A következő napokban előadásokkal és bemutatókkal is készül a táncegyüttes párosa, akik táncházat is szeretnének tartani a közel-keleti ország rendezvényének keretein belül, amely egy hosszú távú kapcsolat első állomása is lehet a Forgatós számára.

A jordániai magyar nagykövetség kulturális attaséja vette fel a kapcsolatot az együttes vezetésével, egy olyan kultúrpolitikai hosszú távú kapcsolat kiépítése kapcsán, melynek célja, hogy a nagykövetség szervezésében a jordániaiak, valamint a kitelepült magyarok számára kulturális rendezvényeket, programokat biztosítsanak. Ebben a néptánc hagyományának bemutatása is szerepel, melyet a Forgatós Táncegyüttes tolmácsolna – tudtuk meg Doktor-Bagaméri Andreától.

Az együttes asszisztense hozzátette, az idei évben már más kulturális szegmensből is érkeztek Jordániába meghívott vendégek, most pedig a táncé lesz a főszerep: december ötödikétől egészen nyolcadikáig.

– A kint tartózkodásunk alatt a jordániai magyar nagykövettel, Káli Attilával is fogunk találkozni, akivel terveink szerint, illetve az elképzeléseik szerint is egy hosszú távú megállapodást tudunk kötni, aláírni – emelte ki Doktor-Bagaméri Andrea. Mint részletezte, a 2022/2023-as évben a V4-es országok kulturális szervezeteit tervezik meghívni az országba, ahol a négy ország kultúráját mutatják be, Magyarországról pedig a néptáncot a Forgatós képviselné.

Előadásokkal és bemutatókkal is készül a Forgatós Táncegyüttes párosa a következő napokban, terveik közt szerepel táncház szervezése is, hiszen – mint rámutatott – a ’70-es, valamint ’80-as években Jordániából nagyon sokan kaptak ösztöndíjjal lehetőséget, hogy magyar egyetemen tanuljanak – ezen a személyek összehozása is az apropója lesz a programnak.

– Nagyon készülünk erre a programra, hiszen most sajnos csak egy párosként tudunk kiutazni, de itt is azt a fajta maximális színvonalú műsort szeretnénk hozni, ami tőlünk megszokott. Igyekszünk a Kárpát-medence széles táncrepertoárjából minél többet viseletben, valamint mozgáskultúrában bemutatni – húzta alá az együttes asszisztense.

– Azt gondolom, hogy ez nemcsak kultúrpolitikailag, hanem valóban szakmailag is egy nagyon szép lehetőség, ugyanis minden amatőr együttes örül annak, ha kicsit távolabbra kitekinthet, és elvihetik azt a fajta kultúrát, amit éveken keresztül gyakorolnak, művelnek, és megmutathatják magukat – hangsúlyozta Doktor László. A művészeti vezető továbbá reményét fejezte ki, hogy a hosszú távú együttműködésnek köszönhetőben további táncosaik tudnak majd kilátogatni a későbbiekben.

Borítókép: archív fotó

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on google
Google+
Share on linkedin
LinkedIn
Share on pinterest
Pinterest