Az önkormányzat több mint hatszázmilliót nyert különböző pályázatokon, s még édességet és naposcsibét is tudtak osztani egy-egy felajánlásnak köszönhetően. A képen egy nyertes pályázat jóvoltából kiránduló gyerekek egy csoportja.

– Büszkék lehetünk a 2021-es évre, hiszen ismételten sikeres időszakot zártunk a község életében, amit a pályázatokon elnyert több mint 600 millió forint is bizonyít. Úgy gondolom, hogy a község előtt további nagy lehetőségek állnak, hiszen Lázár János országgyűlési képviselő is segíti a munkánkat, a kormány pedig garancia erre – összegezte az előző esztendőt Szekeres Ferenc polgármester.

Bár a Makó Híradó folyamatosan figyelemmel kísérte a község nyertes pályázatait és eseményeit, de most ismét felidézzük mi is történt a faluban. Az emlékezet ugyanis csalóka.

A község 2021-ben is pályázott a kistérségi Start minta-programokra, és nyert is közel 125 millió forintot. Ennek köszönhetően 87 apátfalvinak biztosítottak munkát és ezzel megélhetést. Folytatódhatott a mezőgazdasági program, az állattartás, a varroda, a betonelem és az utcabútor gyártás.

Az MVM Watt Eta Hálózati és Közvilágítási Szolgáltató Kft. március 1-je és március 12-e között csoportos fényforrás cserét végzett a községben, s összesen 545 kompakt fénycsövet és 295 nagyteljesítményű fénycsövet azaz összesen 840 fényforrást cseréltek ki. Ennek köszönhetően jelentősen csökkent egyedi hibák száma, valamint az éjszakák is világosabbak lettek utcaszerte.

Márciustól a háztartásokban keletkezett használt sütőolaj és sütőzsiradék szelektív gyűjtése is lehetővé vált, köszönhetően annak, hogy a Biotrans Kft. 240 literes gyűjtőedényeket telepített a községháza, illetve a Dózsa György utcai óvodai konyha udvarára.

Az elmúlt évben 2 kilós, finomságokból összeállított édességcsomagot kapott mind az 1300 apátfalvi háztartás.

A földtulajdonosok közössége, az Apátfalvi Gazdakör, Apátfalva Község Önkormányzata és a vadász-társaság összefogásában zajlottak a külterületi földutak karbantartási munkái. Az ehhez szükséges összegeket a földtulajdonosi közösségen keresztül a Maros Vadásztársaság, valamint apátfalvi önkormányzata biztosította.

A község az illegális hulladéklerakók felszámolásának támogatására is pályázott, s nyert is 2 millió 940 ezer forint, melyből megtisztították község és a Maros folyó árterületét a jellemzően ott felhalmozódott építési törmeléktől.

A Belügyminisztérium önkormányzati feladatellátást szolgáló fejlesztések támogatása keretében, az Apátfalvi Közös Önkormányzati Hivatal székhelyének infrastrukturális fejlesztésére 26 millió 612 ezer 445 forintot nyert az apátfalvi önkormányzat, melynek köszönhetően lehetővé vált a tetők cseréje, a községháza hőszigetelése, a hivatali lépcső rekonstrukciójára és eszközöket is vásároltak.

Sikeres lett a község a Magyar Falu Program keretében meghirdetett „Közterület karbantartását szolgáló eszközbeszerzés” című pályázata, így új erő- és munkagépeket MTZ 320.4 traktort, BP 1000 R pótkocsit, Orkán talajmarógépet és Komondor 130 függesztett tárcsákat tudtak vásárolni az elnyert több mint 8 és fél millió forintból. Ezeket elsősorban a közterületek karbantartására tudják használni. Szintén a Magyar Falu Program sikeres pályázatának köszönhetően tizenkétmillió forintból fejleszthették a polgármesteri hivatal informatikai és telekommunikációs hálózatát, s a feladatellátáshoz szükséges eszközöket is beszerezhetnek. Korszerűsítették a PC-hálózatot és riasztórendszert is. Vettek multifunkciós fénymásoló berendezést, nagyteljesítményű iratmegsemmisítőt, több nyomtatót, monitort valamint 10 IP telefont

Szeles József, a kiszombori Szetápmix, takarmány és csibekeltető üzem tulajdonosa és családja május 12-én háromezer naposcsibét ajánlott fel az apátfalvi önkormányzatnak, mely egy nap alatt megszervezte és ki is osztotta a szárnyasokat.

