Húsz határsértőt tartóztattak fel a járőrök
Jogellenesen próbált meg bejutni az országba húsz migráns Csongrád-Csanád megyében. Az egyenruhások feltartóztatták, majd az ideiglenes biztonsági határzárhoz kísérték őket. A Kiszombor Határrendészeti Kirendeltség és a Magyar Honvédség járőrei 2020. november 25-én 13 óra 50 perckor húsz határsértőt tartóztattak fel Újszentiván külterületén. Ellenőrzésük során a férfiak közül egy szomáliai, tizenkilenc pedig szír állampolgárnak vallotta magát. A migránsok sem személyazonosságukat, sem magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét hitelt érdemlően nem tudták igazolni, ezért a rendőrök a…
Néhib: Ne védekezzünk állatgyógyszerrel a koronavírus ellen!
Bár a szarvasmarhák, juhok, lovak és macskák férgességére és egyes vírusok ellen is jók, de a COVID-9, azaz az emberre veszélyes koronavírusra hatástalanok az ivermektint tartalmazó állatgyógyászati készítmények — figyelmeztet a Néhib, Állatorvosoktól származó információk szerint az utóbbi időben megnövekedett az érdeklődés az ivermektint tartalmazó állatgyógyászati készítmények iránt, mivel elterjedt a hatóanyagról, hogy hatékony lehet a koronavírus okozta betegség gyógykezelésében. Fontos azonban hangsúlyozni, hogy az állatgyógyászati készítmények emberi alkalmazása semmilyen…
Belülről is karamell színű lesz a pitvarosi templom
A jövő év elejéig tart a pitvarosi templom kora ősszel megkezdett belső felújítása. A Szűz Mária-szobornak Lengyelországból vásároltak aranykoronát. Idén szeptemberben önkéntes hívek segítségével pakolták ki a pitvarosi, idén hetven esztendeje épült Nagyboldogasszony Katolikus Templomot, hogy megkezdődhessen annak a belső felújítása, három, összesen 47 millió, 603 ezer 319 forint értékű pályázatból, a templom még napelemes fűtés is kap. Isten pitvarosi háza kívülről 2013-ben már megszépült, akkor kapta meg karamell színét,…
Verekedésbe torkolt a nőnapi rendezvény – videó
Csoportosan és nyilvános rendezvényen elkövetett garázdaság miatt nyújtott be vádiratot az ügyészség egy apa, fia és a fiú nagybátyja ellen, akik egy szóváltást követően fellökték, rángatták, majd megütötték a sértettet. A vád szerint 2020 márciusában nőnapi rendezvényt tartottak Barcs egyik szórakozóhelyén, ahol a vádlottak is jelen voltak ismerőseikkel együtt. Az este során az apa egy ital kapcsán összeszólalkozott a sértettel, azonban tettlegességre ekkor még nem került sor. A már ittas…
Újabb embercsempészt tartóztattak le
A Szegedi Járási Ügyészség indítványára a nyomozási bíró letartóztatásba helyezte azt a Németországban élő szír férfit, aki a gyanú szerint öt illegális határátlépő Nyugat-Európába történő csempészésében állapodott meg. A megalapozott gyanú szerint a férfi 2020. november 21. napján, reggel fél nyolckor, Szeged külterületén felvett az általa vezetett gépkocsiba öt, magát szír nemzetiségűnek valló személyt, akik röviddel azt megelőzően illegálisan lépték át a magyar-szerb államhatárt. Az idáig ismeretlen megbízóival a gyanúsított…
Embercsempész és huszonnyolc illegális migráns Csanádpalotán
A román-magyar közös ellenőrzés során bukott le a csoport, mely tagjai egy török kamionban próbáltak elbújni. A Csanádpalota autópálya-határátkelőhelyen egy török honosságú kamion jelentkezett belépésre ma hajnali 2 óra 30 perckor. A járművet egy török férfi vezette. A román-magyar közös ellenőrzés során, a kamion rakterében huszonnyolc embert találtak a rendőrök, akik iraki és szír állampolgárnak vallották magukat. A török gépjárművezetővel szemben embercsempészés miatt, a huszonnyolc határsértővel szemben tiltott határátlépés miatt…
Százkilencvenkét határsértő próbálkozott tegnap
