7596 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 513-an vannak lélegeztetőgépen.

A beoltottak száma 6 126 420, közülük 5 842 885-en már a második oltását is megkapta, 2 515 398-en pedig már a harmadik oltást is felvették. 6390 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 1 103 108 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 195 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 34 521-re emelkedett. A gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 882 659, az aktív fertőzöttek száma pedig 185 928-ra emelkedett. 7596 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 513-an vannak lélegeztetőgépen. Az Oltási akcióban eddig összesen 831 ezren vettek fel oltást, közülük 681 ezren már a megerősítő harmadik oltást vették fel és 102 ezer eddig oltatlan ember is úgy döntött, hogy felveszi az első oltását. A sikerre való tekintettel a kormány meghosszabbította az Oltási akciót, így december 5. vasárnapig akár előzetes időpontfoglalás nélkül is lehet menni az oltópontokra reggel 7 óra és este 19 óra között.

A kórházak ezen a héten is megemelt oltási kapacitással várják az érkezőket  akár az első, akár az elmaradt második, vagy a megerősítő harmadik oltásra.   Az oltatlanok előzetes regisztráció nélkül is érkezhetnek az oltópontra, ez esetben regisztrációjukat a helyszínen végzik  el. Akik időpontfoglalás nélkül érkeznek, azokat érkezési sorrendben fogják beoltani. Aki előzetesen regisztrált és foglalt az interneten időpontot az elkerülheti a várakozást.  A megerősítő harmadik oltás is mindenkinek ajánlott, aki 4 hónapnál régebben kapta meg az előző oltását. A megerősítő oltás ismét 80-90%-ra képes emelni a védettséget. Bővebben itt– közölt e a korornavírus.gov.hu kormányzati portál.

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on google
Google+
Share on linkedin
LinkedIn
Share on pinterest
Pinterest