T. Tamás három embert (köztük két kertszomszédot) úgy ölt meg, hogy megtaposta őket. T. Tamás, Fotó: Fo­tó: MTI/Mészáros János.

Az ügy lényege szerint T. Tamás, azaz a vádlott első, 63 éves áldozatát 2017. december 23. napján ölte meg a Jász-Nagykun-Szolnok megyei faluban, míg 2018. február 19. napján további két férfival végzett a településen.

2017. december 23-án, italozás közben a sértett szidni kezdte a vádlott édesanyját, emiatt a vádlott puszta kézzel bántalmazni kezdte, majd a földre kerülő sértett mellkasára térdelt, eközben a fejét nagy erővel tovább ütlegelte, míg a sértett már nem mozdult. A vádlott ezt követően ételt vett magához és távozott az ingatlanból. A sértett a bántalmazás következtében elszenvedett sérüléseibe belehalt.

A vádlott 2018. február 19-én további két férfit gyilkolt meg, akik egymás kertszomszédai voltak. A sértetteknek nem tetszett, hogy a vádlott hívatlanul jelent meg otthonukban, ezért távozásra szólították fel, miközben szidalmazták őt és édesanyját. A vádlott emiatt rájuk támadt, mellkasukat megtaposta, és tovább bántalmazta őket. Sérüléseikbe mindketten belehaltak. Az elkövetett ölési cselekmények után a vádlott a helyszínről történő távozása előtt bakancsot, ruhaneműket, illatszert és élelmiszereket vett magához.

A vádlott mindhárom áldozatát saját házukban, kitartó és kegyetlen módon végrehajtott bántalmazással ölte meg.

Az elsőfokú ítéletet, a kiszabott büntetést az ügyészség tudomásul vette, míg a vádlott és védője egyezően felmentés érdekében nyújtott be fellebbezést, így került az ügy a Szegedi Ítélőtáblára. A védő, a másodfokú eljárás során fellebbezését kiterjesztette, másodlagos indítványt tett a vádlott feltételes szabadságra bocsátás lehetőségének 30 évben történő meghatározására.

A Szegedi Ítélőtábla immár jogerős ítéletében megváltoztatta az aljas indokból, különös kegyetlenséggel, több ember sérelmére elkövetett emberölés bűntette és két rendbeli kifosztás bűntette miatt T. T. vádlott ellen folyamatban volt büntetőügyben az első fokon eljárt Szolnoki Törvényszék ítéletét. A másodfokú eljárás során a z elsőfokú bíróság által kiszabott büntetéseken azonban érdemben az életfogytig tartó fegyházban végrehajtandó szabadságvesztés büntetésen és a feltételes szabadságra bocsátás lehetőségéből történő kizárás vonatkozásában nem változtatott A törvényszék ítéletének megváltoztatására csupán a vádlottal szemben elrendelt vagyonelkobzás összegszerűségének korrigálása, valamint az elsőfokú bíróság által a vádlottal szemben helyesen elrendelt korábbi felfüggesztett szabadságvesztés törvényből fakadó végrehajthatatlanságának megállapítása miatt került sor

Az immár jogerős ítélet indokolása során dr. Joó Attila tanácselnök kiemelte, hogy a megállapított és értékelt súlyosító és enyhítő körülményekre, valamint a vádlott személyiségszerkezete miatti fokozott társadalomra veszélyességére, az elkövetés összes körülményére figyelemmel nem túlzó rendelkezés a terhelt feltételes szabadságra bocsátás lehetőségéből való kizárása. Az ítélőtábla is úgy ítélte meg, hogy a vádlott esetében nincs arra remény, hogy valaha is a társadalom hasznos és törvénytisztelő tagjává váljon. A társadalom védelme prioritást élvez és a most kiszabott büntetés visszatartó erővel is kell hasson mind azok számára, akik ilyen jellegű és súlyú cselekményt követnek el. A vádlott esetében csak és kizárólag a lehető legsúlyosabb büntetés kiszabásával érhető el a büntetés célja.

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on google
Google+
Share on linkedin
LinkedIn
Share on pinterest
Pinterest