A sikerhez kap kulcsokat, aki megismeri az Academy of Achievement kitüntetettjeit. A 60 éve alapított nonprofit szervezet tagsága és a Golden Plate Award 4 Nobel-díjas tudós ajánlásával lett Karikó Kataliné. Az mRNS-alapú orvosi technológia kifejlesztését felfedezéseivel megalapozó biokémikus, a Szegedi Tudományegyetem kutatóprofesszora Los Angelesben vette át az „Aranytányér” díjat – olvasható az SZTE portálunkhoz eljuttatott közleményében.

Önértékelése szerint „a világ egyetlen más szervezetéhez sem hasonlít az Academy of Achievement”. Az „Amerikai Teljesítmények Akadémiájának” immár kitüntetett tagja Karikó Katalin, a Covid-19 pandémia megfékezésére hivatott „mRNS-alapú vakcina anyjaként” nevezett biokémikus, a Szegedi Tudományegyetem alumnája és kutatóprofesszora, a Pennsylvaniai Egyetem adjunktusa és a BioNTech cég vezető alelnöke.

Karikó Katalinhoz kötődő különleges szervezet és a Golden Plate Award kitüntetés története a siker titkait rejti. Az „Aranytányért” öt – a művészetek, a közszolgálat, a tudomány és felfedezés, az üzleti élet, a sport – kategóriában adják át. A rangos díjat megkapta már – többek között – a filmrendező Steven Spielberg, a béke Nobel-díjas Mihail S. Gorbacsov; a Magyarországról indult atomfizikus Teller Ede; a Microsoft Corporation társalapítója, Bill Gates; a profi kosaras Michael Jordan is.

Az Academy of Achievement kitüntetését 2021. december 23-án, a Los Angeles-i Bel Air Hotelben tartott díszvacsorán vette át Karikó Katalin. A Szegedi Tudományegyetem kutatóprofesszora Twitter-bejegyzése pontosította, hogy a banketten készült fényképen mellette látható Frances H. Arnold adta át az „Aranylemez” éremváltozatát, amelyet a nyakába akasztva viselt, hasonlóképpen a mellette álló, a 2021. évi orvosi Nobel-díjat elnyert Ardem Patapoutianhoz és a 2020-as fizikai Nobel-díjas Andrea Ghezhez.

Az asztaltársaságból a 2018. évi kémiai Nobel-díjas Frances H. Arnold 2014 óta tagja „a Teljesítmény Akadémiájának”. Rajta kívül a magyar biokémikus ajánlója volt a 2020-as kémiai Nobel-díjas, a „kódfejtő” Jennifer A. Doudnais, aki méltatást írt a TIME 100 listára, a világ száz legbefolyásosabb embere közé választott Karikó Katalinról.

Karikó Katalin laudálói közé tartozott a sejtreceptor-kutatás úttörője, Robert J. Lefkowitz, illetve az ugyancsak Nobel-díjas James P. Allison, akinek sok rákos beteg köszönheti az életben maradását. A chekpoint gátlók felfedezője, az amerikai immonológus, a Cancer Research Institute igazgatójaként 2021. november 10-én adta át Karikó Katalinnak a William B. Coley medált.Érdekesség, hogy mindkettőjük kitüntetés-gyűjteményében szerepel – többek között – a Breakthrough Prize, a Horwitz Prize, a Paul Ehrlich and Ludwig Darmstaedter Prize, a Lasker Award, az Albany Medical Center Prize és a Dr. Paul Janssen Award.

Mi a különleges teljesítmény titka? E kérdésre vár választ minden tagjától az Academy of Achievement. A szervezet honlapján élettörténetek szólnak a szenvedélyről, a vízióról, a felkészülésről, a bátorságról, a kitartásról, a tisztességről – a siker kulcsairól.

Karikó Katalinnal, a Szegedi Tudományegyetem kutatóprofesszorával, díszdoktorával és alumnájával kapcsolatos további információk elérhetőek az SZTE Hírportálján, valamint az SZTE Klebelsberg Könyvtár honlapján.

Forrás: SZTE Sajtó
Borítókép: archív fotó, MTI/Máthé Zoltán

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on google
Google+
Share on linkedin
LinkedIn
Share on pinterest
Pinterest