Folytatódott az Agrárminisztérium által indított Településfásítási Program is, melyen az önkormányzata sikeresen pályázott, így 30 darab gömb szivarfát ültethettek a településen, illetve folytatódott az 2020-ban elkezdett település fásítási program is. Ennek keretében novemberben 170 szivarfa facsemetét hoztak, ebből a helybéliek 150-et igényelhetett. Két év alatt a községben így 400 facsemetét sikerült elültetni a közterületekre, óvodákhoz, iskolában, játszótereken.

Apátfalva is csatlakozott a Makó Térségi Kártyához, mellyel Makón kedvezménnyel vehetők igénybe különféle szolgáltatások.

A község a Magyar Falu Program keretében meghirdetett Kommunális eszköz beszerzése pályázaton 9 millió 657 ezer 690 forintot nyert. Ebből vásárolt egy Renault Master kisteherautót, melyet egyébként egy képviselő-testületi döntés értelmében Nagylak és Magyarcsanád is igénybe vehet.

Szintén a Magyar Falu Program keretében nyert 1 millió 455 ezer 669 forintot a „Felelős állattartás elősegítése” pályázaton. Ezt a pénzt a felelős állattartást elősegítő ivartalanítási programra, a település lakóinak tulajdonában lévő ebek, macskák ivartalaníttatásra, ezzel egyidejűleg az állatok veszettség elleni védőoltására, valamint transzponderrel (mikrochippel) történő megjelölésére fordítják.

Két EFOP pályázat segítségével 18 ingyenes nyári tábort szervezte körülbelül 18 millió forintból, ahol 320 apátfalvi gyereknek tudtuk biztosítani az ingyenes táboroztatást. A táborokban a napi három étkezés és a kirándulások is ingyenesek voltak.

Az új piacterének kialakítására a TOP-1.1.3-16-cs1-2017-00002 című hatályos támogatása 25 millió 18 ezer 440 forint, melyet még 2017-ben nyertek el, s tavaly 24 millió 341 ezer 439 forint többlettámogatást kaptak rá. Így az apátfalvi önkormányzat piacépítésre rendelkezésére álló keretösszeg összesen 49 millió 359 ezer 879 forint. A beruházás szeptemberben elkezdődött és várhatóan idén tavasszal fejeződik be.

A község a belterületi vízrendezésre nyílt-zárt bel- és csapadékvíz elvezető hálózat építésére 300 millió forintos európai uniós támogatást nyert. A tervezett bel- és csapadékvíz elvezető rendszerek hossza összesen 2415 folyóméter lesz a Kölcsey, Templom, Kossuth, Kereszt, Széchenyi, Rózsa, Csokonai, Hajnal és Hunyadi utcákban.

Szintén a Magyar Falu Programban nyertek 28 millió forintot az utak aszfaltozására. Három utcaszakaszt tudnak ebből a pénzből 600 méter hosszan leaszfaltoztatni: a Szabadság, Liget és a Tavasz utcák tavasszal kapnak szilárd aszfalt burkolatot.

A Belügyminisztérium önkormányzati feladatellátást szolgáló fejlesztések támogatása keretében belterületi járdák felújítására 17 millió forintot nyertek, a támogatás 85% intenzitású, ehhez az önkormányzat 3 millió forint önrészt biztosít, azaz 20 millió forintból zajlik majd járdafelújítás a Nagyköz utca-Templom utca és Kossuth utca közötti szakasz mind a két oldalán, a Hajnal utca-Kossuth utca 66. saroktól a Templom utca 57. sarokig, illetve a Dózsa György Általános Iskola-Hunyadi és Templom utca teljes szakaszán, s az Ady Endre 8/c- 10 előtt. A felújítás körülbelül. 800 méternyi járdát érint

Szintén a Magyar Falu Program sikeres pályázatának köszönhetően 25 millió forintot nyertek decemberben az Önkormányzati tulajdonban lévő ingatlan fejlesztésére. A pályázat segítségével a művelődési ház nagytermében cserélik ki a parkettát, 12 fűtőtestet, de festési munkálatokat is végeznek, illetve felújítják a műkő lépcsőt.

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on google
Google+
Share on linkedin
LinkedIn
Share on pinterest
Pinterest