Csak tízen jöttek a makói járás területén Románia felől, a döntő többségük a szerb-magyar határon próbálkozott. Az egyenruhások november 24-én 0 óra és 24 óra között 18 esetben, összesen 92 határsértőt tartóztattak fel Szeged, Kübekháza, Mórahalom, Deszk, Makó és Röszke közigazgatási területén, illetve a Röszke autópálya-határátkelőhelyen. Ellenőrzésük során a migránsok közül ketten-ketten pakisztáni és egyiptomi, hárman algériai, négyen-négyen tunéziai és marokkói, hatan afgán, tízen líbiai, míg a többiek szír állampolgárnak…
Disznóbeles zsákot dobtak egy királyhegyesi portára
Alaposan felkavarta a kedélyeket a más telkére dobott szemeteszsáknyi rothadó disznóbél Királyhegyesen. Az ügy happy enddel(?) végződött. A képen a beles szemeteszsák, olvasónk fotóján. „Kedves királyhegyesiek! A téli időszak falun a disznóvágások ideje. Amit megnehezít a állati hulladéklerakó felszámolása, ugyanis a fel nem dolgozott részeket nincs hova tenni. De MÁS TELKÉRE KIDOBNI EGY ZSÁKBAN!!!! Nem megoldás!!!!!! Szóval aki felismeri a zsákot, kérem vigye el onnan ahova dobta!!!!!! Mert ez nem…
Tizenhat határsértőt tartóztattak fel a rendőrök
Jogellenesen próbált meg bejutni az országba 16 határsértő Csongrád-Csanád megyében. Az egyenruhások feltartóztatták, majd az ideiglenes biztonsági határzárhoz kísérik őket. A Szeged Határrendészeti Kirendeltség járőrei a Frontex munkatársaival együttműködve ma, azaz november 24-én 9 óra körül 16 határsértőt tartóztattak fel Mórahalom külterületén. Ellenőrzésük során a férfiak szír állampolgárnak vallották magukat, azonban sem személyazonosságukat, sem magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét hitelt érdemlően nem tudták igazolni. A rendőrök a hatályos magyar jogszabályoknak megfelelően visszakísérik…
Kész a mosdó és az udvari feljáró is a földeáki községházán
Hamarosan végleg befejeződik a földeáki községháza 30 milliós felújítása, mely kívülről és belülről is jól látszik. Plusz 932 ezer forintból új kaput is kapott az épület, mely többé nem lesz fehér színű és már az új stukkók is díszítik. Az épület felújítására a földeáki önkormányzat – ahogy arról már többször beszámoltunk – a Magyar Falu Programban is pályázott, végül azonban mégis a Belügyminisztérium pályázatán nyertek rá harmincmillió forintot. A munkálatok…
Megölték az idős asszonyt, majd egy gödörbe rejtették a holttestét
A férfi és a nő előbb meglopta a nekik segítő asszonyt, majd félve, hogy feljelenti őket, italos üveggel, téglával és kalapáccsal agyonverték. Holttestét egy szemeteszsákban a házuk mögötti gödörbe tették. A szörnyű bűntettet a nő fecsegte el ismerősének, aki szólt a rendőröknek. Fotó: police.hu. A Pest Megyei Főügyészség vádat emelt egy 33 éves nő és egy 20 éves férfi ellen, akik idén januárban Vámosmikolán megöltek egy közelükben lakó 77 éves…
Letartóztatták a szerb embercsempészt
A Csongrád-Csanád Megyei Főügyészség hétvégi ügyelete során benyújtott indítványára a nyomozási bíró letartóztatásba helyezte azt a szerb férfit, aki 5 illegális határátlépő Nyugat-Európába csempészését kísérelte meg. A megalapozott gyanú szerint a férfi november 20-án délelőtt felvett az általa vezetett gépkocsiba 5, magát szír nemzetiségűnek valló személyt, akik röviddel azt megelőzően illegálisan lépték át a magyar-szerb államhatárt. Az eddig ismeretlen megbízóival a gyanúsított abban állapodott meg, hogy a Magyarország területére történő…
Kamionban bújtak meg, a rendőrök elfogták őket
Nagylaknál a román-magyar közös ellenőrzés során találták meg a külföldieket. A Nagylak közúti határátkelőhelyen egy román honosságú kamion jelentkezett belépésre ma délelőtt 11 órakor. A román-magyar közös ellenőrzés alkalmával a tehergépkocsi rakterében két határsértőt találtak megbújva a rendőrök. A férfiak afgán állampolgárnak vallották magukat, azonban sem személyazonosságukat, sem magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét hitelt érdemlően nem tudták igazolni. A migránsokkal szemben tiltott határátlépés miatt a román határrendőrség jár el.
