A szezon utolsó hazai mérkőzését játszotta le a Makó FC a 2021/2022-es bajnokságban. A Gerjennél három góllal voltak a jobban a maros-partiak, akik így méltóképen tudták elbúcsúztatni legendájukat.

A kezdő sípszót megelőzően, a búcsú pillanataié volt a főszerep. Egy a 13-s számú Makó mezzel és kisebb ajándékokkal köszönt el Magyar Gyuritól a klub és a szurkolók.

Hamar megszerezte a vezetést a makói alakulat. A kapus kezéből kipattanó labdát Sziklási Gergely szedte össze és ívelte be középre, amint Popgeorgiev Pantelis helyezett a kapuba. A hagymavárosiak teljesen beszorították a sereghajtó gerjeni játékosokat és folyamatosan alakították ki helyzeteiket, de a szünetig maradt az 1-0-s állás.

A második játékrészben hamar emberelőnybe kerültek a makóiak, miután Erdélyi Pétert piroslappal kiállították. Azonban egészen a 81. percig kellett várni újabb az gólra. Egy szögletrúgást követően, kisebb zavar alakult ki a vendégek kapuja előtt, ami után Sirokmán Zoltán volt eredményes. Az ünneplés ennél is nagyobb volt, amikor Magyar György vastaps kíséretében hagyta el a pályát, akit most láthatott a szurkolótábor utoljára a zöld-sárga mezben. A mérkőzés itt még nem ért véget, Sirokmán a hosszabbításban tudott duplázni és ezzel be is állította a végeredményt.

Siha Zsolt: Tudtuk mire számíthatunk az ellenféltől. Ha az első félidőben tudtunk volna szerezni még egy gólt, még nagyobb is lehetett volna a különbség. De a mai nap arról szólt, hogy Gyurit méltóképen tudjuk elbúcsúztatni. Büszke vagyok arra, amit eltudunk érni az elmúlt három évben. Szeretném neki megköszönni a játékát és a segítségét, amit nekem nyújtott. Sok sikert kívánok neki, és kívánom, hogy legyen még egyszer a Makó FC edzője.

Makó FC –Gerjeni SK 3–0 (1-0)

Makó, Makó Város Sportcentrum

Vezette: Molnár Réka (Czeglédi, Kulcsár)

Makó FC: Bordás – Juhász (Dóra 68.), Seres, Popgeorgiev, Magyar (Zámbori 91.), Sirokmán, Major E., Rabecz (Heidrich 82.), Pócs, Sziklási, Rózsahegyi (Nikic 68.)

Edző: Siha Zsolt.

Gerjeni SK: Schener – Hegedűs, Prantner (Cseh 46.), Nagy M., Erdélyi, Buzás (Latár 89.), Dombi, Blatt, Maka, Hanol, Major P.

Edző: Bojan Lazics.

Gól: Popgeorgiev (6.), Sirokmán (85., 90.).

Sárga lap: Blatt (8.)

Kiállítva: Erdélyi (46.)

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on google
Google+
Share on linkedin
LinkedIn
Share on pinterest
Pinterest