Budapesten fogták el a világ egyik legkeresettebb drogkereskedőjét. A brazil férfi 45 tonna kokaint csempészett 2017 és 2019 között – jelentette be a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) nemzetközi bűnözés elleni főosztályának vezetője szerdán Budapesten.

Boross Zoltán ezredes elmondta: az 54 éves férfit – akinek a nevét a sajtótájékoztatón nem hozták nyilvánosságra – az Interpol a brazil bíróság által – 30 évig terjedő szabadságvesztéssel fenyegetett bűncselekmények miatt – kibocsátott nemzetközi elfogatóparancs alapján körözte.

A férfi felkutatását az is nehezítette, hogy pár éve holttá nyilváníttatta magát, több mint tíz álnevet és hamis iratokat használt – ismertette a főosztályvezető. A magyar hatóságok kedd hajnalban nemzetközi együttműködés keretében kaptak információt arról, hogy a veszélyes fegyveres bűnöző Magyarországon tartózkodik. Az NNI munkatársai hat óra alatt felkutatták, azonosították és egy budapesti vendéglátóhely teraszán – a Terrorelhárítási Központ műveleti egységének közreműködésével – elfogták a férfit.

Kihallgatásán a férfi tagadta, hogy ő lenne az Interpol által körözött személy, de az ujjlenyomata egyezést mutatott – ismertette az ezredes. A férfi szállodai szobáját is átkutatták a magyar hatóságok és közokirat-hamisítás miatt eljárást indítottak ellene. Kiadatásáról a magyar bíróság dönt majd – tette hozzá Boross Zoltán.

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on google
Google+
Share on linkedin
LinkedIn
Share on pinterest
Pinterest