“Vírusölő” csodagyógyszert árult a csongrádi férfi
A Csongrádi Járási Ügyészség vádat emelt azzal a helybeli férfivel szemben, aki egy webáruházon keresztül, másfél éven át értékesített – többek között – vírusos betegségek kezelésére alkalmasnak hirdetett cseppeket. A vádirat szerint a vádlott 2017 augusztusában Romániában alapított egy céget, többek között gyógyszerkészítmények gyártására. Ezt követően a cég nevében 2017 decemberében egy magyar nyelvű webáruházat hozott létre, kapcsolattartóként magát megjelölve. A weboldalon egy nátrium-kloridot, sósavat és citromsavat tartalmazó oldatot hirdetett,…
Akár tíz évre is ítélhetik a csengeri (ál)örökös nőt
Húsz sértettnek okozott közel 780 millió forint kárt egy nő azzal, hogy külföldi örökségének megszerzéséhez kölcsönöket kért, noha az örökség nem is létezett. A képen az ügy iratai. A vádirat lényege szerint a vádlott a csalásokat még 2009-ben kezdte, amikor is szerény anyagi körülményeire tekintettel elhatározta, hogy pénzt fog szerezni. Módszere az volt, hogy elhitette a környezetében élőkkel azt, hogy külföldön élő édesapja után nagy vagyont örökölt, melynek megszerzése költséges,…
Kétszáz díszfát ültettek el Apátfalván
Még november 11-én érkezett a településfásítási programnak köszönhetően kétszáz díszfa Apátfalvára. A virágos kőriseket a helybéliek, míg a tűzjuharokat az önkormányzat ültette el, mind egy szálig közterületre. Településfásítási programot hirdetett az apátfalvi önkormányzata, vállalva azt, hogy öt esztendő alatt ezer fát ültet el a községben. A idén őszi falültetéshez szükséges kétszáz díszfát novemberben 11-én hozták el az egyik kecskeméti faiskolából. A díszfák közül százhatvan volt a majdan látványos lombozatot hozó…
Már áll a maroslelei óriás karácsonyfa
A 13 méteres ezüstfenyőt Páger István ajánlotta fel a községnek. A majdani karácsonyfát a kertjéből vágták ki, s állították fel a községháza előtti térre. Bár a maroslelei adventi gyertyagyújtás az idén, a koronavírus miatti rendelkezések okán csak online lesz követhető, ám a községben – a helybéli Páger István adományának köszönhetően máris áll a leendő közösségi karácsonyfa. Az adományozó kertjéből kivágott, s a főtérre szállított 13 méteres fa hamarosan ünnepi díszben…
Hat lakásba surrant be a tolvaj
Hat lakásba ment be ahonnan kabátokat, telefonokat és készpénzt is elvitt egy 44 éves férfi , aki egy autót is feltört, melyből szerszámgépeket emelt el. A rendőrök elfogták. A megalapozott gyanú szerint a 44 éves szegedi lakos 2020. október végén és november elején hat alkalommal surrant be olyan lakásokba a belvárosban, melyeknek ajtajait nyitva találta. A férfi az értékes tárgyakat kereste, így több kabátot, mobiltelefont, táskát, készpénzt, személyes iratokat, cipőt…
Fülön csípték a lusta biciklitolvajt
A nyomozók befejezték az ügy vizsgálatát azzal a külföldi férfival szemben, aki egy kerékpárt tulajdonított el a városban, majd azzal hazatekert. Lopás miatt kell felelnie. A megalapozott gyanú szerint a 28 éves gyanúsított 2020. november 1-jén délután – italozás után hazaindulva – Kistelek belvárosában vette észre a kerékpártárolóban elhelyezett kétkerekűt. Mivel a bicikli nem volt lezárva a férfi felült rá és hazatekert azzal csengelei tartózkodási helyére. A rendőrök a bejelentést…
Százhatvanketten próbálkoztak a zöldhatáron vasárnap
