A hétvége történései után egy kis nosztalgia a régi, igazi telekről. Szekeres Anna írása.

Talán más is bízott egy picit abban, hogy december ünnepei táján nem csak a fények miatt kerülünk majd hangulatba és az időjárás is megajándékoz bennünket egy kis téli csodával. Sajnos a dunnát maximum csak otthon rázhattuk meg, az égi áldás nem jött, vagy nem abban a formában, mint vártuk. Ezen ugyan szépített az utóbbi két nap, de jó pár éve nem volt havas a karácsonyunk már, de még a téli hónapjaink is alig. Lehet, hogy el is felejthetjük lassan a tartósabb hópelyhes időszakokat, ami azért is nagyon kár, mert amellett, hogy munkát is ad, de nagyon sok örömöt is, főként a legkisebbeknek, de az örök gyerekeknek is.

Lassan lesz olyan generáció, aki nem is érti, miről is beszélünk, és mit hiányolunk a tél kapcsán. Filmen nézni és elmesélni pedig, hogy mit jelent a másikat megmosdatni a hóban, angyalkázni és fetrengeni a fehér takarón, ameddig tiszta víz lesz a ruhánk, meg addig hógolyózni, amíg csonthideggé dermed a kezünk a kesztyűben is – nem lehet. Hát még a hóember készítés technikáját elsajátítani, ami, ha igazán komolyan vesszük a feladatot és van elég alapanyag, akkor a rengeteg nevetés mellett komoly erőpróba is tud lenni és felér egy kiadós edzéssel is. Meg persze a kreativitásunk egyik nyilvános bizonyítéka is lehet, milyen öltözetben és milyen felszerelésekkel álmodjuk meg téli barátunkat.

Biztos vagyok abban, hogy tényektől függetlenül, mindenki háztartásában lapul egy szánkó is, ami bevetésre vár. Gyerekként imádtam, ha ezen ülve juthattunk el az oviba, vagy iskolába és nem nagyon értettük, a szülők miért nem annyira lelkesek, mint mi. A szánkózás remek szórakozás és megérte azt a fáradtságot, amíg eljutottunk vele a város szélén lévő töltésig, ahol aztán megszámlálhatatlan kört tettünk. De ha nem volt eszköz, megtette a nylonzacskó is alattunk, csak óvatosabban kellett kezelni a döccenőket.

Emlékszem, a téli mínuszokban még az iskola nagy sportpályáját is felöntötték vízzel és a rengeteg diák a nagy jégpályán szórakozott a szünetekben: csúszkált, esett-kelt, de leginkább jól szórakozott mindenki. A gyereknek egyébként annyi is elég, ha van egy kis jeges felület, amit lehet tovább fényesíteni és minél hosszabb csúszópályát kialakítani, amin persze nekifutásból a legjobb végighaladni. A végén kell vigyázni a bukkanónál és azon a felületen, ami már fogta a cipőt, mert ott nagyot lehetett esni. Ami persze a frászt hozta a felnőttekre, ám ezt csak később értettünk meg, a többi téli gonddal együtt: a hólapátolással, a balesetveszéllyel, a közlekedési nehézséggel, a fűtésszámlával együtt.

De addig csak élveztük a havat, a telet és mindent, amit tartogatott nekünk: a szépséget, az önfeledtséget, a gondtalan játékot, a sok barátot.

És talán nem is a hó hiányzik annyira mostanság.

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on google
Google+
Share on linkedin
LinkedIn
Share on pinterest
Pinterest