17 éve ismerheti a közönség, a hétvégén játszotta utolsó hazai mérkőzését a Makó FC színeiben. A közel két évtized alatt példaképpé és ikonná vált a hagymavárosiak számára.

Serlegekkel, a bűvös 13-as számú mezzel és hatalmas tapsviharral köszöntek el Magyar Györgytől a hétvégén.

Mindvégig a megyében

– 94-ben kezdtem a felnőtt pályafutásom Szegeden. Miután megszűnt az NB2. 1999-ben, lett volna lehetőségem az élvonalban is, de végül nem mellettem döntöttek. Ekkor keresett meg Makóról Vízi István és Irsevics Krisztiánnal átigazoltunk. Edzőm és mentorom Kolozsvári János volt. – tudtuk meg tőle.

Mint mondta: Kaposvárról is érdeklődtek iránta, de ezt egy bokatörés miatt nem tudta vállalni.

– Fontos volt a család, a barátok, a jó közösség, ezért itthon maradtam.

Makó, mint bázis

A futballista neve szinte már egybe forr a Makó FC – vel. Bár volt egy öt éves kitérője, 17 éve húzott le a maros-partján.

– Az idén ünneplem a 43. születésnapomat, majdnem az életemnek a felét Makón töltöttem, ha nem is laktam itt végig, de 8-9 évet helyben tartózkodtam. 19 és fél éves korom óta játszom a felnőtt bajnokságban. Nagyon sok barátok szereztem a pályán és azon kívül is. A szurkolók is a keblükre öleltek végig, sosem piszkáltak se engem se a csapatot ha esetleg nem úgy jöttek az eredmények. Ami még fontos, hogy baráti viszony alakult ki a vezetőséggel is, természetesen megtartva a három lépés távolságot, de mindig támogattak minket. – hangsúlyozta.

Az utolsó év

A Makó FC a 2019/2020-as Megyei I. osztályú bajnokságot toronymagasan nyerte meg és osztályozó mérkőzés nélkül jutott fel az NBIII.-ba. Gyuri felidézte, akkor már úgy vágott neki az idei bajnokságnak, hogy ez lesz az utolsó éve. Azonban a klub vezetősége és Siha Zsolt edző is igényt tartottak a segítségére, a mentorálására.

– Mindig próbáltam segíteni a fiatalokat, akár motivációval, akár húzóerővel és néha kicsit „elfenekeléssel” is. De ők is nagy segítséget nyújtottak nekem, ők is húztak engem. A játéklehetőséget is már az elején megbeszéltük, hogy amennyi belefér, hiszen ez az év nem rólam szólt, de egy nagyon jó csapatban maradhattam itt. Azt gondolom, egy olyan évet zárhatott a gárda, amit senki nem álmodott volna meg előre. – meséli az elköszönő játékos.

Egy szív, egy dobbanás

A bajnokság során számos alkalommal a csapatkapitányi szalagot is felhúzhatta a karjára a labdarúgó. A marosmentiek feljutó csapatként az ősszel kimagasló teljesítményt nyújtottak, volt, hogy a tabellát is vezették. A télen pedig a dobogó harmadik fokán pihentek.

– Ha megnézzük a játékoskeretet, itt mindenki a tanulás és a munka mellett végzi a heti 5-6 edzést, de úgy érzem fizikálisan jó pár csapat fölé nőttünk. Nagyon összetartóak vagyunk. Volt, hogy becsúsztak vereségek egymás után, de a csapat felállt belőle, összenéztünk és kiléptünk a hullámvölgyből. – mutatott rá portálunknak.

A csapategységet mi sem bizonyítja jobban, hogy amikor Magyar György négyszázötvenedik alkalommal lépett pályára a zöld-sárga mezben, a csapattól meglepetésként egy tortát kapott.

Azt, hogy hol folytatja tovább pályafutását a civilként tűzoltóként dolgozó futballista, egyenlőre nem árulta el, de annyit elmondott, hogy játékos-edzőként, egy méltó helyen fog dolgozni. Ez majd pár héten belül ki fog derülni.

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on google
Google+
Share on linkedin
LinkedIn
Share on pinterest
Pinterest