A rendőrök 162 határsértővel, valamint egy embercsempésszel szemben intézkedtek tegnap Csongrád-Csanád megyében. A határsértők döntő többsége Szeged Járásban próbálkozott. A járőrök november 22-én 0 óra és 24 óra között 26 esetben, összesen 155 határsértőt tartóztattak fel Szeged, Kübekháza, Röszke, Ásotthalom, Deszk, Mórahalom és Kiszombor közigazgatási területén, valamint a Röszke autópálya-határátkelőhelyen. Ellenőrzésük során a migránsok szír, algériai, marokkói, afgán, pakisztáni, illetve líbiai állampolgárnak vallották magukat, azonban sem személyazonosságukat, sem magyarországi tartózkodásuk…
Fürdetés közben lett rosszul egy kisgyerek
A fürdőszobában kapott szén-monoxid mérgezést az ott lubickoló gyerek vasárnap este. A mentők vitték kórházba. Úttestre dőlt egy nagy méretű fa pénteken délután  Hódmezővásárhely külterületén, az Erzsébeti úton. A fa törzse a forgalmat is veszélyeztette, a lakosok a tűzoltók segítségét kérték. A hódmezővásárhelyi hivatásos tűzoltók motoros láncfűrész segítségével távolították el az úttestről a fát, a beavatkozásnak köszönhetően a forgalom rövid idő alatt helyreállt. Két autó karambolozott pénteken Hódmezővásárhelyen, a Szent…
Egyetlen ütéssel okozott maradandó fogyatékosságot
A 24 éves férfi feltételesen volt szabadlábon, amikor összevitatkozott az egyik ismerősével, majd eltörte annak az állkapcsát. A Székesfehérvári Járási Ügyészség maradandó fogyatékosságot okozó súlyos testi sértés bűntette miatt vádat emelt azzal a férfival szemben, aki egy vitát követően az utcán bántalmazta ismerősét. A vádirat szerint a 24 éves férfi 2019. július 14-én este Székesfehérváron az utcán összetalálkozott ismerősével, akivel egy korábbi nézeteltérés miatt vitatkozni kezdett. A sértett a vitát…
Két makói kiállítás is megtekinthető az otthoni fotelből
Bár sem a makói könyvtár, sem a múzeum nem látogatható, ám Lesznai Anna és a Habsburg Ottó életét bemutató tárlatok is megtekinthetők az otthoni karosszékből, az internet segítségével. Az intézményben az elmúlt időszakban két nagyszabású kiállítási anyag volt látható, az egyik a Lesznai Anna, inspiráló találkozásai: Ady-Kaffka-József Attila művésztársak és barátok című, a másik a november 4-én megnyílt Életút örökség – Habsburg Ottó életét és munkásságát bemutató vándorkiállítás. A járványveszély…
Klímás lesz a nagyéri óvoda
A Magyar Falu Program legutóbbi elbírált pályázatai közül a legnagyobb összeget a makói járásban a nagyéri önkormányzat nyerte el. A negyvenhatmilliót az óvoda épülete teljes felújítására fordítják. – Teljesen felújítjuk az elnyert pénz segítségével az óvoda épületét, ami azt jelenti, hogy hűtő-fűtő klímát is felszereltetünk, de teljesen megújul a szolgálati lakás is – mondta érdeklődésünkre Lőrincz Tibor. – Betegszobát is kialakítunk, azaz olyanná tesszük az óvodánkat, mely megfelel a kor…
Két határsértőt fogtak Maroslelénél
Jogellenesen próbált meg bejutni az országba két migráns Csongrád-Csanád megyében. A rendőrök feltartóztatták, majd az ideiglenes biztonsági határzárhoz kísérik őket. A járőrök ma délelőtt 9 óra 40 perckor két határsértőt tartóztattak fel Maroslele külterületén. Ellenőrzésük során a férfiak pakisztáni állampolgárnak vallották magukat, azonban sem személyazonosságukat, sem magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét hitelt érdemlően nem tudták igazolni. A rendőrök a hatályos magyar jogszabályoknak megfelelően az illegális migránsokat visszakísérik az ideiglenes biztonsági határzárhoz.
