Emlékeznek még a baloldal főpolgármester-jelöltjének jegesvödör kihívására, amin egy egész ország felváltva röhögött és szörnyülködött? Na, Márki-Zay Péter hasonló babérokra kezdett törni. A háttérben újra felsír a teljes kampánycsapat.

Zokni és papucs, síró kisgyerek, vakarózó kutyák, mintha csak egy Kusturica filmbe vették volna fel annak idején Falus Ferenc jegesvödör-kihívását, a 2014-es baloldali főpolgármester alkotását akkor egy egész ország röhögve próbálta értelmezni. Csak a nosztalgia kedvéért mutatjuk ezt a zseniális 29 másodpercet:

Most, hét és fél évvel később Márki-Zay Péter is megcsinálta a maga mesterművét, emlékezzünk majd erre a nagyszerű pillanatra, amikor feltöltésre került az alábbi videó:

Hamarosan törölték ugyan, de az internet szerencsére nem felejt. A benne szereplő hölgyről egyébként azt is érdemes tudni, hogy kifejezetten büszke például arra, hogy kétliteres üvegben tud szeszt becsempészni bulikra, és viccesnek szánt videói után igen sokszor kap szabálysértési csekkeket. Az ének tudása ezek után csak hab a tortán…

Magyarország új „TikTok sztárját” később az ATV is faggatta a videóról, Rónai Egon úgy fogalmazott: „elég vegyesen fogadják úgy tűnik…”

Márki-Zay Péter válasza tanítanivaló volt: „semmi gond addig, amíg az ember nem bohócot csinál magából, hanem ÖNAZONOS marad”, ha nagyon szépen megkérik, akkor hajlandó népszerűsíteni…

Mindeközben a háttérben az összellenzéki miniszterelnök-jelölt teljes kampánycsapata sírva temeti a kezébe az arcát, és (Karácsony Gergely után szabadon) azt kérdezi:

mi a f@sznak hagytam magam rábeszélni hogy segítek ennek az embernek?

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on google
Google+
Share on linkedin
LinkedIn
Share on pinterest
Pinterest