Maroslelén pénteken, Apátfalván (a címlapképen) szombaton, Földeákon, Királyhegyesen, Pitvaroson és Nagylakon vasárnap gyújtották meg az első adventi gyertyát.

Maroslelén már pénteken délután 4 órakor megkezdődött az adventi ünnepségsorozat a kézműves műhellyel, fél 6-kor a maroslelei könyvtár előtti adventi műsorban szentelte fel a betlehemet és az adventi koszorút Laczkó István plébános. Molnár Orsi és Szombathy Peti adventi műsora után pedig meggyújtották az első adventi gyertyát.

Apátfalván, a faluházban szombaton délután adventi kézműves foglalkozás kezdődött, nem csak gyerekeknek. A résztevők készíthettek koszorút (s azt haza is vihették), színezhettek koszorút és adventi naptárat és egyebeket, és még uzsonnát is kaptak. Fél 5-kor a székelykapunál gyújtották meg az első adventi gyertyát, ünnepi műsort adott a Szent Mihály templom kórusa. Az ünnep hangulatát az 5 órakor kezdődött szentmise mélyítette el.

Földeákon vasárnap délután 4 órakor, a Szent László parkban gyújtottak meg Laczkó Istvűn plébános az első adventi gyertyát, s tartott megemlékezést. Az ünnepi alkalomkor szeretetvendégségre várták a helybélieket, ami forralt bort, szaloncukrot jelentett. Az ünnepi hangulatot toronyzene színesítette.

Fotó: Molnár Erik

Királyhegyesen az önkormányzat szervezésében gyújtottak adventi gyertyákat a művelődési ház előtt. Az elsőt vasárnap délután 4 órakor. Az ünnepségen közreműködtek a Hegyesi Dalkör, valamint a Csurgó Hagyományőrző Néptánccsoport tagjai és a helybéli gyerekek.

Nagylakon vasárnap délelőtt 10-kor Szabó Zoltán Jenő plébános várt mindenkit a Szentlélek templomban kezdődő adventi gyertyagyújtásra, majd az azt követő szeretetvendégségre.

Pitvaroson a művelődési ház előtt vasárnap este 6 gyújtotta meg az első adventi gyertyát Radó Tibor polgármester.

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on google
Google+
Share on linkedin
LinkedIn
Share on pinterest
Pinterest