A fideszes miniszterek között 1998 óta csak elvétve akadt olyan, aki egy ciklust kihagyva visszatért a kormányba, ráadásul jelentős és bizonyos értelemben személyre szabott portfólióval. Herczeg Sándor politológus elemzése a Makó Híradón.

2016-ban mutatták be A visszatérő (The Revenant) című amerikai epikus életrajzi kalandfilmet Leonardo DiCaprio főszereplésével, amiért megkapta élete első Oscar-díját. A moziban az általa játszott, csaknem teljesen reménytelen helyzetben lévő prémvadász súlyos sebesülését túlélve, ellenfelei várakozása ellenére minden akadályt leküzd, és győztesen kerül ki a helyzetből.  Az analógia – mutatis mutandis – Lázár Jánosra igaz a leginkább a hazai politikai életben: négy év alatt nem csupán megőrizte, de meg is erősítette pozícióit, holott sokan azt gondolták, 2018-as visszavonulása akár véglegesnek is tekinthető. Nem tévedhettek volna fatálisabbat.

A fideszes miniszterek között 1998 óta csak elvétve akadt olyan, aki egy ciklust kihagyva visszatért a kormányba, ráadásul jelentős és bizonyos értelemben személyre szabott portfólióval. Az Építési és Beruházási Minisztérium vezetése ugyanis tipikusan Lázár alkatához illik. Gyors és pontos döntéshozatalt, szakmai felügyeletet, valamint pragmatizmust, nagy és befolyásos érdekcsoportok közötti szüntelen mediálást, majd határozott döntéshozatalt és végrehajtást igényel. A miniszterelnök által nemes egyszerűséggel csak „országépítőnek” nevezett tárca minden bizonnyal fontos szerepet tölt majd be az ötödik Orbán-kormány gazdaság- és infrastruktúrafejlesztési törekvéseinek a megvalósításában, nem beszélve arról, milyen jelentős mértékű forrás fölött diszponál.

Lázár előzetes számításai szerint csak a már elindított, illetve előkészített regionális vagy nemzeti jelentőségű beruházások összköltsége elérheti a 10 ezer milliárd forintot. Mindez ismerős terep lesz a hódmezővásárhelyi politikusnak, hiszen a Miniszterelnökség irányítójaként egykor hasonló lehetőségekkel és felelősségekkel szembesült, mint például az ország független energiaellátásához szükséges Paks II. beruházási szerződés aláírása. Májusi bizottsági, miniszterjelölti meghallgatásán többek között erről is nagy lendülettel beszélt, kihangsúlyozva, hogy építeni jött, s mindezt elég széles ismeretanyaggal alapozta meg, terveit pedig magyar építészekkel és vállalkozókkal kívánja megvalósítani vidéken, –  sokszor kitért már arra, hogy vidékpárti politikus  –  illetve a fővárosban egyaránt.

Lázár a politikusi szocializáció fontos lépcsőfokai közül jószerivel egyet sem hagyott ki. Ahogy mondani szokás, végigjárta a szamárlétrát. Sok közéleti szereplővel ellentétben azonban nemcsak azt tartotta szem előtt, hova tart, azt sem felejtette el, honnan indult. Már a választási győzelem éjszakáján jelezte: az otthona, a bázisa Hódmezővásárhely marad, függetlenül attól, hogy visszatér-e az országos politikába. Az elhatározás komolyságát mutathatja az is, hogy az elmúlt hetekben – amelyek médiavisszhangját elsősorban a kormányalakítással kapcsolatos találgatások határozták meg – ő a választókerületébe tartozó települések képviselőtestületi ülésein vett részt, ahol a hírek szerint nagyon is gyakorlatias döntések születtek. 

A Hódmezővásárhelyről indult és a legendának számító Rapcsák András utódául elsőként 2002-ben megválasztott Lázárról annak idején már egy-két esztendő után világossá vált, hogy képességei (és ambíciói) túlmutatnak a helyi politizálás keretein. Anélkül, hogy belebonyolódnánk ennek elemzésébe, annyit talán szükségszerű és nem is pontatlan lejegyezni: a helyi ellenzék politikai kvalitásai sem jelenthettek kellő kihívást a számára, sőt a későbbiekben önálló branddé vált. S mindezt – bármilyen hihetetlen is – nem csupán párt-, illetve frakciótársai, hanem sokszor különutasnak mondható egyénisége okán az ellenzékiek is elismerték. Legutóbbi bizonyítékát ennek éppen Márki-Zay Péter adta, aki annak ellenére, hogy a hatpárti összefogás listavezetőjeként szerepelt, mégis elindult Lázárral szemben egyéniben, hiszen őt akarta legyőzni. Amiként azt korábban már írtam: ráadásul nem csak erről volt szó, hanem arról is, hogy Márki-Zay „ellenzéki Lázárrá” akart válni, ami önmagában igazolta a Lázár-brand meglétét, sőt megerősítette azt.

Az 1990 utáni kabinetekben egyébként megfigyelhető volt, hogy az országos politikussá váló aktorok pozícióharcai elvonják erejüket a helyi történések szemmel tartásától, így a legtöbb esetben nem voltak képesek arra, hogy egyéni választókerületükben fenntartsák a politikai támogatottságukat: fokozatosan „listafüggővé” váltak.

