Gyerekeket tanítok és nevelek majd. Szekeres Anna blogja.

Valaha erről ábrándoztam. Kiskoromban a tesómmal mindig iskolásat játszottunk, ahol mi voltunk a tanító nénik, a székre ültetett macik és babák pedig a tanulók. Feladatokat találtunk ki, krétával rajzoltunk táblára, magyaráztunk, dolgozatokat javítottunk, fegyelmeztünk és dicsértünk a konyhában kialakított teremben. Ha jól emlékszem, még köpenyünk is volt és mindenféle egyéb kellékünk is, amivel a valódi sulis élményeinket képeztük le otthoni környezetbe. Az a tény, hogy a szabadidőnkben és szüneteinkben is tanulást játszottunk, azt jelentette, hogy szerettünk iskolába járni, jó volt a közösségben, tetszett az ott folyó munka és a tanító néni személye is meghatározó volt számunkra.

Nekem a magyar tantárgyat oktató Margó néni volt példa: az ő hatására szerettem meg az olvasást és kezdtem falni a könyveket. Nála tanultam meg olvasni és írni és az órái motiváltak arra, hogy eresszem szabadjára a fantáziám és vessek papírra történeteket. Biztatott, hogy induljak szavalóversenyeken, ahol már egészen fiatalon megszoktam a közönség elé való kiállást. Szorgalmas és igyekvő diákja voltam, és ugyan nem értem el kiemelkedő eredményeket, meg feltehetően nem maradtam meg a sok száz tanítvány közül az emlékeiben, de az én életemben felfedezett és elindított valamit, ami később irányadóvá vált számomra. Nagy tanár egyéniségekkel későbbi tanulmányaim során is találkoztam, minden intézményben legalább egyet fel tudok idézni, aki hatással volt rám.

Azt pedig, hogy magam is pedagógus legyek, teljesen komolyan gondoltam és nagyjából másfél évtizedig éltem is ebben. S bár most már a pálya széléről figyelem a kollégáimat és a diáksereget, elszakadni az iskola közegétől nem tudtam. De örülök, hogy sikerült megtalálnom azt a hivatást, amivel az intézmény javát is szolgálhatom, miközben én is motivált tudok maradni.

Mivel kívülről is láthatom a pedagógus társaim napi munkáját, még inkább becsülöm és tartom értékesnek ezt a szakmát. Amit tényleg elhivatottságból, szeretetből, a legmélyebb elköteleződésből végeznek, miközben állandóan egyensúlyoznak az adminisztrációs és minősülési elvárások, a szülői visszajelzések és tanulói igények között. Nem beszélve az utóbbi évek online kihívásairól, a sokszor előforduló méltatlan anyagi kérdésekről, a teljes embert és sok időt igénylő feladatokról, továbbképzésekről. Ami mellé még jut egy kicsi saját családi élet, privát szféra és persze a szünetek, amiket sokan sokféleképpen értékelnek.

Egy időben vágytam arra is, hogy varrónő, eladó vagy könyvelő legyek. Lehet, sikeresebb vagy elismertebb lehetnék, akár élhetnék jobb körülmények közt is, ha végül ezekben teljesedek ki.

De régen, gyermekkoromban megérintett valami, ami azóta is hatással van rám. A lényeg ennyi, és nem több. Mint ez a pár sor, pedagógusnapra, köszöntő helyett.

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on google
Google+
Share on linkedin
LinkedIn
Share on pinterest
Pinterest