Milliós tételben ígért orvosi gumikesztyűket a csaló
Társával együtt 10 millió darab, orvosi vizsgálatokhoz is használatos gumikesztyű szállításának ígéretével, közel 30 millió forinttal károsított meg egy céget az a férfi, akinek letartóztatására indítványozta az ügyészség. A nyomozás eddigi adatai szerint a már többször büntetett 47 éves férfi, aki a legutóbbi, csalás miatt kiszabott börtönbüntetéséből idén augusztusban szabadult, október elején a társával együtt egy bejegyzés előtt álló veszprémi cég képviselőjeként összesen 317,5 millió forint értékben, 10 millió orvosi…
Koronavírus: rendkívüli szünet a földeáki Süni csoportban
Az Oktatási Hivatal tegnaptól öt napra rendkívüli szünetet rendelt el a Földeáki Gyermekmosoly Óvoda Süni csoportjában, a koronavírus veszélyhelyzet miatt. Ebből kettő a hétvégére esik. Minderről az Oktatási Hivatal hivatalos levélben értesítette a Sipos Csabáné intézményvezetőt. Az OH a koronavírus megjelenésével kapcsolatos veszélyhelyzet miatt november 19. és november 23-a között rendelte el a Süni csoport számára a rendkívüli szünetet. Ez azt jelenti, hogy a gyerekek elhelyezéséről a szülőknek csupán három…
Hat határsértő Csanádpalotán
A román-magyar közös ellenőrzés során találták meg a külföldieket egy kamion rakterében. A Csanádpalota autópálya-határátkelőhelyen egy bolgár honosságú teherautó jelentkezett belépésre ma, hajnali 5 óra 20 perckor. A román-magyar közös ellenőrzés alkalmával a kamion rakterében hat határsértőt találtak megbújva a rendőrök. A férfiak afgán állampolgárnak vallották magukat, azonban sem személyazonosságukat, sem tartózkodásuk jogszerűségét hitelt érdemlően nem tudták igazolni. A migránsokkal szemben tiltott határátlépés miatt a román határrendőrség jár el.
Százhuszonöt határsértő egy nap alatt
Csütörtökön jogellenesen 125 határsértő próbált meg bejutni az országba Csongrád-Csanád megyében. A rendőrök 104 főt feltartóztattak, majd az ideiglenes biztonsági határzárhoz kísérték őket, 21 fő bejutását pedig megakadályozták. Az egyenruhások november 19-én 0 óra és 24 óra között 20 esetben, összesen 104 határsértőt tartóztattak fel Szeged, Szőreg, Kiszombor, Kübekháza, Ásotthalom, Röszke, Deszk, Szatymaz közigazgatási területén, valamint a Röszke autópálya-határátkelőhelyen. Ellenőrzésük során a migránsok szír, líbiai, afgán, palesztin, tunéziai és marokkói…