Ha a 90-es években nőttél fel, biztosan neked is vannak kedvenc meséid, amiket alig vártál suli után vagy hétvége reggelente.
Akkoriban nem volt Netflix, sem YouTube, de volt valami, ami sokkal különlegesebbé tette a meseélményt: a közös tévénézés hangulata, a kazetták visszatekerése, és az a semmihez sem fogható varázs, amit ezek a rajzfilmek hoztak a gyerekkorunkba.
Most visszarepülünk az időben, és megnézzük, mely mesék uralták a 90-es évek gyerekszobáit – és miért emlékszünk rájuk máig ilyen élénken.
Magyar klasszikusok, amiket mindenki ismert
A 90-es évek meséinek egyik különlegessége, hogy nemcsak külföldi rajzfilmekkel nőttünk fel, hanem rengeteg hazai gyártású mese is meghatározó része volt a mindennapoknak. Gondolj csak a Mézga családra, ahol a jövőből üzengető MZ/X karaktere örökre beégett az emlékezetünkbe. Vagy ott volt a Frakk, a macskák réme, ami már korábban is ismert volt, de a 90-es években reneszánszát élte, újra vetítették a tévében, és újabb generációk kedvence lett.
Nem maradhat ki a Pom Pom meséi sem, ahol Gombóc Artúr csokoládéimádata és a mesebeli, gyakran teljesen abszurd karakterek külön kis univerzumot teremtettek. Ezek a magyar mesék nemcsak szórakoztattak, hanem kreatív gondolkodásra is ösztönöztek – és mai szemmel nézve is elképesztően ötletesek.
Amerikai rajzfilmek, amik berobbantak a képernyőre
A rendszerváltás után egyre több nyugati mese jutott el hozzánk, ami teljesen új színt vitt a tévénézésbe.
Jöttek a Disney-klasszikusok, mint:
- a Kacsamesék,
- a Balu kapitány,
- vagy a Csipet csapat
Mindegyik igazi kalandtúra volt, szerethető karakterekkel és izgalmas történetekkel.
De a Nickelodeon is elkezdte meghódítani a magyar gyerekeket. Ott volt például a Rugrats – Fecsegő tipegők, ami teljesen más szemszögből, a kisbabák nézőpontjából mutatta meg a világot, sok humorral és elgondolkodtató pillanattal. A Hey Arnold! vagy a Doug pedig már-már tini-sorozatként funkcionált, hétköznapi iskolás problémákat dolgozott fel, mégis mese formában.
És persze megérkeztek a Warner Bros. rajzfilmek is – a Tapsi Hapsi, a Dodó kacsa vagy a Csőrike és Szilveszter párosa már klasszikusnak számítottak, de a 90-es években kaptak egy újabb lendületet, hála az újrafeldolgozásoknak és modernizált epizódoknak.
Japán rajzfilmek: az anime berobbanása
A 90-es évek másik nagy szenzációja a japán rajzfilmek, vagyis az animék megjelenése volt. Ekkor kezdtek el a gyerekek megismerkedni a teljesen más stílusú és történetvezetésű animációval, ami nagyban eltért a nyugati meséktől. Az egyik legnagyobb durranás természetesen a Sailor Moon – Varázslatos álmok volt, ami lányok ezreinek kedvence lett. A történet, a szereplők fejlődése és a látványos harcok egyaránt lenyűgöztek mindenkit.
A Dragon Ball Z a fiúk számára jelentette az igazi belépőt az anime világába. Goku és társai küzdelmei, a hosszúra nyúló párbajok és a karakterek fejlődése olyan mélységet adott a történetnek, amit korábban ritkán láttunk. Ezek a sorozatok gyakran heti rendszerességgel kerültek adásba, így minden hét egy újabb izgalmas epizódot hozott.
Mese a tékából: VHS és kazetták varázsa
A 90-es években még nem volt streaming, de volt videótéka! És ha szerencséd volt, akkor a kedvenc meséidet kazettán is nézhetted újra meg újra. A VHS-korszak legalább annyira meghatározó volt, mint maga a mesék világa. Egy-egy Disney-mese kazettán igazi kincsnek számított – például az Oroszlánkirály vagy az Aladdin – és rengetegen kívülről fújták az egész történetet, dalostul.
Sokan emlékeznek arra is, hogy milyen élmény volt visszatekerni a szalagot, és újra elindítani a mesét, vagy arra, amikor a kazetta véletlenül „megettette” magát a lejátszóval. A fizikai formátum ugyan macerásabb volt, de megvolt a maga bája, amit a digitális korszak már nem tud visszaadni.
A mesenézés közösségi élménye
Akkoriban a mesenézés nemcsak arról szólt, hogy mit néztél, hanem az is számított, kivel nézted. Testvérekkel, szülőkkel, barátokkal ülni a tévé előtt egy-egy mese alkalmával közös élményt adott. Reggelente a gyerekcsatornák előtt ülni kakaóval és kiflivel – ezt az élményt sokan emlegetik a „boldog békeidők” részeként.
A mesék témái is gyakran szóba kerültek a suliban. Melyik karakter a kedvenc? Mi történt a legutóbbi részben? Ki tudja jobban utánozni Goku hangját vagy Gombóc Artúr stílusát? Ezek mind a gyerekkor aktív részei voltak, nemcsak passzív tévénézés.
Miért nosztalgiázunk még mindig a 90-es évek meséin?
A 90-es évek meséi nemcsak azért maradtak meg bennünk, mert jók voltak, hanem mert érzelmi kapocs is fűződik hozzájuk. Ezek a rajzfilmek a gyerekkorunk szimbólumai, a gondtalan időké, amikor a legnagyobb problémánk az volt, hogy mikor kezdődik a következő epizód.
Egy mai gyerek talán már másként nő fel, de a 90-es évek gyerekei számára ezek a mesék örökre különlegesek maradnak. És nem véletlen, hogy a streaming platformokon, YouTube-on vagy nosztalgiaoldalakon újra és újra felbukkannak ezek a sorozatok – mert valahol mindannyian újra át akarjuk élni azt a varázst, amit akkor éreztünk.
Érdemes néha újranézni őket
Ha már rég nem láttad a kedvenc 90-es évekbeli mesédet, érdemes újra leülni megnézni őket.
Sokszor felnőtt fejjel teljesen más aspektusokat veszel észre – legyen szó a humor finomságairól, a társadalmi üzenetekről vagy csak a kreatív animációs technikákról.
Ezek a rajzfilmek nemcsak a gyerekeknek szóltak, hanem nekünk, mostani felnőtteknek is – akkor még csak nem sejtettük, mennyire mélyen megmaradnak bennünk. És talán épp ezért, még ma is ugyanolyan jól esik velük eltölteni egy délutánt, mint annak idején.