Néha a legegyszerűbbnek tűnő gesztusok csodákra képesek.

Egy érdekes felhívás invitált cselekvésre minap a munkahelyen, ahol „köszönöm napot” hirdettek meg. Az akció lényege pusztán annyi volt, hogy próbáljuk a hálánkat szavakkal kifejezni minden helyzetben, ahol csak lehet és minél több ember felé tegyük ezt. Előszörre talán furcsának tűnhet olyasmire kérni másokat, ami teljesen evidensnek tűnik, de a bekapcsolódás közben jöttem arra rá, hogy mennyi mindent veszünk természetesnek, amiért nem hogy elismerés, de még jó szó sem jár. Ha viszont tudatosan figyelünk rá, akkor megtapasztalhatjuk, hogy akár egy „köszi” is megváltoztathat dolgokat.

Hajlamosak vagyunk azonban sokszor csak azt megjegyezni, ha a mi fáradozásunkat és energiánkat nem értékeli valaki és ezért csalódottak, vagy dühösek lehetünk. Mert ugyan azt mondjuk, hogy az elvégzett feladat az semmiség volt, meg nem érdemel említést sem, de valahol mélyen azért vágyakozunk a dicséretre és szomorúak vagyunk, ha az elmarad. Különösen olyan helyzetekben és küldetésekben, amelyek számunkra fontosak, és aminek a megvalósításához komoly energiákat mozgósítunk. És ez bármi lehet: egy paprikás krumpli elkészítésétől kezdve egy űrhajó összeszereléséig bármi, de tényleg. A legfájóbb az tud lenni, amikor a szívünk is belekeveredik a megvalósításba: akár úgy, hogy a szeretett személy felé akarunk kifejezni valamit, de akkor is, ha tényleg őszintén odatettük magunkat egy ügyhöz, amelyet végül nem jutalmaznak úgy, ahogyan azt mi szeretnénk.

Itt egy újabb útelágazáshoz értünk, mert lehet, hogy más hálás nekünk, csak másképp, mint vártuk. Megtapasztaltam én is, hogy van, aki másként fejezi ki, vagy akad, akinek nehéz kimondani a köszönömöt. Talán mert neki sem mondták gyakran, vagy, mert nem is érti, mennyire fontos lenne ez. Nem tudja, hogy vidámságba öltöztetne vele egy pillanatot, elfelejtetne vele fáradtságot vagy továbblendítene egy nehézségen és kedvet ébresztene egy új kihíváshoz. Arról nem is szólva, hogy magasabb szintre emelne egy kapcsolódást: tiszteletet és megbecsülést közvetítene a másik iránt és jelezné azt is, hogy figyelek rád, tudom, észrevettem.

Jó kis játék volt, amiről kiderült, hogy nagyon is komoly és csak akkor az igazi, ha kölcsönös.

Apróság és nem kerül semmibe, de tényleg működik. Ünnep táján is.

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on google
Google+
Share on linkedin
LinkedIn
Share on pinterest
Pinterest