Számos támogatási forma vált elérhetővé az utóbbi években azoknak, akik otthonteremtésen, családalapításon gondolkodnak, a kiszombori Fodor Ádáméknál jártunk, hogy megtudjuk, miért jó lehetőség ezt igénybe venni.

2010 óta jelentősen átalakult a családtámogatási rendszer, amely többek között a fiatalok otthonteremtését is nagyban segíti. Ezek kihasználásával a közös élet megkezdése jelentősen könnyebbé válik, hiszen többmilliós költségcsökkenést tesznek lehetővé a kormányzati intézkedések.

A Családi Otthonteremtési Kedvezmény bevezetése után 2019 július 1.-ével elindult ennek egy speciálisabb formája, a falusi CSOK is, ezt a lehetőséget használta ki a kiszombori Fodor Ádám, és felesége Fodorné Tasi Renáta is. Mint megtudtuk tőlük, több hónapig keresték a megfelelő házat, és keresték a legkedvezőbb lehetőséget a megvásárlására.

Szeptember környékén találták meg a megfelelő ingatlant, ami illeszkedett az elképzelésükbe, mert olyan házat szerettek volna, ami jó helyen van, ám nem teljesen felújított, hogy a végleges állapotát a saját ízlésük szerint tudják kialakítani.

Elsőként átlagos lakáshitelben gondolkodtak, ám utánanézve találtak annál jobb opciókat is, így került a képbe a falusi CSOK lehetősége.

– Természetesen nem vagyunk a pénzünk ellenségei. Ha lehet élni ezzel a lehetőséggel, akkor miért ne tennénk? – hangsúlyozta portálunknak Ádám.

Az általuk kiválasztott házat a jelenlegi lakáspiaci árakhoz képest korrekt áron tudták megvásárolni, ehhez 1,3 millió forint támogatást kaptak az államtól, a maradék vételár pedig kamattámogatott lakáshitellel és önerőjükkel egészült ki.

A fiatal pár most nagy felújítás előtt áll, jövő tavasz végére szeretnék elkezdeni új, közös életüket a saját házukban, amelyben addigra reményeik szerint már minden úgy fog kinézni, ahogy megálmodták.

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on google
Google+
Share on linkedin
LinkedIn
Share on pinterest
Pinterest