Újra szabadtéri kiállítás látható a főtéren, és számos új fényelemet is helyeztek fel a városban. A következő hetekben pedig egymást érik a programok az itt élők számára.

A húsvéti szabadtéri kiállítás után ismét különleges díszbe öltözött a makói főtér, amelyhez a témát egy ősegyházi ének adta, a Jöjj el, jöjj el Immánuel kezdetű dal, ami a XIV. századból származik, mondta el Farkas Éva Erzsébet az adventi programokról szóló városi sajtótájékoztatón.

A polgármester megköszönte, hogy a makói egyházközösségek ismét csatlakoztak a kezdeményezéshez, mint elmondta, a 7 versszakból áll ez az egyházi énekből egy-egy versszakot kaptak, majd ehhez írták meg kifejezetten a makóiaknak szánt karácsonyi üzenetüket, többek között ezek láthatóak a főtéri installációkban.

Az ünnepi díszkivilágításnak új elemei vannak, a teljes előkészületek körülbelül egy hónapot vettek igénybe, de mindenki örömmel végezte a munkát, hangsúlyozta Fekete Tibor divízióvezető-helyettes.

Gergely Gábor kiemelte, a vasárnapi adventi gyertyagyújtásokon mindig nagyon sok az érdeklődő, ám a Makovecz térre nem csak ekkor érdemes majd kilátogatni, hiszen rengeteg helyi termékkel szombatonként is nyitva lesz a kézműves vásár. A Korona alsó részére költözött Infopontban pedig szintén szombatonként kézműves foglalkozások lesznek.

Városmarketing Csoport vezetője egyúttal arra is felhívta a figyelmet, hogy a Makón idén először elindult kezdeményezéshez, az Élő Adventi Naptárhoz is lehet még csatlakozni. Ehhez olyan makói lakosok jelentkezését várják, akik kidíszítik karácsonyra az ablakukat, és ezt szívesen megmutatnák másoknak is.

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on google
Google+
Share on linkedin
LinkedIn
Share on pinterest
Pinterest