Sérülések és betegségek miatt az UTE nem tud a szükséges 13+1 fővel kiállni a jégkorong Magyar Kupában a Ferencváros ellen kedden, így a zöld-fehérek a legjobb négy közé jutnak.

Noha az együttes szerette volna lejátszani más időpontban a visszavágót, ám amint a lila-fehérek honlapjának beszámolója kiemelte: a “pandémiás helyzet miatt hozott versenyszabályzat ezt nem teszi lehetővé, így a mérkőzést 5-0-s gólkülönbséggel az FTC javára írják jóvá. Ezzel eldőlt, hogy a zöld-fehérek jutnak a legjobb négy közé”.

Az első mérkőzésen múlt szerdán az FTC-Telekom idegenben nyert 3-2-re.

A weboldalon emlékeztettek: a sok sérült és beteg miatt már a DEAC és a Győr elleni Erste Liga-mérkőzésekre is három sorral állt ki az Újpest. Vasárnap pedig megsérült Benk András – az orra tört el a Győr ellen -, Varga Arnold pedig hétfő reggelre jelentett beteget, így nem tud kiállni az előírt létszámmal a keddi meccsre a lila-fehér csapat.

“Sajnos a Magyar Kupa szabályzata szerint arra nincs lehetőség, hogy junior játékosokkal töltsük fel a keretet, mert az U21-es és az U18-as utánpótlásunk egy külön csapat, az Újpesti Jégkorong Akadémia színeiben már szerepelt a kiírásban, így az ő nevezésük az UTE csapatában Magyar Kupa-mérkőzésre nem engedélyezett” – idézték a honlapon Virág Csaba vezetőedzőt.

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on google
Google+
Share on linkedin
LinkedIn
Share on pinterest
Pinterest