Van abban valami egészen bájos, amikor egy ország kutatói úgy döntenek, hogy ideje felvenni a kesztyűt a világ legcsípősebb paprikáival. A dél-romániai Buzău városában működő Növényi Genetikai Erőforrások Bankja most épp erre készül: a laborjaikban olyan paprikafajtákkal kísérleteznek, amelyek könnyen felforgathatják a Scoville-skála élmezőnyét.
És nem, ez nem csak valami kerti kísérlet, amit pár lelkes kertész összehozott a hátsó udvarban. Ez komoly tudomány, tele maszkos kutatókkal, gumikesztyűvel, tűző napfénnyel és rengeteg tüsszentéssel.
A buzăui labor, ahol a paprika nem viccel
Romániában a Buzău városa környéki kutatóintézet már évtizedek óta foglalkozik paprikafajták nemesítésével és génmegőrzéssel. Itt gyűjtik, rendszerezik és vizsgálják a Kárpát-medence, sőt, a világ különböző tájairól származó növények genetikai örökségét. A paprika az egyik büszkeségük: több mint ezer különböző fajta magját őrzik gondosan, és folyamatosan kísérleteznek új változatokkal.
A cél most az, hogy egy olyan szuperpaprikát fejlesszenek ki, amely nemcsak helyi viszonyok között terem jól, de a világ legcsípősebb fajtáival is felveszi a versenyt.
A kutatás vezetői szerint az egyik új hibridjük elérheti, sőt akár meghaladhatja a 2,7 millió Scoville-egységet is – ez pedig már a világrekorder Pepper X és a legendás Carolina Reaper szintje.
Ha ez beigazolódik, Románia belép a globális chili-elit klubjába, és többé senki nem fogja csak a mititei és a savanyúkáposzta hazájaként emlegetni.
Mi az a Scoville-skála, és miért számít?
A Scoville-skála a csípősség mércéje, amit egy Wilbur Scoville nevű amerikai vegyész talált ki még a 20. század elején. Ő találta ki, hogy a paprikák csípősségét a bennük található kapszaicin nevű vegyület mennyisége határozza meg – minél több van belőle, annál jobban „éget”.
Egy átlagos csípős magyar paprika mondjuk 5-10 ezer Scoville-egység között mozog, a jalapeño 8000 körül, a habanero már 200-300 ezer környékén jár, a Carolina Reaper pedig 2,2 millió körül.
A buzăui paprika tehát nem játszik kispályán: ha a 2,7 milliós érték igaz, azzal konkrétan a világ legcsípősebbjei között fog trónolni.
A kutatás terepen és laborban is forró
A csípős paprika termesztése nem a gyenge idegzetűek sportja. A kutatók sokszor maszkban és védőfelszerelésben dolgoznak, mert a kapszaicin annyira erős, hogy irritálja a bőrt, a szemet, sőt, a légutakat is.
Egyetlen apró vágás után is elég, ha megérintik a növényt, és máris jön az égető érzés.
A laborban mindent mérnek: a hőmérsékletet, a páratartalmat, a talaj kémhatását, sőt, a növények stressz-szintjét is. Mert, és ez a legérdekesebb, a paprikák annál több kapszaicint termelnek, minél „stresszesebbek” – ha túl sok a napfény, ha kevés a víz, vagy ha a rovarok támadják, a növény védekezésképp beindítja a csípősség-termelést.
A buzăui csapat ezért szándékosan kísérletezik különböző környezeti feltételekkel: néha kevesebb vizet adnak, máskor több fényt, és figyelik, hogyan változik a paprika ereje.
Van, hogy a laborból egyenesen a kóstolóasztalhoz kerülnek a minták – persze nem emberi fogyasztásra, hanem érzékeléses és kémiai elemzésre. Mert aki megpróbálna beleharapni egy ilyen paprikába, annak jó eséllyel percek alatt megduzzadna a szája és patakokban folyna a könnye.
Román chili a világpiacon?
A Buzău-i intézet célja nem csupán a rekorddöntés. Az új paprikafajták piaci bevezetése is tervben van, hiszen a chili-őrület világszerte tombol.
A különböző erősségű paprikákra hatalmas a kereslet – nemcsak gasztronómiai, hanem gyógyszeripari, kozmetikai és mezőgazdasági felhasználásra is.
A kapszaicint például fájdalomcsillapító kenőcsökben, borsspray-ben, sőt, még madárriasztóként is alkalmazzák. Egy olyan ország számára, mint Románia, amely hagyományosan agrárgazdaságra épít, ez komoly exportlehetőséget jelenthet.
És persze ott van a nemzeti büszkeség. A román kutatók már most arról beszélnek, hogy a Buzău név a jövőben egyet jelenthet majd a csípős minőséggel – mint ahogy a Tabasco a Louisianai paprikákra, vagy a Pimiento de Padrón a spanyolokra utal.