Jó indikátora ennek, hogy a jelenlegi Orbán-kormányban Nagy Istvánon kívül csupán Lázár János olyan miniszter, aki parlamenti mandátumát minden alkalommal közvetlenül, egyéni választókerületben szerezte, míg 2014 és 2018 között a teljes ciklust tekintve ő volt az egyetlen ilyen tárcavezető. (Nagy négyszer, Lázár hatszor győzött.) Ha minden kabinetet megvizsgálunk ebből a szempontból, akkor azt láthatjuk, hogy a visszatérés nagyon keveseknek adatott meg. Ha valaki nem folytatólagosan volt tagja a kormánynak, nemigen volt számára visszaút a végrehajtó hatalom csúcsára. Ez most Lázár Jánoson kívül csupán Navracsics Tibornak sikerült.

Lázár János háromszori polgármesteri megválasztása, illetve hat egyéni országgyűlési győzelme először helyi, majd országos ismertségét erősítette meg. Személyéhez több politikusi elsőség is köthető. Orbán Viktor 2010-ben a Fidesz frakcióvezetői posztjára kérte fel, a párt történetében ez volt az első alkalom, hogy egy politikus a városvezetői feladata mellett egyúttal a kormánypárti frakciót is irányíthatja. Ráadásul az addigi legnagyobb, 227 tagú képviselőcsoportot, amely akkor az Országgyűlés mintegy 60 százalékát tette ki. Ezt követte az államtitkári, majd a miniszteri kinevezése 2012-ben és 2014-ben egy korábban nem látott méretű, összetettségű és fontosságú portfólió, az újjászervezett kancellária élén. S említsük meg azt a 112 Kormányinfót, melyeket – bármilyen különösen is hangzik – még a messze nem kormánybarát újságírók mellett ellenzéki politikusok is gyakorta megsüvegeltek.

2018-ban ezért gondolták sokan úgy, hogy vidékre történő visszavonulása végleges, az országos politikai karrierje szempontjából pedig egyenesen végzetes lépés lehet. (Márki-Zay Péter polgármesterré választása után ez a nézet csak erősödhetett.) Lázár politikusi pályája azonban ezúttal is unortodoxnak bizonyult, ugyanis 2018-ban sem veszítette el választókerületét, sőt a 2018 és 2022 között kapott, elsősorban a vidéki országépítéshez köthető feladatai teljesítésével sikerült nem csupán a mainstream média hatósugarában maradnia, hanem tovább építenie egyéni politikai arcélét is. Magyarország első vasútvillamosának, a tramtrainnek a beindítása, a Dél-Alföld infrastruktúrafejlesztésével kapcsolatos (gyakran interregionális, azaz határon átívelő) feladatok, vagy épp a mezőhegyesi ménesbirtok rendbetétele a nagyközönség mellett a politikai elemzők figyelmére vagy akár elismerésére is számot tarthatott. Márki-Zay – később súlyos politikai keszonbetegséget okozó – hirtelen felemelkedése láttán még többen várták, sőt talán sokan remélték is Lázár politikai bukását, ekkor azonban megtörtént, amit az ellenzék nemigen tudott elképzelni: 2022. április 3-án Lázár ismét nyert egyéniben, sőt abszolút többséggel verte meg nem pusztán a helyi kihívóját, hanem egyúttal az egységes ellenzék miniszterelnök-jelöltjét, aki a választókerület központját adó város polgármestere is volt.

Ez, különösen az ellenzéki kampány hevességét és külföldről is támogatott, gazdag eszköztárát figyelembe véve igen jelentős politikusi teljesítmény. De még ha eltekintenénk is attól, amitől persze nemigen lehet vagy érdemes, hogy ezen a választáson „Hódmezővásárhely volt az egész ország”, ahogyan a kormányfő fogalmazott, akkor is mindössze 15 olyan országgyűlési képviselőt találunk a 199 között, aki 7, valamint 4 olyat, aki 6 egyéni választókerületi győzelmet tudhat magáénak az elmúlt évtizedekben. Közülük Lázár János a legfiatalabb. Az április eredményekből egyúttal az is látható, hogy a Csongrád-Csanád megyei 4. választókerületben Lázár nem csupán megtartotta hídfőállásait, hanem saját pártszövetségének támogatottságát a teljes választókerületben, sőt azon belül Hódmezővásárhelyen is a hatpárti ellenzék támogatottsága fölé emelte.

Ma, május 24-én, kedden pedig leteszi a miniszteri esküt, véget vetve azoknak a találgatásoknak, amelyek személyét 2018 februárja óta övezték. Nemhogy nem veszett el, hanem visszatért, ráadásul országos jelentőségű politikai teljesítményt elérve, ebből következően megkérdőjelezhetetlen legitimációval.

A következő évek nagy kérdése az lesz, hogy ez a politikai erő és tehetség hogyan tud érvényesülni egy olyan korban, amelyet a miniszterelnök egyenesen a „veszélyek évtizedének” nevezett. Az európai kormányoknak ugyanis a nemzetközi politikai és biztonságpolitikai helyzet, illetve a világgazdaság ma több kihívást tartogat, mint lehetőséget. Ugyanakkor explicit tény, hogy a harcedzett visszatérőkre is ilyenkor van a legnagyobb szükség a kormányzásban.

A szerző Herczeg Sándor, politológus

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on google
Google+
Share on linkedin
LinkedIn
Share on pinterest
Pinterest