Az elnökség elfogadta a Magyar Tenisz Szövetség 2019-es beszámolóját

Az MTSZ elnöksége elfogadta a szövetség 2019-es beszámolóját, valamint a közhasznúsági jelentést is. Mint a huntennis.hu oldalon közzétett közleményben olvasható: az elmúlt hónapokban egy igazságügyi könyvszakértőt vontak be a munkába, aki a napokban tárta az elnökség elé jelentését, amely még a vártnál is sokkal sötétebb képet fest a múltbeli működésről.

Minden gyártási tételből érkezett vakcinát bevizsgálnak, akár Keletről, akár Nyugatról jött

A harmadik hullámban a variáns mutánstörzsek sokkal fertőzőbbek, mint az első két hullámban, és sokkal súlyosabb tünetekkel is járnak. Éppen ezért is fontos, hogy betartsuk a védelmi intézkedéseket – hangzott el az operatív törzs online tájékoztatóján.