Egy csipet történelem
A paprika a 16. században került Európába, és meglepő módon a Balkánon talált igazán otthonra. Magyarországon és Romániában egyaránt népi eledel és mezőgazdasági alapnövény lett, és az évek során minden régió kifejlesztette a maga fajtáit – az édes, az erős, a hosszúkás vagy a kerek típusokat.
A román kutatók most ezt a hagyományt viszik tovább, de modern eszközökkel: genetikai szelekcióval, laboratóriumi tesztekkel és nemesítési programokkal.
A cél nem csupán a „legcsípősebb paprika” cím elnyerése, hanem az is, hogy megőrizzék a régi fajták tulajdonságait, miközben új, ellenállóbb és gazdaságosabb növényeket fejlesztenek ki.
A paprika mint karakter – miért szeretjük, ha fáj?
Érdekes kérdés, hogy miért rajong az emberiség valamiért, ami kifejezetten fájdalmat okoz. A csípős ételek fogyasztása biokémiai szinten hasonló hatást vált ki, mint a testmozgás vagy az endorfintermelés: a fájdalom után eufória következik.
Ezért lett világszerte kultusz a chili körül. Versenyeket rendeznek, ki tudja megenni a legerősebb paprikát; YouTube-on milliók nézik, ahogy emberek könnyezve próbálnak túlélni egyetlen falatot; és gasztronómiai irányzatok épülnek az extrém csípősségre.
A román szuperpaprika tehát nemcsak tudományos, hanem kulturális kihívás is: mit kezd majd vele az a világ, ami már most is a kapszaicin rabja?
És vajon lesz-e, aki egyáltalán meg meri kóstolni?
Amikor a kutatók is könnyeznek
A buzăui laborban dolgozó szakemberek elmondása szerint néha még a legfelkészültebb kutatók is könnyek között fejezik be a napot. Nem a meghatottságtól, hanem a paprika erejétől.
A levegőben szálló illóanyagok annyira erősek, hogy a maszk és a kesztyű ellenére is maró érzést keltenek.
Egyikük nevetve mesélte, hogy a kísérletek idején még a labor közelében tartózkodó kollégák is „éreztek valamit a levegőben” – szó szerint.
Ez az a pont, ahol a tudomány találkozik a szenvedéllyel. Mert aki ennyire erős paprikát kísérletez ki, annak nem elég a szakértelem – kell hozzá kitartás, kíváncsiság és egy adag chili-rajongás is.
Lehet-e ebből új nemzeti brand?
Románia az elmúlt években több mezőgazdasági újítással próbálta erősíteni exportját, és a chili-kutatás akár az új arculat része is lehet.
Ha a buzăui paprika valóban rekorddöntő lesz, könnyen lehet, hogy az ország gasztrotérképe is átalakul: a mamaliga és a sarmale mellé odakerülhet a „román chili” mint külön kategória.
A nemzetközi gasztrovilágban ez óriási dolog lenne – elég csak megnézni, mennyit profitált Mexikó, India vagy Thaiföld abból, hogy a paprikáikat globálisan ismertté tették.
A chili-szószok, porok, ízesített olajok és ajándékcsomagok piaca évről évre nő, és a „helyi különlegességek” most kifejezetten divatosak. Ki tudja, pár éven belül talán a budapesti gourmet boltokban is ott lesz a „Buzău Inferno” feliratú üvegcsésze.
A csípősség jövője
A chili nem pusztán konyhai kérdés: a klímaváltozás korában a paprikafélék kiválóan alkalmazkodnak a melegebb, szárazabb időjáráshoz, így agronómiai szempontból is érdekes növények.
A buzăui kutatók kifejezetten olyan fajtákat keresnek, amelyek extrém körülmények között is termékenyek maradnak – például aszály idején is.
Egy csípős, de ellenálló paprika tehát nemcsak a gasztronómia, hanem a fenntartható mezőgazdaság szempontjából is jövőbe mutató fejlesztés.
És végül: merjünk sírni egy falatért
Valahol gyönyörű ez az egész történet. Egy kelet-európai város laborjában, messze a világ chili-fővárosaitól, néhány elhivatott kutató évek óta azon dolgozik, hogy megalkossa a tökéletes egyensúlyt a fájdalom és az élvezet között.
A paprika, amelyet nem lehet haraggal enni, csak tisztelettel.
Lehet, hogy a buzăui paprika még nem robbant be a világpiacra, de már most legendák keringenek róla a chili-rajongók között.
És ha egyszer valóban eljut a polcokra, talán majd mi is kóstolunk belőle – csak egy nagyon aprócska falatot.
Aztán jöhet a jeges tej, a könnyek, és az a furcsa, elégedett mosoly, amit csak az érez, aki tudja: ezt a csípést megérte kibírni.