik.

Szomszédok

Na nem a retro teleregény (amit egyébként imádtam és ha tehetem, belepillantok az ismétlésekbe), hanem maga a kőkemény valóság: közösségi létünk fontos szereplőiről van szó. (Hacsak nem vonultunk el remetének.) Nem választhatjuk meg őket, tehát azt mondhatjuk, bizonyos értelemben a családtagjaink. Különösen igaz ez akkor, ha társasházi lakosok vagyunk. Az együttélés ezen formája nagyon sok tapasztalattal gazdagíthatja napjainkat. Minden irányból részesedünk egymás életéből, a zajokból jól ismerjük a másik szokásait, hobbijait, időbeosztását és olykor intim pillanatoknak vagyunk akaratlanul is fültanúi. Bár bizarr szimbiózis olykor, de kétségtelenül megvan a lakótelepi térnek a maga varázsa is.

Csajos kipuf(f)ogó

„Biztos nő ügyetlenkedik előttünk, szemüveggel és kalapban”, „Ha holnap kocsival leszel a városban, akkor otthon maradok”, „Vettem ma gumifa magot-holnapra kihajt, jöhetsz felénk” – bizonyára már minden hölgytársam volt szenvedő alanya hasonló férfi poénoknak. (Hogy nem tudunk rajta jót nevetni?) Miért van az, hogy a nők, akik komoly logisztikával élik a napjaikat és remekül eligazodnak a bürokrácia, gyermeknevelés, háztartás és munkahely útvesztőiben, épp a forgalomban kell elveszettnek érezniük magukat?

Mi a baj a könyvekkel?

Szerintem a könyvolvasás a legjobb dolgok közé tartozik az életben. Számomra a nyomtatott könyv a magamra fordított idő luxusát, a csendet és olyan belső kalandozást jelent, amit nehéz lenne mással pótolni. Egy legutóbbi felmérést tanulmányozva viszont rájöttem, egyre kevesebben osztják a véleményemet. Az utóbbi húsz évben felére csökkent a könyvet olvasók száma; és az is kiderült, szabadidőnk csupán 2%-át erre a tevékenységre. Állítólag mennyiségileg nem olvasunk kevesebbet, de mást és más formában. Mi a baj a könyvekkel?